A Harmadik Birodalom menyasszonyiskolái

A Harmadik Birodalom menyasszonyiskolái

Korábban keveset tudtunk a Reichsbräuteschulékról, azaz a birodalmi menyasszonyképzőkről, ahol a házimunkától kezdve mindenre felkészítették a jelölteket.

A róluk készült fekete-fehér fotók a kéthetente publikált NS-Frauen Warte női újságban jelentek meg. 

A koblenzi Német Szövetségi Archívumban fellelhető dokumentumok bepillantást engednek az iskola mindennapos működésébe, ahol egy szabálykönyv részletezte, hogy a leendő feleségnek egy esküt kell tennie a szigorú képzésen való részvétel kapcsán, amit még jó néhány ígéret követett.

Az első iskola egy hatalmas, 1937-ben épült villában működött a berlini Wannsee tavában lévő Schwanenwerder-szigeten, közel Joseph Goebbels és Albert Speer házaihoz. Egy akkori újságcikk szerint a képzés célja az volt, hogy az egyszerű leányokból komoly háziasszonyokat neveljenek. Egy hivatalos röpirat szerint egyszerre 20 lány vett részt a képzésben, lehetőleg az esküvő napját megelőző két hónapban, hogy lelkileg és fizikailag is felépüljön, elfelejtse a korábbi szakmájából fakadó gondokat, megtalálja a megfelelő utat, s örömét lelje, mint feleség. Az okítás valójában hat hétig tartott, s 135 birodalmi márkába került.

Hírdetés

A nebulók megtanulták az alapvető, akkor még igen időigényes háztartási munkák csínját-bínját, úgy mint a főzést, vasalást, kertészkedést, gyermeknevelést és az állattenyésztést, s egy kis lakberendezési ismeretre is szert tettek. Mindemellett elsajátították a politikai beszélgetések alapjait is. Továbbá ígéretet tettek, hogy gyermekeiket a nemzetiszocialista eszmék szerint fogják nevelni, s hogy házasságot nem templomban, hanem ősi német szertartás keretében fogják megkötni, illetve hogy halálukig hűek lesznek a népükhöz.

Az NS-Frauenschafton, vagyis a legfőbb nemzetiszocialista női szervezeten keresztül próbálták a hölgyeket a feleségszerepre tanítani, a házasodási kedvet pedig ezer birodalmi márkának megfelelő állami hitellel kívánták ösztönözni.

Az első menyasszonyképzőt több is követte, s az 1940-es évek elejére csak Berlin területén már kilenc működött, de voltak intézményei Oldenburgban és Tübingenben is. Ezek az elit iskolák kezdetben az SS-feleségeknek voltak fenntartva, később azonban más német lányok is beiratkozhattak, akiket alkalmasnak tartottak.

Az iskola létrejötte Heinrich Himmler és Gertrud Scholtz-Klink, az NS-Frauenschaft karizmatikus vezetője közreműködésének eredményeképpen jött létre, utóbbi határozottságával és eltökéltségével nagyban hozzájárult a képzések elterjedéséhez. Az iskola és az onnan kikerülő asszonyok tulajdonképpen a nemzetiszocialista állam ideológiájának központi magja volt.

A háború előrehaladtával a menyasszonyképzők szerepe radikálisan lecsökkent, bár egy-két iskola még 1944-ben is működött.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »