A frontra kell küldeni azokat az embereket, aki csótányokkal etetik az ukrán katonákat

Az ukrán katonák ételeibe addig fognak majd bogarak és férgek kerülni, amíg az ukrán katonai hivatalnokokat nem fogják keményen megbüntetni – jelentette ki a NewsOne csatorna adásában Dmitro Korocsinszkij újságíró és közéleti személyiség, miközben kommentálta a védelmi miniszter Jurij Birjukov Facebookon közé tett közleményét.

„Nekünk meglepően fegyelmezett katonáink vannak, akik értik azt, hogy az ellenfélre lőni kell. Mi azonban először is azoknak a lövéseit szeretnénk látni, akik mindezt megengedték, azokét, akik ezen a konyhán dolgoznak, akik irányítják ezt a konyhát.” – mondta Korocsinszkij.

Azt is elmondta, hogy amíg nem fogják kemény büntetésekkel sújtani a szabálysértőket, a lopásokat a katonák között, addig hasonló incidensek továbbra is lesznek – írja a MigNews.

„Az, ami most történt, sokkal rosszabb, mint Seremet meggyilkolása, ez polgári korrupció. Ez az, ami aláássa a védelmi képességünket.” – mondta az újságíró.

Szavai alapján az Ukrajnában harcolókat nem tudják kellőképpen étkeztetni és megfelelően ellátni harci eszközökkel, miközben Azerbajdzsánban és Kazahsztánban az utóbbi években lőszergyárakat építettek fel.

„Kazahsztán felépített egy lőszergyárat. Az az ország, aki senkivel nem harcol. Azerbajdzsánnak is van lőszergyára, Ukrajnának viszont nincs, miközben több mint két éve háborúban áll. Egy lőszergyárat felépítése körülbelül 50 millió dollárba kerül, tehát nem olyan hatalmas összegbe. Ezt az összeget többen a miniszterek közül a saját zsebükből ki tudnák fizetni. Ők ettől sokkal többet lopnak el.” – tette hozzá Korocsinszkij.

Korábban Jurij Birjukov egy olyan fotót publikált, melyen a katonák ételeiben csótányok és férgek láthatóak.  Valamint annak a vizsgálatnak az értékelését is, mely szerint a Védelmi Minisztérium forró vonalára érkező információ nem helytálló.

„Egy katonai alakulat nyolc harcosa olyan panaszokkal fordult az egészségügyi vizsgálati részleghez, melyek mérgezési tünetekre utaltak. A helyi parancsnokság a katonákkal „nevelői” beszélgetést folytatott, ami után már mindegyik katona hirtelene jobban érezte magát. Erről a problémáról csak véletlenül értesültünk az egyik katonától, akivel azután szintén „beszélgetést” folytatott a parancsnokság.” – mondta Birjukov.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: Ukrajna, ukrán gazdaság, ukrajnai hírek, étel, étkezés, csótány, férgek, ukrán hadseregForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »