A Fidesz már el sem megy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére

A Fidesz már el sem megy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére

Teljes visszavonulást hirdetett a Fidesz az állítólagos Soros-kockázatra hivatkozva: a kormánypárt csütörtökön bejelentette, hogy tagjai nem vesznek részt a nemzetbiztonsági bizottság csütörtökre összehívott ülésén, mert Soros ugyan még nem, de az emberei már ott ülnek.

Mint beszámoltunk róla, a fideszes képviselők január 25-én valósággal kirohantak a bizottsági ülésről, élükön Németh Szilárddal – egyszerűen azért, mert az eseményen tagként, jogszerűen részt akart venni Szél Bernadett is, akit a Fidesz nemzetbiztonsági kockázatnak tart.

http://mno.hu/

A Fidesz rendszeresen Soros-ügynökként emlegeti Szél Bernadettet –érvként azt hozzák fel, 24 évesen programvezetőként négy hónapig programvezetőként dolgozott a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületnél, amit Soros alapítványa, de az állam is támogatott. Azt a kormánypárt szinte bűnként említi, hogy Szél jogszerűen, a bizottság tagjaként szerette volna megismerni a titkosszolgálatok állítólagos Soros-hálózatról készített jelentését, amit nem adtak ki neki, éppen arra hivatkozva, hogy Szél személye nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Vagyis, állítólag van egy titkos Soros-jelentés, amit azért nem lehet nyilvánosságra hozni, mert aki ezt kérné, az Soros-ügynök a Fidesz szerint.

Új elem a kormánypárti kommunikációban, hogy most már a teljes LMP-t nemzetbiztonsági kockázatként említik – és Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke is vádpadra került; Németh Szilárd korábban is rebesgette hogy maga a bizottsági elnök is nemzetbiztonsági kockázat lehet. 

A Fidesz reakciója két szempontból is kínos: ha valójában nem létezik a sokat emlegetett Soros-jelentés, ezt a legszerencsétlenebb módon, hisztizve, távolmaradással szeretnék titokban tartani.

Ha a jelentés azonban valóságos, és tényleg kockázatokat rejt, akkor a kormánypárt nem vállal felelősséget a helyzet kezeléséért: nem mutat fel bizonyítékokat, és nem tesz feljelentést – egyszerűen kivonul a magyar nemzetbiztonság legfontosabb politikai fórumáról. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »