A harmónia nagymestere – emlékezés Kodály Zoltánra 1.

A harmónia nagymestere – emlékezés Kodály Zoltánra 1.

A fiatal Kodály Zoltán

Vannak művészek, akiknek külső és belső világa nincs összhangban: művészetük attól válik naggyá, hogy életútjuk, lelkük sötét sebeit tagadják meg, vagy emelik egyetemes szintre – de Kodály nem tartozott közéjük. Kodály szememben a Harmónia nagymestere. Művészete egységbe forrasztja a látszólag ellentétes végleteket: egyszerre egyszerű és összetett, nemzeti és liberális, könnyen befogadható és mély, magyar és egyetemes, világi és szakrális.

Ma úgy mondanánk, polgári családban született, a kecskeméti vasútállomáson, ha vonattal érkeznénk a városba, álljunk meg egy pillanatra emléktáblája előtt. Ma Kecskemét büszkén vallja magát Kodály városának, s ha autóval lépjük át a város határát, ez ötlik szemünkbe.

Édesapja a vasútnál dolgozott, s ez abban az időben együtt járt a költözéssel is, így tanulmányait több városban végezte megismerve Magyarország különböző vidékeit. 1900-ban kezdet meg egyetemi tanulmányait magyar-német szakon, de ezzel párhuzamosan beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is.

Zeneszerzőként a népdalokból merített ihletet, tudjuk, Bartókkal együtt gyűjtötte azokat, de bonni és párizsi tanulmányútján megismerte a nyugat európai zenét is. Célja a magyar dalkultúra megteremtése volt, de ezzel párhuzamosan a nagy magyar költők műveit is megzenésítette, Balassi Bálinttól Adyig.

Izgalmas kérdés Ady és Kodály kapcsolata. Sokszor hajlamosak vagyunk Adyban Dózsa György, Góg és Magóg utódját látni, az örök újat kereső, önpusztító, lázadó zsenit, Kodály azonban mélyebbre tekintett, Adyban az örök magyar líra részét látva: „Olyan ez a régi zománcos magyar nyelv, mint azok az antik csattos magyar ékszerek és brokátszövetek, amelyeket múzeumokban vagy családi gyűjteményekben láthatunk. Ennek a nyelvnek az ízére bizony csak harmincon felül jön rá az ember. Én csak Ady után jöttem rá az élvezetére, mert kétségtelen, hogy Ady archaizmusa kitűnő előiskola a régi magyar lírához”.

Tudjuk, hogy a XX. század elejétől a magyar kulturális éltre rányomta bélyegét a népi-urbánus vita. Kodályt könnyelműen, hiszen a népzene volt művészetének alapja, a népiek közé sorolhatnánk, valójában művészete e kettő integrációja volt: „Mi egyéb lehetne a magyar kultúrpolitika feladata, (mint) a város és falu közti szakadék (eltüntetése). Minálunk különösen nagy. Nyugati országok városai az ő saját népéletük organikus betetőzései. A magyar sohase szerette a várost. A falusi magyar a városokban mindig idegen maradt. A német, francia, olasz soha. Dilemma: a magyar élet gazdasági, szellemi súlypontja a városok. Igen ám, de a magyar szellem eredetiségének, annak, ami minket minden mástól megkülönböztet a magyar nemzeti sajátságoknak gyújtópontjai csakis a faluk. Melyiket válasszuk? Ha tehát organikus magyar kultúrát akarunk, minden erőnkkel azon kell dolgozni, hogy ezt a szakadékot áthidaljuk, a városi kultúrába beleolvasszuk a falusi kultúrát, hogy azt magyarrá tegyük, másfelől a falut emeljük, hogy magyarságát magasabbrendű kultúrává fejlessze. Itt a magyar jövő”. Ezeket a sorokat olvasva az ember elgondolkozik: vajon nem múlt-e el már a 24. óra, elég erős-e még az élő falusi kultúra, hogy képes legyen megnemesbíteni a városit? Vagy már időszerűtlen a falu és város ellentétéről beszélni, helyesebb lenne a múlt és a jelen kettősségét emlegetni? De még ha ez igaz is lenne, s a múltat kellene a jelennel egyesítenünk, hálát kell adnunk Kodálynak és társainak, akik ezt az akkor még élő, ma már múlttá váló kultúrát megőrizte: nélkülük nem tudnánk mihez visszatérni.

Az I. Világháború az ő művészetét is megnehezítette: zenéje már nem terjedhetett nyugaton, s vége szakadt a falusi gyűjtéseknek is.

The post A harmónia nagymestere – emlékezés Kodály Zoltánra 1. appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »