Endrődi Istvánnak, a kiváló karikaturistának, képregényrajzolónak egykor kollégája lehettem a Ludas Matyinál. Tőle hallottam, milyen nagyra tartotta Jaschik Álmost, akinek a szabadiskolájába járt. Jaschik azok közé a korszakos alkotók közé tartozik, akiket nem eléggé ismer a művészetkedvelő közönség.
Egész életében papírra dolgozott, grafikái, könyvkötései, jelmezei, díszletei, rajzfilmje, makettjei és bábjai mind papírra készültek, erre a sérülékeny anyagra, amelyre fokozottan vigyázni kell az idők folyamán. A képaukciókon is csak nagy ritkán találunk az olajfestmények között papírra készített alkotást. Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Jaschik fantáziadús grafikai munkái nem nagyon jutottak el a művészetszerető közönséghez.
Jaschik Álmos és a halhatatlan papíros címmel decemberben virtuális tárlatot rendezett a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtára. A kiállításon elsősorban Jaschik bábművészeti tevékenységére koncentráltak a kurátorok, de sok minden mást is megmutatnak a mester életművéből.
A művész születésének 135. és halálának 70. évfordulója alkalmából készült ez a kiállítás. A címben szereplő a halhatatlan papíros kifejezés egy 1930-as kritikából származik, és ahogyan a bevezetőben olvashatjuk, nagyon találó Jaschik életművének jellemzésére. A mester alkotásai nem nélkülözik az iróniát és a karikatúraszerűséget sem, jól látszik ez már az első grafikai vázlatán is, amelynek címe: A nagy bábjátékos. A lapon széles mozdulatokkal marionettfigurákat mozgat egy nagyszakállú férfi. Nem más ő, mint az Atyaisten, aki erős kezében tartja a világot.
Jaschik Álmos Bártfán született 1885. január 5-én. Budapesten járt iskolába. Hóman Bálint és Benedek Marcell osztálytársaként végzett a VII. kerületi állami főgimnáziumban, 1903-ban. A virtuális tárlaton bemutatott csodaszép, antik hatású tablón megkereshetjük a rengeteg diák között a három fiatalembert. Jaschik az érettségi után az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképezde hallgatója lett. Mesterei közé tartozott Székely Bertalan (1835–1910) mellett Nádler Róbert (1858–1938) iparművész, festő, szakíró, valamint Hegedűs László (1870–1911) és Zemplényi Tivadar (1864–1917) festőművész. 1907-ben szerezte meg rajztanári diplomáját, és a Székesfővárosi Iparrajziskola azonnal alkalmazta tanársegédként. 1909-ben a könyvkötészeti műhely vezetésével bízták meg. Itt szerzett tapasztalatait az 1922-ben megjelent A könyvkötőmesterség című munkájában foglalta össze.
Hihetetlenül gazdag munkásságából, hátrahagyott grafikáiból, amelyek 1950-ben bekövetkezett halála után sajnos szétszóródtak, bőséges válogatást láthatunk a mostani kiállítás anyagában. Jaschik Álmos igazi polihisztor volt, grafikus, illusztrátor, művésztanár, újságíró, és zeneszerzőként is működött. A Zenelap című folyóiratban 1903-ban például az iskolai zenekultúráról írt vezércikket, amelyben azt szorgalmazza, hogy a zeneoktatás legyen iskolai tantárgy. A lapba később Rippl-Rónai József, Iványi Grünwald Béla és Vaszary János kiállításairól is írt rajongó cikkeket.
Jaschik sokoldalúságára remek példa az a rövid hirdetés, amely a Zenelap 1903. november 15-i számában jelent meg: „A Királyszínház, mint értesültünk, egy új daljáték előadási jogát szerezte meg. A darab czíme: Béla kisasszony, szövegét Lengyel Laura, a zenéjét pedig Benedek Marczel verseire lapunk munkatársa, Jaschik (Jászi) Álmos szerezte. A bemutató előreláthatólag a jövő színházi szezonban lesz.” „A Béla kisasszony Benedek Elek által gyűjtött népmese. A haldokló várúr arra kéri a lányát, hogy férfiruhát öltve Bélaként őrizze a hatalmát, Etelka néven pedig nőként éljen. A mesében feltűnik az Etelkát szerető és Bélát szolgáló juhász, valamint a Béla kisasszony kezére pályázó szomszéd várúr is, miközben a tatárok támadják a vidéket. A mese végén beteljesedik Etelka és a juhász szerelme” – olvashatjuk a kiállítás képaláírásai között. Hát nem gyönyörű? Egy ilyen színdarab ma már persze teljesen abszurdnak hat, de jól mutatja a korabeli könnyed komédiázást, a századforduló ízlésvilágát.
Jaschik ugyan nem a századfordulón, a szecesszió fénykorában élte legtermékenyebb napjait, alkotásainak legjava mégis ehhez a stílushoz és az art décóhoz kötődik. A virtuális kiállítás kurátorai bemutatnak egy Jaschik által 1914-ben készített könyborítót is. A kötet szerzője Nádai Pál, a címe Az élet művészete. A kötés repedezett, szürkésbarna színű valódi bőr. A borító felső harmadában, aranyos-díszes csigavonalú keretben, kör alakú, dombornyomású, színes grafikán egy pirosra festett leányzó zongorázik. Egy másik kartonált könyvcímlapon a Csudaszarvas legendája elevenedik meg, nem is akárhogyan. Nem túlzás azt állítani, hogy P. Ábrahám Ernő könyve egy fantasztikus művészi rajzzal indul. Lobogó sörényű, vágtató fehér paripák húznak el a város fölött. Az egyik nyergében Csaba királyfi ül, kezében erősen tartja a zablát, így repül a sötétlila éjszakában a Hadak Útján, lovascsapata élén. Móra Ferenc Dióbél királyfi című könyvének borítóján szintén egy nyargaló lovast láthatunk egy meseszép, sujtásos motívumokkal gazdagon díszített grafikán.
Jaschik rajzai közül némelyik mintha ma készült volna. Finom, árnyalatos tónusok jellemzik a grafikáit. Manapság a számítógép vektorgrafikus programjaival lehet ilyeneket készíteni, a ’80-as években pedig szórópisztollyal festettünk hasonló színátmeneteket. Az illusztrációkon, amelyek Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményéhez készültek, jól megfigyelhetjük a korabeli technikai lehetőségeket.
A 70-es években a Ludas Matyi szerkesztőségéből többen is Párizsban jártak, ahol eltölthettek egy estét a híres Folies Bergère nevű varietében. Somogyi Pali, a lap egykori humoristája jó kapcsolatokat ápolt Michel Gyarmathyval, a szórakozóhely magyar származású művészeti igazgatójával, rendezőjével, egyik tulajdonosával. Így nem kellett fizetni a belépőért, és még egy pohár italt is kaphatott az ember. Michel Gyarmathy (1908–1996) grafikus, jelmez- és díszlettervező Jaschik Álmos iskolájának hallgatója volt, emellett keramikus, grafikai és szcenográfiai tanulmányokat is folytatott a Mintarajztanodában. Erről is olvashatunk a virtuális kiállításon. Pályáját a Király Színházban kezdte, majd a Fővárosi Operettszínházban, a Budai Színkörben és a Városi Színházban is dolgozott. 1933-ban Párizsban telepedett le, ahol a Folies Bergère-ben kapott munkalehetőséget tervezőként, majd rendezőként, a világhírű bár művészeti vezetőjeként és végül igazgatójaként. Gyarmathy mindvégig kapcsolatban maradt a szülőhazájával. A híres revüszínházban pedig fellépett többek között Josephine Baker és Maurice Chevalier is. A mulató leginkább Edouard Manet A Folies-Bergère bárja című, a Louvre-ban látható festményéről ismert.
De térjünk vissza most a tanítványoktól a mesterhez, Jaschikhoz, aki elsőrangú jelmez és díszlettervező, szcenikus is volt. Első díszletterveit a Thália Társaság számára készítette. A ’20-as évek elejétől rendszeresen dolgozott a Szentpál Olga vezette táncstúdiónak. Legfontosabb munkái azonban Németh Antal rendezéseihez tervezett jelmezei, díszletei, többek között a Csongor és Tünde több előadásához (1929, 1937, 1941), Az ember tragédiájához (1932), a János vitézhez (1936) és a Peer Gynthöz (1941) készült alkotásai. Kállay Miklós A roninok kincse (1936) című japán témájú drámájához, a Gyémántpatak kisasszony című kínai történethez (1936) vagy Babay József Csodatükör című magyar népi mesejátékához is ő teremtett különleges látványvilágot. Jaschik részletező és mesélőkedve, a késő szecesszióból merítő art déco stílusa talán nem minden ponton illeszkedett Németh Antal újszerű, modern elképzeléseihez, kapcsolatuk mégis eredményes és gyümölcsöző volt. Kísérletező művész volt, számos színpadi előadáson általa festett, vetített hátteret használt, ami akkoriban újdonságnak számított. A technikát A roninok kincse előadásában alkalmazta először. Jaschik nemcsak a Nemzeti Színháznak dolgozott, hanem a ’40-es években a Madách Színháznak is.
Jaschik Álmos és Németh Antal
A kiállítás további részében J. W. Goethe Faust című művéhez készített díszletterveit nézhetjük meg és még sok más alkotást is. Nyugodt szívvel ajánlhatom ezt a nagyszerű virtuális tárlatot az érdeklődő közönségnek. Addig is, míg előbb-utóbb újra megnyílnak a valóságos kiállítótermek, dőljünk hátra otthon a kényelmes fotelünkben, és adjuk át magunkat a kulturális élvezeteknek. A kiállítás készítői remek munkát végeztek. A tárlat anyagát Somogyi Zsolt válogatta, a bábok fotóit Szebeni Szabó Róbert készítette. A technikai munkatárs Sipőcz Mariann volt.
Mészáros Ákos/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 3-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
