A hajléktalanokat integráljuk, ne a migránsokat!

Az utcán élés tilalma elleni sivalkodás tehát nem más, mint egy kifutó modellnek számító balliberális értelmiség jajkiáltása.

Hofi Géza vicce jut az eszembe: Ha van rajta sapka, az a baj. Ha nincsen, akkor meg az. Amikor a kormány segíteni akar a hajléktalanokon, a “haladó” sajtó és “szakma” azt támadja. Amikor éppen nem segít, akkor meg azon sivalkodnak, hogy hányan fagynak meg télen az utcán.

Az Országgyűlés szerintem ismét nagyon jól döntött: ezentúl nem lehet életvitelszerűen az utcán élni. A döntés azt üzeni a hajléktalanoknak, hogy a társadalom nem mond le róluk, és aki önhibájából, vagy önhibáján kívül elveszíti feje fölül a tetőt, az ne egy párhuzamos társadalom felé sodródjon, hanem maradjon a társadalmon belül.

Ez az üzenet, vagy más szóval társadalomirányítási cél nem csak a hajléktalanokra ró feladatot. Amikor a törvény tiltja az életvitelszerű közterületen élést, akkor az ellátórendszerre is feladatot ró, hiszen az utcáról a szállókra terelt embereknek olyan ellátást kell(ene) biztosítani, ami elég vonzó ahhoz, hogy igénybe vegyék; megfeleljen a rászorulók igényeinek, például férfiből és nőből álló pároknak is biztosítson közös szobát; és ami a legfontosabb, biztosítsa a hajléktalanságból való kilépés lehetőségét.

Egerben modern szálló várja a hajléktalanokat

Nem csoda, ha a “haladó” balliberális propagandamédia és értelmiség sivalkodik, hiszen értelmezésükben csak ők lehetnek szociálisan érzékenyek. A Ronald Reagan és W. Bush republikánus amerikai elnökök idején felkapott compassionate conservatism (gondoskodó konzervativizmus) és a protestáns munkaetikára épülő európai jobboldali gondolkodás a hitelből fizetett segély (deptfare) helyett a munkára helyezi a hangsúlyt (workfare), ami mindenkinek jó: az államnak, mert többen dolgoznak. A cégeknek is jó, mert ezekben a munkaerőhiányos időkben új dolgozók jelennek meg a munkaerőpiacon. Persze maguknak a szegényeknek, deprivált rétegeknek is jó, hiszen hogyan másként lehetne tartósan a nélkülözésből és függőségekből kiszabadulni, mint a munkajövedelem által?

Az utcán élés tilalma elleni sivalkodás tehát nem más, mint egy kifutó modellnek számító balliberális értelmiség jajkiáltása. A 2002 és 2010 között elpazarolt nyolc évben ugyanis az ő “szakértő” kormányzásuk alatt jottányit sem sikerült a legszegényebbek helyzetén javítani. Az államadósság növelése, a családi ezüst eladásának számító privatizációs bevételek, és a középosztály kivéreztetése sem hozott változást. Az ő tudásukból ennyire futotta.

A balliberális “szakma” kudarcát mi sem mutatja jobban, mint a 2010 óta tartott választások eredménye, ahol a legszegényebbek közül a legtöbben hol a Jobbikra, hol – mint legutóbb – a Fideszre szavaztak. A világos szabályok, a kiszámíthatóság és az állam kézzelfogható segítsége többet ér, mint a fővárosi ballibek okoskodása.

Arról már ne is beszéljünk, hogy a hajléktalanok társadalmi reintegrációjával magyar emberek kapnak esélyt és lehetőséget arra, hogy a körön belül maradjanak, és tehetségük szerint dolgozzanak, tanuljanak. A visszanyert önbecsülésük mellett ez is egy olyan lépés, amivel Magyarország kormánya a migránsok Brüsszel által erőltetett betelepítése helyett, saját belső tartalékjainkat tárja fel és állítja a nemzetépítés szolgálatába.

Kiszelly Zoltán

politológus


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »