A gépkocsivezetők magas bére gátolhatja a cégek beruházásait

A gépkocsivezetők magas bére gátolhatja a cégek beruházásait

Megugrott a nagytehergépjármű-vezetők bére, így viszont a vállalkozásoknak kevesebb pénzük jut fejlesztésre, járművek vásárlására. A nagyhaszongépjármű-piacon csökkenés várható, de a kishaszongép­járműveknél lehet némi fellendülés.

Idén 21 ezer új kishaszon­gép­jármű kerülhet forgalomba, mintegy 5,3 százalékkal több, mint tavaly – ismertette Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke. Ez pedig azt jelzi, hogy a piac megindul felfelé, az elmúlt évben ugyanis hét százalékkal csökkent az értékesítés ezen a területen az előző évihez képest, de a növekedési hitelprogram kifutása miatt erre számítottak is. A nagyhaszongépjárművek piacán viszont viszonylag jó év volt a tavalyi, Magyarországon több mint 5800 új tehergépjárművet helyeztek forgalomba, az előző évinél többet, bár az értékesítés nem érte el a korábbi csúcsot – mondta Dér Péter, az MGE elnökségi tagja. Az elmúlt évben a nagyhaszongépjárművek közül is a 16 tonna fölöttiek voltak a legnépszerűbbek, ez adta a teljes értékesítés 88 százalékát. Az MGE előrejelzése szerint idén 5600 új nagyhaszongépjármű kerül forgalomba, négy százalékkal kevesebb a tavalyinál – de az MGE nem zárja ki, hogy kedvezőbben alakulhatnak a számok az általuk vártnál.

A piac kapcsán Dér szólt a szakma kettős kihívásáról is: az üzemanyagok hatékonyságáról, illetve az alternatív üzemanyagok megjelenéséről. A szakember szerint távolsági fuvarozásban idővel az LNG hozhat megoldást. A töltőállomás-hálózat kiépítése már Magyarországon is megkezdődött. Az elektromos és a hibridjárművek pedig a helyi és a helyközi fuvarozásban kaphatnak inkább szerepet.

Hírdetés

Az MGE-n belül egy új, pótkocsikkal foglalkozó tagozat is alakult, ennek vezetője, Somogyi Gábor kiemelte: a közúti pótkocsik piacán tavaly 4000 fölötti eladást regisztráltak. Az elmúlt évben a minimális járműparkbővítés mellett inkább a régebbi pótkocsikat cserélték újra a vállalkozások. Az új bővítési beruházások elmaradásának legfőbb okai – Somogyi szerint – a gépkocsivezetők rendkívüli mértékű hiánya, másrészt, hogy az állományban lévő járművezetők bérei nagyon megrekedtek.

Mindezek negatívan hatottak a vállalkozások nyereségtermelő képességére, ami csökkentette a beruházási lehetőségeket. A gépkocsivezetői állomány továbbra is jelentősen blokkolni fogja a beruházási lehetőségeket – fogalmazott a kilátások kapcsán Somogyi, aki azt is elmondta, hogy a vállalkozásoknak extra költségeik keletkeztek a Nyugat-Európában bevezetett fuvarozói szankciók miatt, például a gépkocsivezetőknek a pihenőidőt szállodában kell eltölteniük. Az MGE továbbra is a használt pótkocsik cseréjével kalkulál a bővüléssel szemben. Így aztán 2018-ban a tavalyi négyezer után várhatóan csak 3800 új nehézpótkocsi talál gazdára a magyar piacon. Ez a trend pedig nem segíti a flotta fiatalítását.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »