A gazdag Svájc puritán nemzeti ünnepe – országos imával 2022-ben

A gazdag Svájc puritán nemzeti ünnepe – országos imával 2022-ben

Ami nálunk augusztus 20., az Svájcban augusztus 1. – némi különbséggel. A több mint 700 éve kantonális szövetségi rendszerben, konföderációban élő, jobbára református ország a mai napig független. Gazdagságát nem mérhetetlen ásványi kincseinek, hanem népei szorgalmának, századokon át nemzeti és egyéni felhalmozást, és továbbadást, pazarlásmentes életmódot és közerkölcsöt megvalósító polgárainak köszönheti. És közvetlen demokráciájának, melynek révén még egy utat sem építenek meg anélkül, hogy az érintett terület polgárait meg ne szavaztatnák.

Így aztán a 2000-2500 méter magasan épült hüttékig, alpesi faházakig tükörsima utak vezetnek. A postabuszok a szédítő magasságokba is időben felviszik az újságot, a postát, és olykor a mozgáskorlátozottakat vagy időseket is.

A német, francia, olasz, rétoromán népességű országban 1291. augusztus 1. óta működik a kantonális önállóság és a konföderációs összetartás. Akkor írták alá az őskantonok: Uri, Schwyz és Unterwalden a Szövetségi Levelet „Isten nevében – In nomine domini amen.” A közmegbecsülés és a közjó érdekében a békességnek tartósan kívántak ezzel a szerződéssel érvényt szerezni és mintát is adni egyben másoknak.

1899. óta augusztus 1. szövetségi nemzeti ünnep. A korábban kantonális, városi, települési nemzeti ünnephez mindig hálaadás társult.

Az 1980-as évek eleje óta országos imaalkalommá vált. A szövetségi ünnep ma már elképzelhetetlen országos imádság nélkül, amit a négy alkotó nyelvközösség nyelvén így hívnak: Gebet für die Schweiz/ Priére pour la Suisse/Praghiera per la Svizzera/Uraziun per la Svizra. Ez az imádság tartalmában minden évben más, mindig a hálaadás lelkülete járja át. Idén ez volt a szövege: Imádkozom hazámért. Minden emberért, aki itt él. Imádkozom hazámért és minden gyermekéért.

A nemzeti ünnep nem öncélú. Miközben a megtartó kegyelemért mondanak hálát, vigyáznak arra is, hogy ne legyen hivalkodó pazarlás az ünnep. Sőt, a veszedelmes erdőtüzek napjaiban arra is ügyelnek, hogy védjék a természetet és önmagukat.

A svájci nemzeti ünnep nemcsak Svájc millióinak ünnepe. A szomszéd országok tévés társaságai is bőségesen foglalkoztak a nem uniós gazdag nemzet múltjával és jelenével. Francia, német, olasz, osztrák tévéállomások, rádióadók pásztázták a rendezvényeket.

Hírdetés

Ezen a napon sok minden felidéződik a magyarhoni lelkekben is.

És a testvérháború egyszer és mindenkorra történt lezárása a tejlevessel. És Rousseau, meg Pestalozzi, a francia és olasz svájci pedagógusok, nagy nevelők. A Bázeli Misszió, s Bázel híres református akadémiája, világhírű professzoraival: Barth Károllyal, Brunnerrel, majd Cullmannal és Jenni, meg Westermann professzorokkal, nyelvészekkel, gondolatépítőkkel. És az irodalmi nagyokkal: Jókait, Móriczot, Mikszáthot egyesítő nagy írójukkal, Gottfried Kellerrel és kortársaival a 19. század közepétől el egészen a 20. század végéig.

A református papcsaládból indult drámaíróval, Fr. Dürrenmattal, az evangélikus filozófus, etikus, nagy doktor Albert Schweitzerrel. A Vöröskeresztet alapító Jean-Henri Dunanttal. Max Frisch-sel, a különös írózsenivel. El egészen a Genfi-tó partján meggyilkolt Sissy-ig. A tó alá épített 40 kilométeres maggyorsító technikai csodával. Meg Einstein berni éveivel. Mindezek a nevek nem csak azért sorjáznak elő lelkemben, mert a svájci szellem magaslatait Zürich környéki Hotz őseim emlékezetével száguldom végig minden augusztus 1-én, s nemcsak azért, mert feleségem éveken át Bázelben tanulgatta a szent tudományt, kapott lelkészi diplomát, számos barátságot építve a világ minden része felé, hanem mert

Hisz Zürich és Basel egyetemein századok óta tanultak magyar diákok, akik Basileaból vitték a hit- és nemzeterősítő tudományt kicsinyke falvak eklézsiáiba. A gazdagságba nem belehízott lélekfogyatkozással, hanem éppen ellenkezőleg: hatalmas szolidáris segítségnyújtó odafigyeléssel, áldozathozatallal találkozhatunk ma is náluk, aminek legékesebb bizonyítéka a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) legnehezebb történelmi időkben is töretlen sok milliárdnyi forintot kitevő támogatása egyházainknak, határon inneni és túli reformátusságunknak… Az ő augusztus 1-i hálaadásukhoz mi is, sokan a Kárpát-medencében hálaadó imával és áldáskívánással, testvéri köszönettel csatlakozunk.

Gottfried Keller (1819-1890) írójuk munkássága magyarul is nyomon követhető. Korában, s talán az egész svájci irodalomtörténetben ő volt az a református író, aki képes volt mély hittel, de jobbító kritikával görbe tükröt tartani egyháza elé. Zöld Heinrich című regényében (1854), majd az „Eltűnt nevetés” (1874) című novellájában és a „Seldwylai emberek” művében a racionalizmusban, megszokásban megüresedett hit és kihűlt egyháziasság korabeli jelenségeire hívta fel a figyelmet. Ifjú éveiben még azt írta hívő református édesanyjának: „Állandóan érzem annak szükségét, hogy Istennel bizalmas kapcsolatban éljek”. Később megütközött a rideg prédikációkon, a szószéki általánosságokon. A napi imádkozást és bibliaolvasást el nem hagyta: „Hajnali pirkadatban ünnepi imákat fogalmaz Neked az ajkam, Uram!”.

Meglepődött azon, hogy a szív és az ész testámentumát, a Heidelbergi Kátét milyen unalmasan tudják hitoktatók és lelkészek a jövendő nemzedéknek megpróbálni átadni, puszta ismeretanyaggá szürkítve.  A templomi szentélyt gyakran üresség és lélekhiány kongó ridegsége töltötte be, hiányzott a szenvedélyes és szabad Ige áradása. Keller arra tanította kortársait, hogy az egyházi és a nemzeti megújuláshoz alázat és etika kell. A valóság előtti alázat, meglátni az istenhiányt, de az Isten jelenlétének lábnyomait, jeleit is. Legnagyobb küzdelme azért folyt, hogy semmiféle hamis bálvány: szellemi, anyagi, emberi-hatalmi természetű ne kerülhessen Isten helyére. Halálos ágyáról is ugyanezt üzente: „Az igazi hit nem tűri meg az olcsó vagy drága, de hamis hitpótlékokat”.

 

(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »