A Fidesz sem nyúlt a Lánchídhoz, de most már "szerencsétlenkedésről" beszélnek

Sokáig már nem lehet ezt a szerencsétlenkedést folytatni, amit Karácsony Gergely és a baloldal művel, mert a Lánchíd állapota napról napra rosszabb – reagált kedden a Fidesz közleményben az MSZP két politikusának kijelentéseire.

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere és Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes a Pénzügyminisztérium József nádor téri székhelye előtt tartott kedden sajtótájékoztatót a Lánchíd felújításának ügyében.

Hírdetés

Elhangzott például, hogy ne költöztesse a budai Várba a Pénzügyminisztériumot a kormány, és az arra szánt 50 milliárd forintból legalább 10 milliárdot adjon  a Lánchíd felújítására. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány csak 6+1 milliárd forintot szán erre a célra. Mivel a beruházás áfatartalma 9,5 milliárd forint, a főváros 2,5 milliárd forinttal nettó befizetője lenne az állami költségvetésnek a Lánchíd felújítása miatt.

A felújítás teljes költsége 44 milliárd forint, amely tartalmazza a híd, az Alagút felújítását és a kiegészítő fejlesztéseket.

A Fidesz úgy reagált, a Lánchídnak a felújítás megkezdésére és nem a baloldali politikusok “üres fecsegésére” lenne szüksége, hanem el kellene kezdeni megcsinálni. Igaz, erre Tarlós István sem volt képes 2010 és 2019 között.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »