A genderideológia helyett válasszuk a keresztény értékrendet – Székely János előadása Szombathelyen

A genderideológia helyett válasszuk a keresztény értékrendet – Székely János előadása Szombathelyen

A genderideológia és a keresztény értékrend kérdése állt Székely János megyéspüspök előadásának középpontjában a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szombathelyi csoportja számára tartott 2022-es első rendezvényen, január 17-én a Martineumban. Részleteket olvashatnak az elhangzottakból.

Előadásában a főpásztor kitért a genderideológia fiozófiai hátterére, rámutatva, hogy kik azok a gondolkodók, melyek azok az irányzatok, akik, amelyek eszméikkel előfutárai és megalapozói voltak e gondolkodásnak. Kiemelte a felvilágosodást, köztük Kantot, aki azt hirdette, hogy nincs objektív megismerésre lehetősége az embernek: azaz a tárgyakból érkező információk alapján nem alkothat érthető képet a dolgokról, mivel a valóságra rávetíti a saját gondolatait is. Ebből az következik, hogy nincs objektív, örök, mindenkire vonatkozó igazság, csak szubjektív vélemények: ki így látja, ki úgy, minden vélemény igaz, és súlytalan. Ezt tette meg minden gondolkodás alapjának, de ebből egy torz világkép született.

– utalt XVI. Benedek emeritus pápa gondolataira Székely János. – A nyugati ember nem megismerni akarja a világot, hanem használni.

Az előadó példákat hozott arra, hogyan épül be a mindennapokba a genderideológia, majd kitért arra, a kereszténység miként áll ehhez a kérdéshez.

A gendermozgalomnak is vannak igaz és a kereszténység által is elismert törekvései, például a női választójog kérdése, a tanulási lehetőségek, illetve hogy azonos munkáért azonos bért kapjanak a nők – mondta a szombathelyi megyéspüspök.

Előadásában Székely János hangsúlyozta: teremtettsége okán minden embert tisztelet illet meg, azokat is, akik azonos neműeket szeretnek. A vonzalmat az Egyház nem tekintette bűnnek, csak a cselekedetet, amikor valaki emellett dönt és így is él.

A kereszténység szerint objektív igazság létezik, és ez meg is ismerhető. Az erkölcs nem más, mint hogy az emberiség a világba teremtett isteni rendet, harmóniát lassan kiolvasta, meglátta, felfedezte. Nem az ember ellen van, nem akadály. A világ nyitott könyv, amelyből kiolvassuk a Teremtő arcát és szándékát. Az Egyház vallja, hogy az identitásunkat, így a nemi identitásunkat is, nem magunk találjuk ki, teremtjük, hanem kapjuk.

Hírdetés

Azzal az identitással, amelyet kaptunk, kell valamit kezdenünk, akkor is, ha sebzett. A nemiség természetes célja a férfi és a nő eggyé forrása, szerelme és ettől elszakíthatatlanul az élet továbbadása.

Az Egyház kiáll amellett, hogy a család nem korlát, az anyaság nem rabszolgaság, a gyemek pedig áldás. Nem a felnőttnek van joga gyermekre, hanem a gyermeknek van joga szülőre, méghozzá édesapára és édesanyára, de mindenekelőtt arra, hogy megszülethessen. Éppen ezért hangoztatja az Egyház, hogy az élet szent, a fogantatástól kezdve – és ezért elutasítja az abortuszt.

Az Egyház véleménye szerint a férfi és a nő házassága nem egyenlő az azonos neműek együttélésével – hagzott el a főpásztor előadásában. – A szabadság nem önkényt jelent, a valóságtól elszakadó pillanatnyi szeszélyek teljesítését. Szabadságunk természetes célja a jónak, az értékeknek a felismerése.

A genderideológia egy rossz fa, amelynek rossz gyümölcsei vannak – fogalmazott Székely János. – Ne ezzel kínáljuk a gyermekeinket. Tanítsuk őket nagylelkűségre, az igazság szenvedélyes keresésére és a család, a házasság, a gyermekvállalás értékeire.

Székely János megyéspüspök előadása meghallgatható ITT.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »