A gyalázat évfordulója

A gyalázat évfordulója

Az őszödi ámokfutó ma is az orrunk előtt trappol. Hiába ügyeskedik, mert az a beszéd ma is az, ami akkor volt: gyalázat. Nem lehet mentegetni. Aki mentegeti, az önként hátrasorolja magát a múltba. Az a beszéd megkoronázása volt a Kádár-kori hazugságalkuknak, s egyúttal lezárás. Utána elkezdődött valami új: a közbeszédben, a nyilvánosságban, politikai öneszmélésünkben. Ott és akkor elkezdődhetett volna egy valódi rendszerváltozás, ami a lelkekben és milliók mindennapjaiban is megtörténik. Olyan és akkora, amilyet annak idején a korona Esztergomig úsztatásától remélt az újsütetű polgári oldal.

Politikusok máskor is hazudtak a választóknak. De tíz éve, az őszödi beszéd tartalmának kiderülésekor a hazugságra rárakódott a rendszerváltásban való csalódás. Sokan a rafináltan manipulált választások demokratikus álcáját látták letépve. Mások pedig meglátták e demokratikus álca mögött az oly jól ismert, gátlástalan politikai erő akaratérvényesítésében (eufemizmussal: trükközésében) a hatalom megtartása iránti olthatatlan vágyat, amely mindent felülírt: erkölcsöt, józan belátást, s főleg az ország érdekeit. A 2006 júniusában megalakult Gyurcsány-kormány még azon a nyáron lelepleződött: tett a saját kampányígéreteire, és kezdte tovább alakítgatni a kevesek haszonelvű céljainak megfelelően az ország elvesztegetésre ítélt jövőjét. (Ne feledjük: két évvel később az államcsőd határára kerültünk!) A hazai választó akkor megtanulta, hogy nálunk a második ciklus nem a konszolidációra, nem egy relatív jólét szélesebb rétegekre történő kiterjesztésére ad lehetőséget, hanem a politikai osztály és holdudvara anyagi jólétének bebetonozására. Az akkor ellenzékben lévő Fidesz ázsiója hatalmasra nőtt, növekvő táborába csődült minden csalódott ember – és sokan voltak. Nem a piárosok boszorkánykonyhájában született meg tehát a majdani kétharmad, hanem a balliberális kormány gátlástalanságában gyökerezett, amellyel ragaszkodtak a morálisan elvesztett, a választási szabályok szerint még négy évig érvényes hatalomhoz.

Ha egy nyugati típusú polgári demokráciában éltünk volna, a kormánynak azonnal le kellett volna mondania. A köztársasági elnök morális válságba került országról beszélt – bárcsak többet adott volna a felbolydult hazának, mint egy pontosan fogalmazott mondatot. Közel négy éven át a romlás tudomásulvétele s a felfokozott várakozás határozta meg a közállapotokat. Mintha egy úszó beledermedt volna a rajtkövön abba a mozdulatba, amely megelőzi, hogy vízbe vesse magát. Az MSZP–SZDSZ-kormány egyetlen csúcsteljesítménye az volt, hogy képesek voltak 2006-ban előre elveszíteni a 2010-es választásokat. S talán, hogy a vesztésben biztosak legyenek, 1956 ötvenedik évfordulóján végigverették az utcán az ünneplő embereket. Az volt az utolsó erődemonstrációjuk, azóta egyetlen balliberális törmelékpárt nem tud komoly tényezővé válni. Ez még nem lenne baj, viszont nem tud létrejönni egyetlen valóban baloldali párt sem, amely tükröt tarthatna a mai kormányzó erőknek.

„Saját bűneink miatt, és nem véletlenül történt, hogy csak névleg tartjuk kezünkben azt a köztársaságot, amelyet már valóban előbb elveszítettünk.” Meglepő lett volna ilyen mélységű gondolkodás bármelyik MSZP-stől, az idézet Cicerótól származik. A „saját bűnök” bevallása helyett az őszödi ámokfutó még mindig trükközik: a HVG legfrissebb számában önmagát a polgári Magyarországgal azonosítja (!), s az egész mocskos hóbelevancot az akkori Fidesz nyakába varrja.

Bár végül is senki nem feltételezte, hogy római jellemek gyűltek össze Őszödön.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »