A gyerekeknek sem jár ingyenszemüveg

Több tízezer forintot is kell fizetnie egy szülőnek az optikusnál, ha gyermekének szemüvegre van szüksége. Támogatásra csak kevesen jogosultak, és akkor is csak meghatározott keret és lencse igényelhető. A lapunknak nyilatkozó szakember véleménye az, hogy változtatni kellene a rendszeren, mert egyre több optikai üzlet bont szerződést az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. Egy akció keretében most térítésmentesen juthatnak szemüveghez a legszegényebbek.

Nehéz helyzetben vannak azok a szülők, akiknek szemüveget kell vásárolniuk gyermeküknek, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) támogatására ugyanis nem mindenki jogosult – erre lapunk egyik olvasója hívta fel a figyelmet. A szülő elmondta, 20 ezer forintba került a lencse gyermeke szemüvegéhez, erre jött még rá a keret ára, és semmiféle támogatást nem tudott igénybe venni.

A témában kerestük az OEP-et, ahol arról tájékoztattak: a szemüvegek 0 és 6 dioptria között a 18 év alatti, közgyógyellátásban részesülő betegek számára ingyenesek. Közgyógyellátási igazolványt azonban csak a tartósan betegek, vagy az önkormányzat által szociálisan rászorulóknak minősítettek kaphatnak. Aki nem rendelkezik ilyen igazolvánnyal, annak nem jár a támogatás, kivéve akkor, ha 6 dioptriánál erősebb szemüvegre van szüksége. Ebben az esetben bizonyos meghatározott szemüvegeknél a költségek 50 százalékát állja az OEP.

Szűkös a támogatás

– Igen nagy probléma, hogy a támogatás nem szolgáltatás, hanem termékalapú, vagyis a közgyógyellátott gyerekek csak bizonyos kerethez és lencséhez juthatnak hozzá ingyenesen. Ráadásul sem a méretvételre, sem a munkadíjra nem vonatkozik a támogatás, vagyis az optikáknak nem éri meg csatlakozni azokhoz a szolgáltatókhoz, ahol be lehet váltani az orvos által felírt receptet – jelentette ki lapunknak Tóbiás Richárd, a Magyar Látszerészszövetség elnöke. Hangsúlyozta: ha az OEP által meghatározott, támogatott keret vagy lencse nem felel meg a családnak, és másikat választanak, akkor a teljes árat ki kell fizetniük. Tóbiás Richárd rávilágított, az országban nagyon kevés a vénybeváltó hely, így sokszor az sem tud hozzájutni a finanszírozott szemüveghez, aki megelégedne a kínálattal. Az optikák túlnyomó része ugyanis nem újítja meg a lejárt OEP-szerződéseket, hiszen veszteséges számukra egy ilyen termék kiadása. Szerinte akkor lehetne több helyen vényt beváltani, ha nem csupán néhány fix szemüvegre lehetne támogatást igénybe venni. – Ehelyett inkább azt kellene meghatározni, hogy éves szinten mennyit tud az OEP szemüveg-támogatásra fordítani, és ezt osztanák el a vények között. Így bármilyen szemüvegre fel lehetne használni egy fix összeget, és a fennmaradó részt a szülő fizetné – javasolta az elnök.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül a legolcsóbb szemüveg, Tóbiás úgy válaszolt: ha akció van egy-egy optikában, akkor körülbelül 10-13 ezer forintért már elérhető egy szemüveg, ebben a keret és a lencse díja is benne van.

Alig van ingyenes

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, ezer halmozottan hátrányos helyzetű gyermek juthat szemüveghez, miután a Magyar Látszerészszövetség vállalta, hogy ingyenesen elkészíti. Tóbiás Richárdtól megtudtuk: az ezer darab kevés, az adatok azt mutatják, legalább kétezerre lenne szükség.

Barát József, a Gyermekétkeztetési Alapítvány (Gyea) munkatársa arról tájékoztatta lapunkat: eddig 54 gyermek kapott ily módon, az akció keretében szemüveget. Ennek darabonkénti ára átlagosan 30 ezer forint, a látszerészszövetség pedig a keret, a lencse és a munkadíj költségét vállalta magára. A szakorvosi vizsgálat díját, amelyre minden esetben szükség van, a Gyea igyekszik kigazdálkodni, ám ez nem megy egyik napról a másikra. – A rászoruló térségekben kevés helyen dolgoznak szemészorvosok, így vagy a fiatalokat kell utaztatni, vagy az orvosokat. Ehhez keresünk most támogatókat – hangsúlyozta Barát József. Ahhoz, hogy az összes szemüveget kioszthassák, még több millió forintra volna szükség.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »