A Fidesz támogatja az Európai Ügyészség felállítását

A Fidesz támogatja az Európai Ügyészség felállítását

„A Fidesz támogatja (…) az Európai Ügyészség felállítását, hatáskörének bővítését az unió pénzügyeit sértő bűncselekményeken túl más súlyos, több tagállamot érintő bűncselekményekre is.” Ez olvasható a Fidesz európai parlamenti választási programjának 59. oldalán, melyet az Uniós szakpolitikák – Az értékek és a jog Európája című fejezetben fogalmaztak meg a szerzők.

Az elkerekedett szemű Olvasókat még tovább sokkolhatja az a tudat, hogy a Fidesz nem szokott választási programot írni, utoljára a 2010-es fülkeforradalom előtt adtak ki ilyet. Valóban, a fenti idézett mondat sem mostani, hiszen azt a 2009-es EP-választásra készült Igen, Magyarország többre képes című kiadványukból citáltuk, melynek előszavát Orbán Viktor korábbi külügyminisztere, Martonyi János jegyzi.

Teljesen jogos követelés volt, hogy az akkori, például Kóka János nevével fémjelzett korrupt kormányzat uniós pénzeinek ellenőrzését nem az általuk kinevezett (így függetlenségében erősen megkérdőjelezhető) hatósági vezetőire bízta volna az akkori parlamenti ellenzék.

2010 után már más szelek fújnak, az uniós források ellenőrzése során még ha meg is állapít korrupciót, törvényszegést, szabálytalanságot az OLAF, azt a hazai hatóságok – élükön Polt Péterrel – eltussolják. És legyen szó akár a szocialisták 4-es metrós botrányáról, akár Orbán Viktor vejének Eliosáról, egy árva meggyanúsításról sem lehetett hallani.

Uniós alapelv a szubszidiaritás: a döntéseket – ha lehet – a polgárokhoz legközelebbi szinten kell meghozni. Ez azonban azt is jelenti, hogy a döntés ellenőrzésének végrehajtását is ezen a szinten kell ellenőrizni. Az uniós források szétosztása – a hétéves költségvetési ciklus – azonban nem tagállami hatáskör. Vagyis az ellenőrzést is közösségi szinten kell megoldani. Az uniós intézmények közül viszont csak az Európai Ügyészség bír nyomozati jogkörrel, ami akár határon átnyúló ügyeket is vizsgálhat. Ma már ódzkodik is tőle a Fidesz, mint ördög a szentelt víztől!

2010 után, a neobolsevik NER kiépülésével „valamilyen pénzügyi forrásból” egyesek alaposan meggazdagodtak, offshore paradicsomokban regisztrált luxusrepülőgépek, luxusjachtok gazdáivá váltak, az utca emberének meg maradt a „kaparj, kurta, neked is lesz!” A meggazdagodások körül számos kérdőjel merült fel, melyek független vizsgálatért kiáltanak. Csoda-e a Fidesz köpönyegforgatása Európai Ügyészség kérdésében?


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »