A hátrányos gyerekeken szedik meg magukat a magáncégek

Az LMP antikorrupciós szakszóvivője kikéri az Erzsébet-programot lebonyolító állami társaság magáncégekkel kötött szerződéseit, Hadházy Ákos szerint ugyanis a hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására biztosított 4,4 milliárd forint kétharmada „elfolyik”.

A politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott: az állam minden résztvevő gyermek után éjszakánként 8-9 ezer forintos támogatást biztosít, holott a gyermekeket lepusztult, 4-8 fős helyiségekben szállásolják el. Mint arra rámutatott, a Balatonon is könnyen lehet találni a táboroknál sokkal színvonalasabb szállásokat, harmad áron.

Azok a jó magáncégek

Jelezte ugyanakkor, a programokat lebonyolító Erzsébet Üzemeltető Kft. magáncégekkel szerződik különböző feladatokra, az azonban nem ismert, hogy mely cégekkel, milyen céllal. Hozzátette, egyelőre egyetlen partner ismert: az őrzési feladatokat egy olyan társaság által vezetett konzorciumra bízták, amely korábban Pintér Sándor belügyminiszter érdekeltségébe tartozott.

Hadházy Ákos a kartellezés gyanúját is felvetette ezzel kapcsolatba, feltéve a kérdést: a konzorciumi tagok miért nem indultak egymás ellen?

Fantomgyerekek

A politikus a program megdöbbentő mellékágának nevezte, hogy tanárokat és szülőket kényszerítenek csalásra azzal, hogy csak tízfőnként jelenthetők be a résztvevők, így például egy 22 fős osztály minden tagja csak akkor táborozhat, ha nyolc „fantomgyermeket”, vagy otthon maradó testvért is regisztrálnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »