A háború felé menetelünk

A háború felé menetelünk

Minden magyar testvérünk számára nyilvánvalóvá vált, hogy a liberális társadalomszemlélet elhozza a néphalált. A világ történéseit mozgató, háttérhatalmi elit mesterkedésének következtében az emberiség letért eredeti rendeltetéséről, elhagyta hagyományait és megtagadta őseit, ezért csapdába került.

A “Szabadság-Egyenlőség-Testvériség” álarca mögött rejtőzködő, örök felforgató manipulátorok az emberben lakozó, állatias ösztönöket ébresztették fel és engedték szabadjára, oly módon, generációról-generációra fejtették le azok gátlásait. Könnyen lemérhetjük a világunkban azokat a tendenciákat, melyek hosszú évek alatt fokozatosan mérgezték meg a friss nemzedékek elméjét.

A minőséget kiirtották, a kozmopolita szellemtelenséget helyezték középpontba, a nemzeti hovatartozást, nemzeti identitást és faji azonosságot nevetség tárgyává tették és üldözni kezdték. Maximális gyűlöletükkel rontottak rá a nemzeti gondolat legkisebb megnyilvánulásaira is. Nyomukban káosz, nyomor, pusztulás, a néphalál jár.

A technika vívmányaival alkotott virtuális világ csapdájába csalták a jobb sorsra érdemes ifjúságot. Szodoma válogatott bűneivel aljasították le korunk ifjúságát, melynek hedonista életszemlélete nem ismer határokat. Olyan tévutakra vezették gyermekeinket, melyek rövid időn belül is képesek semlegesíteni a nemzet jövőjét jelentő fiatal nemzedékeket. A testi és lelki kábulat szimptómái egyértelműek, a méreg pedig a megfelelő dózisokban jut el a célközönségnek, olyan eredményeket elérve,melyek még a háttérhatalmi erők elképzeléseit is felülmúlták.

A háttérhatalom globális rasszizmusa nem ismer kegyelmet. Országokat, nemzeteket dönt a pusztulásba, nyomort és kínt exportál szerte a földgolyón. A vérségileg többnyire azonos pozícióban lévő réteg megtűr ugyan néhány kollaboránst, akik szolgalelkűsége készíti elő az adott nemzet lealjasítását, védelmi mechanizmusainak kiiktatását.

Ezek a kollaboráló zsoldosok a kirakatba tolva teljesítik az Új Világrend parancsait. Törvényekhez, rendeletekhez adják nevüket, nem feltétlenül egyetértésből, de minden bizonnyal busás fizetségért. A világ nemzeteinek tehát semmiféle beleszólása nincs a saját életébe, nem gyakorolhat hatalmat javai felett.

Minden ez ellen szóló érv, kizárólag a demokráciának csúfolt színház fontos kelléke.
Osztályharcot hirdetnek, az “Oszd meg és uralkodj!”-elvén biztosítják politikai hatalmukat, ahol saját ellenzéküket is ők adják, erről szól a parlamentáris demokrácia. Minden kulcsfontosságú pozíciót lefednek, a hatalom megtartásához szükséges erőszakszervezetek élén is ők állnak.

Európa népei egyre inkább felébrednek mély álmukból. Ez pedig a sötét erők pusztításának a végét fogja jelenteni.

Modern kori rabszolgatartó rendszerük csalásra és hazugságra épül. Olyan világot építettek ki a tömegember számára, amely valójában nem is létezik és akár egy gomb leütésével megszüntethető. Céljuk, hogy a t  ömeg kiszolgáltatottságban éljen, ennek megfelelően kamatrabszolgaságba hajszolták honfitársaink millióit és magát a nemzetet is.

Az aranyfedezet nélküli, kontroll nélküli pénzkibocsájtással elért manővereikkel olyan világot teremtettek,melyet a gyötrelem és szenvedés fon halálos béklyóba. Megalkották a félelem világát, amely rettegéssel tölti el az embereket. A materialista gondolatiság beépült minden egyes elmébe, elpusztítva ezzel a nemzeti progressziót és a kreativitást.

A magyar szempontokat nézve, a helyzet itt is tragikus, ezzel együtt a magyarság még mindig egységes nemzetnek tekinthető, kitartása bámulatos, figyelembe véve azt a tényt, hogy a Kárpát-medence különös jelentőséggel bír a világhódító köröknek.

A magyarság több, mint 1000 éve uralja a Kárpátok védelmezte medencét. Tragédiák sorozatát, országcsonkítást, 6 millió abortuszt, terrorisztikus diktatúrákat, kivándorlást, nyomort és nélkülözést vészelt át. Megpróbáltatásai ellenére is markolja a nemzeti zászlót, jelezve ezzel létjogosultságát jogos örökségére.

A nemzeti csoportosulások utóbbi időben tapasztalható erősödése nem a nemzet utolsó mozzanatainak végjátéka, hanem egy dicső  kor kezdete, amely visszaállítja a magyarság vezető szerepét életterében. Hamarosan elkezdődik népünk menetelése a háború felé. Olyan háború felé, amelyet a világ összes népének meg kell vívnia, ha igent mondanak az életre a nagy átrendeződések vérzivataros korszakában.

A magyarság is a háború felé menetel. Vihar támad és elhozza a vérzivatar korát. Azonban biztosak lehetünk abban, hogy a magyar nép számára minden kedvezően alakul. Hiszen a Gondviselés annyiszor megvédelmezte nemzetünket. Most sem lesz másként…

(Kovrig Attila – ÚjErő.net)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »