A fideszeseket többen tartják korruptnak, mint az MSZP-seket

Reprezentatív közvélemény-kutatást készített a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, ezer fő megkérdezésével, melynek során a korrupció témájának és egyes korrupciós, vagy korrupciógyanús ügyek társadalmi megítélését vizsgálták.

A megkérdezettek szerint jelenleg a korrupció a hatodik legfontosabb probléma az országban – olvasható a Publicus Intézet honlapján megjelent összefoglalóban. Tíz megkérdezettből hat nem tudott érdemben válaszolni arra a kérdésre, hogy ki a legkorruptabb politikus hazánkban, és az érdemben válaszolók többsége is inkább pártokhoz, semmint politikusokhoz köti a korrupciót.

A válaszadók több mint kétharmada úgy látja, hogy túl sok a korrupciós ügy, és már nem lehet rá figyelni, illetve háromnegyede szerint a korrupciónál vannak ma nagyobb problémák is.

Minden harmadik válaszadó úgy gondolja, hogy 2010, a Fidesz kormányzása óta több a korrupció, és csupán fele annyian azt, hogy az előző, MSZP által kormányzott nyolc év alatt. Ugyanakkor tízből négy válaszadó szerint ugyanolyan mértékű a korrupció mindkét időszakban – teszik hozzá. A megkérdezettek túlnyomó többsége szerint elsősorban a sajtó feladata, hogy felhívja a választók figyelmét a korrupciós ügyekre.

Tíz válaszadóból hat nem tudott érdemben válaszolni arra a kérdésre, hogy ki a legkorruptabb politikus hazánkban, az érdemben válaszolók többsége is inkább pártokhoz, semmint politikusokhoz köti a korrupciót. Leginkább a Fideszt, vagy a Fideszes politikusokat tartják korruptnak (17 százalék), majd kevesebb mint fele annyian az MSZP-t és politikusait (7 százalék). Az első két konkrét politikus Orbán Viktor (5 százalék), és Gyurcsány Ferenc (3 százalék). A válaszadók nem választható személyeket (Habony Árpád, Andy Vajna, Mészáros Lőrinc) is megemlítettek.

A megkérdezettek harmada nem tudta érdemben megválaszolni azt a kérdést, hogy melyik párt tud hitelesen küzdeni a korrupció ellen, míg másik egyharmad szerint egyikük sem hiteles. Azonban azon kevesek, akik szerint párt hiteles tud lenni ebben, elsősorban a Fideszt, a Jobbikot és az LMP-t tartják alkalmasnak – közölte honlapján a Publicus Intézet.

A válaszadók szerint jelenleg a szegénység (43 százalék), a munkanélküliség (30 százalék), az egészségügy (29 százalék), az oktatás (21 százalék) és a menekültek (17 százalék) ügye után a hatodik legfontosabb probléma a korrupció az országban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »