Szlovákiában a mindenkori kormányfőket nem csupán a politikai eredményesség (vagy eredménytelenség) jellemzi, hanem a képesség, hogy kommunikációjukban gyakorta áldozatként tüntetik fel magukat, miközben a sajtó jelenti az egyik legfőbb ellenséget.
Így volt ez már a kilencvenes években, amikor az ország egyik megálmodója, Vladimír Mečiar a rá jellemző autoriter irányítási modell ellenére azt akarta elhitetni, a bűnös ellenség őt akarja bántani.
Emlékezzünk csak az elbukott választás utáni tévés dalolására,
amely után ugyan még nyolc évvel később vissza tudott térni a kormányba, de már csak epizódszereplő volt a sokkal kifinomultabb módszereket használó Robert Fico első kormányában. A SMER-SD megalkotója és vezére, Szlovákia leghosszabb ideig regnáló miniszterelnökeként közel két évtizeden át a legerősebb politikai pártot tudna működtetni, s akármennyire meggyengült szerepe az elmúlt években, látni kell, hogy hozzá hasonló sikerességű politikus nincs az ország rövid történelmében.
Vélhetően a legkevésbé népszerű politikusok között is az első helyet kapná, és nem csupán a lakosság körében, hanem politikai partnerei között is.
Nézzük csak meg a következő listát: Vladimír Mečiar, Ján Slota, Bugár Béla. Három olyan név, akik megosztó és mégis jelentős szereplői voltak a szlovákiai politikának, de mindegyiküket lenullázta a Fico-kormányban való részvétel, s ha a politikai pártokat nézzük, egyetlen alakulat sem jutott be a parlamentbe azután, hogy részese volt a Fico vezette kormányzásnak.
Ha még hozzátesszük, hogy Fico közben tovább menetelt, s igazából csak a Kuciak-gyilkosság hozta el pártjának összeomlását, akkor nyilvánvaló, milyen erőt képviselt a honi politikában.
Tette ezt úgy, hogy Mečiarhoz hasonlóan ő is egyik legfőbb ellenségének nevezte a sajtót, miközben hosszú kormányzása idején sem alakult ki valódi erős baloldali médium az országban.
Legyőzője azután Igor Matovič lett, aki az elmúlt tíz évben parlamenti cirkuszi mutatványaival és gerillamarketing hadjárataival hódított, s tavaly képes volt a legmeggyőzőbben megszólítani a teljesen kiábrándult szavazókat. Akkor még nem sejtette, hogy ami rá vár, az sokkal nagyobb feladat lesz, mint 5 százalék körüli pártból ötször ennyi szavazatot gyűjteni.
A koronavírus okozta járvány megmutatta Matovič személyiségének legsötétebb oldalát, vagyis a felelősségvállalás képességének teljes hiányát és a nyilvánosság megtévesztésére való törekvését.
Azt már sajnos mindenki látja, hogy a tények állandó újraértelmezésének milyen következményei vannak egy olyan válsághelyzetben, mint a jelenlegi.
A polgárok egy része pedig elkezdett ugyanúgy viselkedni, mint a kormányfő. Alibit keres a szabályok megszegésére, s minden módon igyekszik megmagyarázni éppen aktuális viselkedését.
Az individualizmus eluralkodása párosulva a válságkezelési bizonytalanságokkal azt eredményezni, hogy a főbb útvonalak délutánonként közel ugyanannyira megtelnek, mint a lezárások előtt, s egyre több ember a maszkot is a zsebében felejti, miközben a helyzet súlyosabb, mint korábban.
A miniszterelnök eközben a Kuciak-gyilkosság évfordulóján azt kívánja az újságíróknak, nem véletlenül kétértelműen, hogy váljanak Kuciakká.
Mondhatnánk, hogy szerencsétlen megfogalmazás, de a szöveget és szerzőjét ismerve tudjuk, Matovič szándékosan provokál. A hétfői sajtóján már úgy nyilatkozik, hogy mindenki őt hibáztatja, pedig ő mindent helyesen tett, s az újságíróktól azt kéri, soroljanak fel olyan hibát, amit a járvány elleni harcban elkövetett. Közben ismét a médiát hibáztatja, s elárulja, az koronavírus elleni küzdelmet már hetek óta a tudósok irányítják. Aztán percekkel később el kell ismernie, valóban elkövetett ősszel egy hibát, de természetesen azt rögtön orvosolták.
Ahogy ebben a kérdésben, úgy sok minden másban is másként nyilatkozott még pár napja, de nincs is miért csodálkoznunk. Ugyanazt műveli, amit ellenzékben, ezzel is bizonyítva, nem való neki a kormánypozíció.
A sajnálatos az, hogy akkor teszi ezt, amikor cselekedeteinek következményei a napi esetszámokban is megmutatkozik, és a súlyos egészségügyi kockázatok nem politikai játékok tárgya.
A zászlóshajó pedig marad a korrupció elleni harc, ahogy elődjeinél az önálló szlovák állam, majd a szociális demokrácia, aztán láttuk, mi lett belőle. A tények viszont úgy állnak, hogy
Igor már egy év alatt mindent megtett azért, hogy Vlado és Robo után ő is a szitokszóval jellemzett kormányfők közé kerüljön, pedig a járványtól függetlenül is Szlovákiának nagy változásokra van szüksége.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
