A háborúk irtják leginkább az afrikai állatokat

A háborúk irtják leginkább az afrikai állatokat

A fajkihalások hátterében sohasem egy ok húzódik, hanem számos faktor együttes hatása okozza az egyedszám drasztikus csökkenését. Egy új kutatás mégis kiemel ezen okok közül egyet, amely a leginkább felelős az állatok eltűnéséért: ezek a fegyveres konfliktusok.

Mikor kitört a kongói polgárháború 1996-ban, már csak 31 északi szélesszájú orrszarvú élt az országban lévő Garamba Nemzeti Parkban. Nemsokára azonban elérték a parkot a lázadó milíciák, és néhány hónap leforgása alatt az ott élő elefántok fele, bivalyok kétharmada és vízilovak háromnegyede eltűnt. Az orrszarvúk pedig teljesen kivesztek a parkból. Jelenleg mindössze három északi szélesszájú orrszarvú él a Földön egy kenyai rezervátumban – tehát a faj gyakorlatilag kihaltnak tekinthető, írja a New York Times.

Bár már korábban is megjelentek esettanulmányok a háborúk természetromboló hatásáról, igazán átfogó, több évtizedet felölelő kutatás most készült először, és a Nature-ben jelent meg. A megállapításai nem olyan gyászosak, mint első hallásra hihetnénk: noha a háború az a faktor, amely legsúlyosabb hatással bír az állatfajok egyedeinek fogyatkozására, ez ritkán vezet teljes kihaláshoz (ilyenformán az északi szélesszájú orrszarvú esete a szomorú kivétel). A háború utáni rehabilitációs projektek ugyanis sokszor valóban hatékonyak, és képesek visszájukra fordítani az öldöklés beindította vészes trendeket.

Robert Pringle, a Princeton Egyetem munkatársa és a tanulmány egyik szerzője odáig megy, hogy felveti: a háború az esetek egy részében akár használhat is az élővilágnak. „Két hipotézis képzelhető el. Az egyik szerint a háború katasztrófát jelent az élet minden területén, így az élővilág számára is. A másik szerint viszont az állatoknak minden csak használ, amely eltünteti az embert az élőhelyükről” – nyilatkozta a New York Timesnak. Erre jó példa a két Korea között húzódó demilitarizált övezet, amely olyan ritka állatfajoknak ad otthont, mint a vöröskoronás daru vagy az ázsiai feketemedve.

Hogy kiderítsék, mely hipotézis a helyénvalóbb, átnyálaztak több mint 500 tudományos tanulmányt, kormányzati és civil szervezetek által készített jelentéseket. Populációs trendek után kutattak az 1946 és 2010 közötti időszakban, és ezeket összevetették a terület háborús viszonyaival. A növényevőkre koncentráltak, ezekből végül 36 faj 126 afrikai védett területen élő 253 különböző populációját vették be az analízisbe. 

Az eredmények szerint már viszonylag ritka – akár több évtized alatt egyetlen – fegyveres konfliktus is képes jelentősen csökkenteni az állatok számát. És még akkor is jelentős negatív hatással van a háború az egyedszámokra, ha emberi szempontból nem nevezhető jelentősnek. A háborúk sokkal erősebben éreztetik a hatásukat, mint a többi vizsgált faktor – ilyenek voltak az aszályok gyakorisága, a védett területeken élő emberek száma vagy az országban jelen lévő korrupció mértéke. 

Nem nehéz kitalálni, hogy a háború hogyan okozza az állatok vesztét. A vadhúst megeszik a katonák, az állam és a törvények uralmának megrendülésével eltűnnek az állatvédelmi szabályok, amelyek hellyel-közzel visszatartják a vadorzókat. A nemzetközi állatvédő szervezetek is elmenekülnek az országból, az állatok védtelenül maradnak. Sokkal könnyebb háború idején fegyverekhez és lőszerhez jutni, a menekültek milliói pedig a puszta életben maradás céljával megesznek, leölnek, eladnak mindent, ami kezük ügyébe kerül. 

A reménykeltő azonban a tanulmány konklúziói között az, hogy bár a háború megtizedeli az élővilágot, ritkán irtja ki teljesen. A ritkává váló állatok vadászata ugyanis egyre több utánajárást igényel, amit háború idején nem engedhetnek meg maguknak a katonák. A háború végeztével pedig a gyors állatvédelmi beavatkozás gyakran visszahozza a sírból az állatfajokat. Egy korábbi kongói polgárháború lezárultával (pontosabban ideiglenes szüneteltetésével) a nyolcvanas években a nemzetközi szervezeteknek sikerült nyolc év alatt megduplázniuk a Garamba Nemzeti Park elefánt- és szélesszájúorrszarvú-állományát. Sajnos utóbbiak számára ez csak elodázta a véget.

A mozambiki Gorongosa Nemzeti Parkban a 15 évnyi polgárháború kiirtotta az állatok 90 százalékát. Az elefántok kétszázan maradtak a kétezerből, gnúból és zebrából pedig mindössze ötven élte túl a harcokat, holott korábban több ezer volt belőlük. A nagy növényevők eltűnésével a korábban nyílt szavanna növényzete elkezdett beerdősülni, és a ragadozók is eltűntek a területről. Ez a körülmény később, a békekötés után lehetőséget biztosított a növényevők gyors regenerációjára. A Gorongosa Nemzeti Park ma már „Afrika legnagyobb faunaregenerációs sikersztorijaként” reklámozza magát. A park körül élő több száz ember segítségével (akik így munkához jutottak) leszorították a vadorzást, és jelenleg 500 elefánt, 80 oroszlán és több tízezer antilop él ott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »