A fővárosi önkormányzat Soros szövetségeseivel szervez konferenciát

A fővárosi önkormányzat Soros György kitartottjaival közösen szervez konferenciát Budapesten szeptember 21-22-én. A Soros-egyetem néven elhíresült CEU Demokrácia Intézete és a milliárdos spekuláns alapítványi dotációiból is részesülő Political Capital lesznek a rendezvény házigazdái. A Mediaworks Hírcentruma kérdéssel fordult a fővárosi önkormányzathoz, hogy milyen összegekkel támogatják az eseményt, miközben Karácsony Gergely főpolgármester egyre szorosabbra húzza a nadrágszíjat Budapesten.

„A tavalyi nagy sikerű esemény után idén is vezető hazai és külföldi szakértők, aktivisták, döntéshozók és újságírók beszélgetnek azokról a legégetőbb társadalmi kérdésekről, amelyeket a demokratikus és névleg demokratikus országok állampolgárai szó szerint a bőrükön is érezhetnek” – olvasható a budapesti Városháza Facebook-oldalán közzétett esemény leírásában. A Budapest Forum 2022 – Building Sustainable Democracies névre hallgató konferenciát szeptember 21–22-én rendezik a Soros-egyetem Nádor utcai campusán.

A fórum főbb témái az orosz–ukrán háború és annak hatásai; az energiaválság; „a demokráciák kihívásai a populizmus korában” és a „fake news mint mainstream jelenség: államilag finanszírozott dezinformációs kampányok és hatékony ellenintézkedések”, valamint a klímaválság.

„A konferencia vendége lesz többek között Nikola Dimotrov, Észak-Macedónia korábbi miniszterelnök-helyettese; Jamie Fly, a Szabad Európa Rádió washingtoni vezetője; Szergej Gurijev közgazdász, a Science Po rektora, korábban Medvegyev elnök tanácsadója; Nina Hachigian Los Angeles nemzetközi ügyekért felelős alpolgármestere; Ivan Krastev politológus, a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa; Borislav Sandov bolgár miniszterelnök-helyettes; Radosław Sikorski lengyel EP-képviselő; Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere” – olvasható az esemény oldalán.

Hírdetés

A konferencia a fővárosi önkormányzat mellett a Soros-egyetemnek is nevezett CEU Demokrácia Intézete és a Soros György alapítványai által is támogatott Political Capital elemzőintézet szervezésében valósul meg. A Mediaworks Hírcentruma kérdést küldött a fővárosi önkormányzatnak, hogy milyen pénzbeli vagy esetleg nem pénzbeli hozzájárulással támogatja a konferencia megtartását. Ismert:

Karácsony Gergely főpolgármester egy komoly spórolási csomagot jelentett be, amelynek keretében két órával rövidítik a díszkivilágítást a fővárosban, illetve felgyorsítják a köz- és díszkivilágítás korszerűsítését is. Az energiatakarékosság jegyében a nyári hónapokban legfeljebb 25 fokig lesz hűthető a fővárosi intézmények épülete, míg télen maximum 20 fokig lehet majd őket felfűteni.

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »