A frigyláda nyomában

A frigyláda nyomában

Mózes szent aranyládája, ismertebb nevén a frigyláda a történelem egyik legnevezetesebb, egyben legrejtélyesebb kegytárgya. Már arról is megoszlanak a vélekedések, hogy többezer évvel ezelőtt hol tartották – eltemették Jeruzsálem alatt? elhurcolták magukkal a rómaiak? –, de hogy most hol lehet, az végképp talány.

Nemrégiben forgattak egy hatrészes dokumentumsorozatot, amely a frigyláda misztikumát járja körbe – Az elveszett láda titkai hazánkban november 15-én, hétfőn 22 órakor debütál a Viasat History műsorán, írja az Origo.

A műsorból ihletet merítve cikkünkben mi is megpróbálunk feltárni néhány titkot eme bibliai műtárggyal kapcsolatban.

A láda ereje

A Biblia szerint a frigyládát Mózes készítette, hogy ebbe rejtse el azt a két kőtáblát, amire a Tízparancsolatot vésték. A nagyjából 110cm hosszú, 65cm széles és ugyanilyen magas láda fából készült, kívül-belül arannyal volt bevonva, a tetején pedig két kerub (Istenhez legközelebb álló angyal) nyugodott. A legendák szerint a láda pusztító erővel bírt, amely akár egy egész hadsereggel is képes volt végezni. Megérinteni tilos volt, ezért letakarva, két rúdra emelve hordozták. A Biblia szerint a láda mindenkit megvédett, aki hisz Istenben, és elpusztította azokat, akik rájuk támadtak. A zsidó népet vándorlásuk során megóvta a veszélyektől, átsegítette őket a Jordán folyón, és még a Jerikó városát körülvevő falat is lerombolta, hogy aztán elfoglalhassák azt.

Vajon tényleg képes volt ez a láda ekkora pusztításra? Régészeti kutatások megkérdőjelezik ennek lehetőségét, és a falak leomlását inkább egy természeti katasztrófának, például földrengésnek tudják be, és úgy vélik, hogy csak a kollektív tudat kötötte össze azt a bibliai eseményekkel.

Hírdetés

Hol rejtőzhet a láda?

A frigyládának Jeruzsálemben veszett nyoma, ahová Dávid, Izrael második királya vitte. Az ő fia, Salamon épített egy templomot, ami végül a kegytárgy őrzőhelyévé vált. Itt is tartották egészen i.e. 587-ig, mikor a babiloniak lerohanták és feldúlták Jeruzsálemet. A ládának ekkor veszett nyoma, és innen erednek azok a legendák is, amelyek más és más sorsot írtak meg a kegytárgynak. Van, aki szerint a láda az ostrom során megsemmisült, mások szerint mennybe ment.

Az egyik legkézenfekvőbb vélekedés szerint a város rohama során a papok rejtették el Jeruzsálem alatt – Zedekiás barlangjában, a város alatt húzódó csatornák egyikében (ezekből még jó néhányat a mai napig nem tártak fel) vagy a templom-hegyhez vezető alagútban, ahol később egy aranyövet is találtak. 

Utóbbiról azt mondják, hogy egy papról esett le, aki társaival együtt lélekszakadva menekült a frigyládával, hogy elrejtse a városbitorlók elől.

Arról is szólnak spekulációk, hogy a tárgyat a templomos lovagok emelték ki a templom-hegyből, mikor közel száz évig Jeruzsálemben állomásoztak. 

A templomosok 1187-ben veszítették el Jeruzsálemet, és a szintén Izrael területén található Akkóba helyezték át a főhadiszállásukat. A szakértők régóta sejtették, hogy Akkó mélyén egy alagútrendszer rejtőzhet, és ennek egy részét alig két éve, 2019-ben tárták fel lézeres alapú távérzékelés segítségével. A templomosok 1291-ben költöztek át Ciprusra, de a mai napig nem tudni, hogy a frigyládát magukkal vitték-e, vagy Akkó egyik, még fel nem fedezett járatában pihen – ha náluk volt egyáltalán.

Megannyi feltételezés, mítosz és legenda szól a frigyláda hollétéről – ezeket járja körül Az elveszett láda titkai című sorozat a Viasat Historyn –, de a történelem legértékesebb kincse a mai napig nem került elő. Ha tényleg olyan erővel rendelkezik, mint amit a Biblia tulajdonít neki, akkor talán jobb is.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »