A helyszínre csalta a magyar fiút a müncheni merénylő?

A kettős állampolgárságú R. Robertót a gyilkos csalta a helyszínre, egy hamis Facebook-profilt használva erre a célra – írja a Blikk. A 15 éves fiú édesapja a Tv2 Tények című műsorában elmondta: többször is járt fiával abban a gyorsétteremben, ahol sor került a tragikus eseményekre.

R. Robertót – csakúgy, mint a többi áldozatot – a gyilkos csalta a helyszínre, egy hamis Facebook-profilt használva erre a célra. Roberto nem a helyszínen veszítette életét, hanem a mentőautóban halt bele sérüléseibe – tudta meg a Blikk.

Több jel is arra mutat, hogy az elkövető, Ali David Sonboly két hónappal ezelőtt feltörte egy külföldi származású fiatal lány Facebook-oldalát. A fiatalok beszámolója szerint a merénylet napjának délutánjára ez a „lány” abba a gyorsétterembe hívta egy menüre internetes ismerőseit, ahol a fiú elkezdett lövöldözni. Vélhetően Roberto is az odacsalt fiatalok között volt. Ott lehetett volna a magyar konzulátus vezető konzuljának gyermeke is, ám ő nem fogadta el a Facebook-meghívást – teszik hozzá. A McDonald’s után a támadó a közeli Olympia plázába ment, és ott lövöldözött.

A lap szerint Roberto édesanyja a merényletről értesülve egy beírást tett közzé egy Facebook-csoportban, melyben azt írta: fia nem veszi fel a telefonját, ezért nem tudja, mi van vele. Miután hivatalosan is bejelentették, hogy van magyar áldozata is a német-iráni kettős állampolgárságú lövöldözőnek, törölte bejegyzését.

Az édesanyát kórházban kezelik

Roberto édesapja a Tv2 Tények című műsorában elmondta: többször járt fiával abban a gyorsétteremben, ahol fiát, annak barátnőjét és legjobb barátját is megölte a müncheni ámokfutó. Hozzátette: Roberto szülei válása óta élt Münchenben az édesanyjával, az ottani rokonok hívták fel a férfit a szörnyű hírrel. A fiú édesanyját jelenleg kórházban kezelik.

A család szombaton autóba ült és Münchenbe utazott, mert Roberto nem adott életjelet. Eközben a fiú német barátai már keresték Robertót, egyikük azt mondta, ő is abban a gyorsétteremben volt, ahol kitört a lövöldözés. A kint élő rokonok is a kórházakat járták, végül a rendőrséghez fordultak.

Az édesapa elmondta: egyetlen dolgot szeretne, azt, hogy Magyarországon temethesse el fiát. Hozzátette: nem érti, miért jelentek meg olyan információk, hogy a fiú kettős állampolgárságú, ugyanis ez nem igaz.

Magyar szemtanúk

Korábban a Tények arról számolt be, hogy egy magyar család az Olympia bevásárlóközpontnál hallotta a lövéseket és látta a menekülőket, ezért egy közeli templomban keresett menedéket. Egy kint élő magyar férfi az interneten ajánlotta fel, hogy segít – végül kisbuszával menekítette ki őket a városból.

A Hír Tv is felvette a kapcsolatot egy magyar szemtanúval: Újvári Teodóra a barátjával sportcipőket nézegetett egy közeli boltban. Épp távozóban voltak, amikor az ámokfutó tüzet nyitott.

„Még mielőtt kiléptünk volna az ajtón, hallottunk gépfegyverhangot, és utána pár másodperccel rá embereket rohanni… Nekünk kinyitották az üzlet hátsó ajtaját, ahol rögtön kimenekültünk. Tényleg mindenki egymást taposva menekült, elestek az emberek, senki nem segítette fel a másikat, mert senkinek nem jutott eszébe, csak az, hogy fusson az életéért. Mi, miután hátul kijutottunk, rohantunk be egy irodaházba, végül találtunk egy rendes családi lakást is, ahová beengedtek minket. Nem láttam a merénylőt…, de a gépfegyver hangját nem lehetett félreérteni. Be akarják magyarázni, hogy egy darab tettes volt” – nyilatkozta a nő.

Kilenc halott, több sebesült

Mi is beszámoltunk arról, hogy hivatalos formában tájékoztatta a bajor rendőrség Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert arról: egy magyar állampolgárságú, 2001-ben született fiú is van a pénteki müncheni lövöldözés áldozatai között. A tárcavezető jelezte, hogy a holttest azonosítása megtörtént, illetve kapcsolatban vannak a családdal. A külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint az áldozat Magyarországon született, és 5 éves kora óta élt Németországban – ott is járt iskolába. Hozzátette: a fiút Magyarországon fogják eltemetni.

Mint ismeretes, tízen meghaltak és több mint húszan megsebesültek a péntek esti lövöldözésben Münchenben. A nyomozás első megállapításai alapján „klasszikus ámokfutó” lehetett az elkövető – közölte szombaton a müncheni ügyészség illetékese. Thomas Steinkraus-Koch vezető ügyész az eljárás irányítóinak közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem találtak semmilyen politikai vonatkozást az ügyben. A 18 éves elkövető valószínűleg nem volt egészséges, a „depresszió típusai közé tartozó” pszichés betegségben szenvedhetett.

Hubertus Andrä, a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője hozzátette, az ügynek „egyáltalán nincs köze a menekültek témájához”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »