A goji bogyó hatásai

A goji bogyó hatásai

A goji bogyó egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és ezt elsősorban remek élettani hatásainak köszönheti. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy mihez is kezdjen ezekkel a kicsi, piros bogyókkal. Ehhez adunk most néhány tippet!

A goji bogyó története a keleti orvoslásból indult, ahol több mint 5000 éve használják. Elsősorban egészségmegőrző és vágyserkentő hatása miatt lett népszerű. A gyümölcs a nyugati orvoslás érdeklődését is felkeltette, így számos kutatás indult hatóanyagai megismerése, élettani hatásainak feltérképezése végett  – írja a Házipatika.com.

A gyümölcsnek számos pozitív hatást tulajdonítanak. Fontos azonban tudni, hogy hatóanyagait még nem sikerült teljes mértékben azonosítani, így ezek a hatások nem 100 százalékosan bizonyítottak. A kínai orvoslásban legendás vágyserkentő hatást tulajdonítanak neki, sőt impotencia kezelésére is alkalmazzák.

Magas C-vitamin-tartalma miatt remek immunerősítő, valamint a benne lévő hatóanyagok nemcsak vízben, hanem zsírban is oldódnak, így sokkal könnyebben érvényesülnek a szervezetben. Emellett a hatóanyagok közül a legfontosabb a széles körben tanulmányozott LBP, a komplex arabinogalaktán fehérjék egy csoportja. Ez akár az öregedés lassításában is komoly szerepet kaphat.

Magas A-vitamin-tartalmának köszönhetően jó hatást gyakorol a látásra, csökkenti a vakfoltokat, valamint az időskori látásromlást is csökkentheti. Jó hatást gyakorol a szív-és érrendszerre is, segíthet beállítani a vér koleszterinszintjét.

Hírdetés

Magyarországon elsősorban szárított változatát fogyasztjuk. Leginkább aszalt meggyhez, áfonyához vagy mazsolához hasonlíthatnánk. Így érdemes elkezdeni alkalmazni is: használjuk süteményekbe, reggeli zabpehelybe, de saláták tetejére is szórhatjuk.

Ha vízbe áztatjuk néhány percre, akkor édes paradicsomként is alkalmazhatjuk: rizsbe, quinoába, kuszkuszba keverve remekül feldobja a köretünket. Készíthetünk belőle mártást is, hiszen édes íze remekül illeszkedik például a csípős chilihez.

Turmixokba, paradicsomszószhoz, de fagylalthoz is remekül illik. Porként is alkalmazhatjuk: így talán könnyebben elképzelhető salátaöntetként vagy mártás alapanyagaként.

Vásárláskor nézzük meg a goji bogyó csomagolásán, hogy tartalmaz-e hozzáadott cukrot, valamint tartósítószert, ebben az esetben kén-dioxidot, amely a szárított gyümölcs színének megtartásáért felelős. Habár a gyümölcs száraz, megfelelő eljárással marad benne annyi nedvesség, hogy valamennyire puha maradjon, így érdemes kísérletezni a különböző márkák között.

Tároljuk sötét, hűvös helyen a megvásárolt bogyókat, így körülbelül egy évig tárolhatóak légmentes csomagolásban.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »