A hazugságvizsgálat nem mérvadó

A hazugságvizsgálat nem mérvadó

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint még mindig kérdéses, hogy a párt a koalícióban marad-e, döntésük a nyomozás eredményétől függ. Robert Kaliňák volt belügyminiszter hazugságvizsgálatát nem tartja mérvadónak. Az ellenzék és a Denník N napilap a vizsgálatot élesen kritizálta.

Az emberrablással kapcsolatban megszólalt Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter is, aki hatalmas blamázsnak nevezte az ügyet. „Ez egy szörnyű dolog, de nekünk elsősorban azzal kell foglalkoziunk, hogy megtaláljuk a valódi felelősöket. Egyelőre nem szeretnék bővebben hozzászólni a témához, hiszen az egyik oldal ezt állítja, a másik azt, így tulajdonképpen két állítás áll egymással szemben. Csakis az ügy kivizsgálása tehet igazságot” – állítja Gál, aki azt sem zárta ki, hogy a botrány miatt a Híd kilép a kormánykoalícióból. „Az eddigiek alapján minden benne van a pakliban, de csak azután döntünk majd, miután objektív információk lesznek a kezünkben” – fűzte hozzá az igazságügyi miniszter. Robert Kaliňák hazugságvizsgálatával kapcsolatban szintén visszafogottan fogalmazott: „Tudomásul vettük Kaliňák állításait. Hogy hitelesek-e, azt az illetékes szerveknek kell eldönteniük.”

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke korábban ugyanannál a személynél végezte a saját botrányaival kapcsolatos hazugságvizsgálatot, akinél most Kaliňák is. Ennek ellenére abszurdnak nevezte a volt belügyminiszter lépését, hiszen állítása szerint az ő esetében a média választotta ki, hogy kinél végezze a tesztet, Kaliňák pedig saját maga döntött így, és az eredményeket akár meg is vásárolhatta. Veronika Remišová (OĽaNO) szerint Kaliňáknak nem a televízióban, hanem a kihallgatáson a helye.

Az SaS szintén kifogásolta a vizsgálat eredményeit. Ľubomír Galko volt védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Kaliňákot nemcsak a szlovák, hanem a német hatóságoknak is ki kell hallgatniuk, és jóval több kérdést kell feltenniük, mint amennyi a hazugságvizsgálaton elhangzott. Galko továbbá felszólította Bugár Bélát, a Híd elnökét, hogy lépjen ki a koalícióból. „Nem ajánljuk Bugárnak, hogy egy újabb botrány árnyékában kezdje meg az elnöki kampányát” – fogalmazott a volt védelmi miniszter, majd hozzátette, hogy a helyzet megoldása az előrehozott választásokban rejlik, amit a Híd elnöke meggyorsíthatna azzal, hogy felbontja a koalíciós szerződést. Jozef Rajtár (SaS) Denisa Saková (Smer) belügyminiszter lemondását követelte, Saková azonban egyelőre nem lát okot arra, hogy visszalépjen. A belügyminiszter tegnap tárgyalt Joachim Bleicker szlovákiai német nagykövettel, és feloldotta 14 olyan személy titoktartási kötelezettségét, akik hozzájárulhatnak a történtek felderítéséhez.

A Denník N napilap, mely az ügyben érintett rendőrök beszámolóját közölte a múlt héten, szintén szkeptikusan viszonyul Kaliňák tesztjéhez. A lap munkatársai megkeresték a tesztet végző Akruks cég tulajdonosát, Nihad Malkicot, aki nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseikre, azonban szerintük a teszt hiteltelenségét az is bizonyítja, hogy Malkic a Joj televíziónak elmondta, nem ő állította össze a kérdéssort, hanem maga Kaliňák. További kérdéseket vet fel az is, hogy a képeken, melyeket a volt belügyminiszter osztott meg az újságírókkal, keresztbe tett lábakkal ül, holott a hazugságvizsgálatok alatt tilos ilyen pozícióban ülni. Matúš Kostolný, a lap főszerkesztője szerint a Smer parlamenti képviselője csak a figyelmet próbálja elterelni arról, ami valójában történt. „Nem is az a lényeg, hogy átment-e a vizsgálaton. Két lehetőség van. Az egyik az, hogy tudott az emberrablásról, ebben az esetben bűnös. A másik az, hogy nem tudott róla, így viszont felmerül a kérdés: hogy hibázhattak akkorát a szlovák védelmi szervek, hogy kölcsönadták a kormánygépet egy nemzetközi bűncselekményhez? Mindkét lehetőség rossz Szlovákiának” – mondta Kostolný. (nar, Denník N)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »