A Fidesz szerint az ellenzék hiteltelen

A Fidesz szerint az ellenzék hiteltelen

A Fidesz értékelése szerint az ellenzék teljesen hiteltelen, amikor a gazdaságról vagy a munkahelyek megvédéséről van szó, hiszen korábban, kormányon megszorításokkal kezelték a válságot.

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a párt Facebook-oldalára csütörtökön felkerült videóban azt mondta: a Bokros-csomag és a 2009-es megszorítások óta pontosan tudják, hogy a baloldal úgy kezelte a válságot, hogy újabb és újabb terheket rakott az emberek vállára, ahelyett, hogy segített volna nekik.

Hírdetés

A válság idején elvették a 13. havi nyugdíjat, megnyirbálták a családtámogatásokat, csökkentették az önkormányzatok támogatását és nyakig eladósították Magyarországot az IMF segítségével

– hangoztatta.

Hangsúlyozta: most azok az ellenzéki képviselők kritizálják a gazdaságvédelmi akciótervet, akik ezeket a megszorításokat mind megszavazták, így Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes a DK-ból, Korózs Lajos az MSZP-ből, valamint Burány Sándor “Karácsony Gergely pártjából”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »