A Fidesz szerint Navracsics a bevándorlást szolgálja

Akár ezt is írhatnánk azután, hogy a Fidesz úgynevezett Sajtóosztálya nem először, nem másodszor, hanem sokadjára idézi fel bennünk az Ágica Presszó fáradt őstermelőinek bölcsességeire hajazó fárasztó, közhelyes és demagóg vitakultúráját. Meg persze következetességét.

Már az elején leszögezhetjük: nem azzal van a baj, ha a pártok sajtósai egymást szurkálva adnak ki közleményeket, végül is ez is a magyar belpolitikai csatározás egy ékes, bár nyilván rothadó gyümölcse. Azzal viszont már igenis probléma lehet, ha ez olyan mélységekbe zuhan, mint az alábbi példa:

A történet ott kezdődik, hogy Staudt Gábor jobbikos képviselő szerdán arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy nem elég csupán népszavazást tartani, egyenesen az Alaptörvénybe is be kellene írni, hogy Brüsszel nem küldhet ide önkényesen bevándorlókat. A Jobbik egyébként sokat vívódott a népszavazás kapcsán, hiszen eredetileg az egész az ő ötletük volt, de végül inkább megspórolták volna ennek költségeit, és „ingyenesen” törvénybe foglalták volna az illegális bevándorlók elutasítását. Ettől függetlenül a Jobbik is megszavazta a népszavazás kiírását múlt héten a parlamentben, mert azért mégis, hallgassuk meg az embereket is, na.

A Fidesz sokat látott sajtóosztálya viszont azt írta a szerdai Staudt-sajttájra reagálva, hogy a Jobbik „ugyanúgy támadja (a népszavazást), ahogy a baloldal, és ezzel velük együtt a bevándorláspárti Brüsszel érdekeit szolgálja.”

Mindez szép és jó lenne, ha nem lenne csúnya és rossz, ugyanis:

Alaptörvénybe foglalni a bevándorlás elutasítását nem éppen egyenlő azzal, hogy ki akarják szolgálni a „bevándorláspárti Brüsszelt”.

De ha ezen túllépünk, ha képesek vagyunk mindezt úgy elengedni, mint Rogán a Louis Vuitton tatyót, van még itt egy kis apróság, amit nem kéne elfelejteni:

Amikor az Európai Bizottság két héttel ezelőtt kitalálta, hogy a bevándorlókat visszautasító országok minden migráns után 78 millió forintos támogatásmegvonást, azaz bírságot kapjanak, akkor az erről szóló döntést bizony Navracsics Tibor fideszes biztossal együtt fogadták el, konszenzusos alapon.

Így tehát nyugodtan kijelenthető az is, hogy a „bevándorláspárti Brüsszel” valójában egyet jelent a fideszes Navracsics Tiborral. Tehát a Fidesszel.

S mivel mostanában olyan divat Brüsszelnek üzengetni, egy dolgot talán mi is üzenhetünk az érintetteknek, bár lehet csupán annyira fogják megérteni, mint Habony Árpád az akciós kuponfüzeteket:

A brüsszeli döntésekben ott van a Fidesz minden eredménye és szándéka. Így ellenük harcolni minimum skizofrénia, és ennél már csak az lehet ijesztőbb, ha ezt a kétszínű csúsztatópályát direkt építik.

Ez pedig gáz. Nagyon gáz. Főleg, ha még arra sem törekednek, hogy ne legyen ilyen bugyután átlátszó ez az egész.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »