A GDP mindenek felett: a brit háztartások zsebében turkálva kampányolnak a közgazdászok a Brexit ellen

A brit közgazdászszakma nagyon nagy többsége szerint hosszú távú – akár évtizedekig érezhető – súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként kilépne az Európai Unióból.

Az Ipsos MORI közvélemény-kutató cég által a The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lap megbízásából elvégzett felmérésben – amely az eddigi legnagyobb ilyen jellegű szakmai vizsgálat – 639 közgazdász vett részt, és 88 százalékuk annak a véleményének adott hangot, hogy a Brexit vagyis Nagy-Britannia kilépése az EU-ból legalább a következő öt évben rontaná a brit gazdaság növekedési kilátásait. A válaszadók 82 százaléka szerint a Brexit a brit háztartások jövedelmét közvetlenül is csökkentené.

A 57 százaléka szerint ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a brit GDP 3 százaléknál nagyobb mértékben csökken a következő öt évben. Mindössze 5 százalék volt azon a véleményen, hogy a Brexit kedvező gazdasági hatásokkal járna. A válaszadók csaknem háromnegyede szerint a negatív gazdasági következmények nem korlátozódnának a Brexit utáni első öt évre: 10-20 évig elhúzódó negatív növekedési hatás sem kizárt.

A közgazdászszakma véleménye egybeesik a brit kormány álláspontjával. A kormány tevékenységét szervező és segítő kabinetiroda nemrégiben közzétett 28 oldalas tanulmánya szerint legalább egy évtizednyi bizonytalanságot okozna a brit gazdaságban Nagy-Britannia esetleges kilépése az Európai Unióból. A tanulmány valószínűtlennek nevezte, hogy ha a brit választók júniusban a Brexitre voksolnak, akkor a kilépési feltételekről az uniós szerződésekben szereplő kétévi tárgyalási időszak alatt megállapodásra lehet jutni. Az elemzés szerint a tárgyalások bonyolultsága miatt a folyamat – és az ezzel járó bizonytalanság – legalább tíz évig elhúzódna. A jelentés hangsúlyozta azt is, hogy az EU-szerződésben foglalt kétévi tárgyalási időszak meghosszabbításához a 27 többi uniós tagország egyhangú jóváhagyására lenne szükség. A tanulmány szerint ha ezt csak egy tagállam megtagadja, akkor a kétévi tárgyalási folyamat után úgy szűnne meg Nagy-Britannia EU-tagsága, hogy "semmi más nem lépne a helyébe", és a brit üzleti szférának az EU-jogszabályok a továbbiakban nem biztosítanák a tagsággal járó kedvezményes hozzáférést az uniós piachoz.

A brit pénzügyminisztérium minap ismertetett még újabb tanulmánya szerint recessziót okozna a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból. Az elemzés szerint a brit gazdaság növekedése már a referendum utáni második évben 3,6 százalékponttal maradna el a jelenlegi hivatalos előrejelzésben szereplő ütemtől. A pénzügyminisztérium hangsúlyozta, hogy ez az "óvatos" forgatókönyv, amely azzal számol, hogy Nagy-Britannia a népszavazás utáni kilépési tárgyalásokon egyezségre jut az EU-val egy kétoldalú kereskedelmi megállapodásról, amely hozzáférést biztosít számára az unió egységes piacához. A tárca kidolgozott egy borúlátóbb forgatókönyvet is, amely szerint nem sikerül ilyen egyezségre jutni Brüsszellel. A tanulmány szerint ez súlyos gazdasági sokkot okozna, két év alatt 6 százalékponttal csökkentené a brit gazdasági növekedést, vagyis mély recesszióba sodorná a brit gazdaságot.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »