A FIDESZ-KDNP frakciók nem tartanak igényt civil szervezetek véleményére

A házszabályt a kormányoldali képviselők úgy módosították, hogy civil szervezetnek arra sincs joga, hogy Országgyűlés valamely bizottságától, szakmai kérdésben írásban 3 perc megszólalási lehetőséget kérjen.

Levél Bánki Erik, gazdasági bizottság elnökének. 2016-ban küldött levél margójára tartozik, hogy a negyedik Orbán kormány országlásának az idejére a Gazdasági bizottság nem tartotta szükségesnek, hogy Energetikai albizottságot működtessen.
Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta a T. Ház plenáris ülésén. (Nem szószerinti idézés) „Aki engem ismer az tudja, hogy kevés miniszterrel, szeretem a kormányzati munkát vezetni.”
Miniszterelnök úr vélekedésével szemben áll, hogy az energetika művelésére négy miniszternek van mandátuma.
A nukleáris energia területére két tárca nélkülinek.
Az érem másik oldala , hogy az energetikát illetően a tutit Áder János köztársasági elnök jövendöli.

Bánki Erik úr
elnök
Gazdasági bizottság

Tisztelt Elnök úr, kérem szíves intézkedését, hogy az alábbi üzenetem az Energetikai Albizottság elnöke és tagjai számára továbbításra kerüljön.
Köszönöm: Juhos László, reális zöldek elnöke

Bencsik János úr
elnök
Energetikai albizottság

Tisztelt Elnök Úr!

Lázár János miniszter úr intézkedésére Kern Tamás, helyettes államtitkár, mintegy 1.5 óra időtartamban energetikai szakmai kérdésekben meghallgatta a reális zöldek képviselőit.
A meghallgatás/párbeszéd keretében a Felek között egyetértés volt a rezsicsökkentés folytatásának kormányzati szándékában.

A rezsicsökkentés folyatatáshoz szükséges források rendelkezésre állása céljából a reális zöldek javasolták a RADIOAKTÍV HULLADÉKOKAT KEZELŐ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. tevékenységének az átvilágítását.

Kérem Elnök urat, hogy a javaslatunk tárgyában az Energetikai Albizottság hallgassa meg a reális zöldek szakértőit.

Számítok Elnök úrnak a reális zöldek civil szervezetével való együttműködésére, amelyet előre is köszönök.

Budapest, 2016. február 4.

Tisztelettel:
Juhos László, elnök, okl. energetikus szakmérnök, reaktor szakmérnök

Levél Bánki Erik, elnöknek, 2016. december hóban
Bánki Erik úr
elnök
Tisztelt Elnök úr, amennyiben a Bizottság igényli és kapok három perc megszólalási lehetőséget a reális zöldek javaslatát készségesen kiegészítem.
Az EURÓPAI UNIÓ által szorgalmazott energia politika következtében tragikus helyzet alakult ki az energetika területén. 2015/16-ban 20 000 MW erőművi kapacitás esik ki.
BREXIT után az angolok a tragikus helyzetet felismerték. A lengyelek is.
Az angol Felsőház számára a kialakult tragikus helyzetről beadvány készült.

Hírdetés

A jelenlegi nagykereskedelmi árakkal az ellátás biztonság nem tartható fent!

Németországban egy megawattóra villamos energia ára : 32.15 euró.
Lengyelországban 41.37 euró
Magyarországon. 41.70 euró
Angoloknál: 61.67 euró

Ahogyan távolodunk Németországtól a nagykereskedelmi árak különbözete az áramkereskedők zsebébe vándorol.
A fenti árakból senki sem épít erőművet! Állam, privát sem képes!

Hála a Jóistennek, hogy Paks beruházása nálunk sínen van, de nem elég.
Paks II bejövetele előtt nekünk még 5000- 7000 MW erőművi kapacitás létesítésre van szükségünk.
A szocialista képviselők indítványa mindnyájunk jövőjét veszélyezteti.
Budapest, 2016. december hó
Juhos László

Az Országgyűlés Gazdasági bizottság nem tartotta szükségesnek, hogy a 2018-as országgyűlési választások után Energetikai albizottságot működtessen, mint korábban mindig.
A Gazdasági bizottság számára közömbös, hogy amit a kiégett fűtőelemek ügyében a szlovákok megcsináljak 8 millió forintért, azt nálunk a költségvetésnek 80 millióba kerül.

Gazdasági bizottság

Tisztelt Banki Erik elnök úr, tisztelt Képviselők urak!

A Gazdasági bizottság, 2018. november 26-án sorra került ülése előtt november 24-én a Reális Zöldek és a Paksi Energetika Kerekasztal képviseletében írásban megszólalási lehetőséget kértem a 26-án sorra került ülésen.

A Reális Zöldek és a Paksi Energetikai Kerekasztal célja, hogy ellenőrizze a KÖZPONTI NUKLEÁRIS ALAP felhasználását.

Reális veszélyét látjuk annak, hogy Paksot 2×1200 MW teljesítménnyel bővítjük, miközben 1000 MW teljesítményt eltemetünk. Célunk a mindnyájunkat megkárosító visszaélések megakadályozás.

A reális zöldek www.realzold.hu honlapjának „Párbeszéd” című rovatában
http://realzoldek.hu/modules.php?name=Forums&file=viewforum&f=3
a kis és közepes radioaktív hulladékok és a kiégett fűtőelemekről 148 összeállítás, rendezvényekről, fórumokról szóló tájékoztatás került közzétételre, az összeállításokról 19 357 letöltés történt.

Két fórumot kiemelek, mindkettőre Pakson a Csengey Dénes kultúrházban került sor.
Az egyik fórum előadója:
Dr. Horváth Ákos, főigazgató, Magyar Tudományos Akadémia, Energiatudományi Kutatóközpont.
A másik fórum előadója: Kereki Ferenc, ügyvezető igazgató, RHK

2016-ban a Aradszky András, államtitkár közbenjárására párbeszédre került sor Kádár Andrea Beatrix államtitkár úrhölggyel „Magyarország nemzeti programja a kiégett üzemanyagok és a radioaktív hulladékok kezelése” című témában.
A párbeszédben a reális zöldek képviseletét Juhos László és Dr. Petz Ernő, címzetes egyetemi tanár, a Paksi Atomerőmű
volt vezérigazgatója látta el.

Nem azt észrevételezem, hogy Bánki Erik elnök úr, a bizottság november 26-án sorra került ülésén a képviselőkkel nem ismertette a kérésemet.
Hanem az, hogy Országgyűlés Sajtóosztályának becsületembe gázoló információk közlésre került sor, miszerint a Gazdasági bizottság november 26-án sorra került ülését és más bizottságok ülését közbeszólásommal megzavartam volna.

Budapest, 2019. június 27.

Tisztelettel: Juhos László, elnök, főszerkesztő, Paksi Energetikai Kerekasztal Szóvivője


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »