A főszékesegyház rekonstrukciójáról tartottak előadást az egri Találkozások Házában

A főszékesegyház rekonstrukciójáról tartottak előadást az egri Találkozások Házában

Az egri bazilika építésének történetét és felújításának menetét ismerhették meg az érdeklődők június 21-én a Lajosvárosi Művészeti Esték sorozat keretében a Találkozások Házában.

A Lajosvárosi Keresztény Kultúráért Egyesület program keretében Rudolf Mihály és Kripkó László, a Hadas Építész Tervező Iroda Kft. munkatársai vetített képes bemutatón adtak betekintést a város és a főegyházmegye meghatározó épületének előzményeibe. A korábbi székesegyház rajzai mellett a Hild József építette bazilika tervváltozatait is bemutatták, megismertetve a közönséggel az adott kor építészeti sajátosságait, ízlését, a megrendelő és a tervező gondolkodását.

A jelenleg zajló teljeskörű felújítással bővülnek a turisztikai lehetőségek, látogatható lesz például az északi torony, de természetesen továbbra is a szakrális jelleg a meghatározó – derült ki az előadáson.

A felújítás és az épület környezetének rendezése nagyon időszerű volt, utoljára a 20. század elején történt ilyen léptékű beavatkozás, amely hat esztendeig tartott.

Hírdetés

A szakemberek bemutatták, milyen aprólékos munkát igényel az oszlopok műmárványozása, a felületek aranyozása és a falfestmények restaurálása. Néhány hét múlva lekerül az állványzat a főhomlokzatról és az épület másik részén épül fel. A munkálatokat nehezíti, hogy a felújítás idején is működik a bazilika, a megszokott rend szerint tartják a szentmiséket, de alapvető szempont volt már a tervezésnél is, hogy ne maradjon a templom imádság nélkül.

Szöveg: Bérczessy András

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Egri Főegyházmegye; kiemelt kép: Wikimedia Commons

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »