A Fidesz hálózat: sógor, koma, rokon…

Nem tudni milyen forrásból, de egyre nő Kósa Lajos rokonainak vállalkozás-birodalma. A miniszter egészségügyi nyugdíjas édesanyja tavalyelőtt egy mátészalkai sertéstelep felét vette meg – írja a Népszava. A lap szerint Kósa Lajos korábban védőnőként és bölcsődei vezetőként dolgozó édesanyja a család egyik rokonától vette meg a Méker Kft-t felét

A sertéstenyésztéssel foglalkozó cég korábbi tulajdonosainak jóval több köze volt a sertésekhez. Már a nagypapájuk is állattenyésztési telepet vezetett, a Méker Kft. elődjének tekinthető családi vállalkozást, a Szalka-Pig Kft.-t pedig még 1994-ben alapította akkori üzlettársával Szatmárhús Kft. néven a korábban téeszelnökként dolgozó Szilágyi János. A céget szorosan családi kézben tartották, 2005 óta nem volt “külsős” tulajdonostársuk – olvasható a lapban.

A vállalkozás viszonylag jól ment, aztán egy régi hitel miatt likviditási gondjai támadtak. A kölcsönt még a Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt.-től (RFF) vették fel egy korábbi beruházásra.

A Szalka-Pig 2013-ra nagyjából összeomlott, az eredményük negatívba fordult, a tartozásaik megugrottak. A nyíregyházi bíróság 2014 júniusában elrendelte a Szalka-Pig felszámolását, annak 220 milliós jelzálogjoggal terhelt mátészalkai sertéstelepét a felszámoló dobra verte, de a meghirdetett áron nem volt rá jelentkező.

Hírdetés

Végül 2015 elején azonban úgy tűnt, mégis lehet valami megoldás. Az egyik Szilágyi-fiúnak volt egy egy zöldség-gyümölcsös kereskedőcége a szomszédos Jármiban. Ez volt a Méker Kft., amelynek főtevékenységét 2015 februárjában sertéstenyésztésre változtatták. Majd 2015 nyarán belépett tulajdonosként Kósa Lajos édesanyja, és később bejelentették: októberben a Szalka-Pig meg tudott állapodni a hitelezőivel, tovább működhet.

A Népszavának Szilágyi Gábor telefonon azt mondta: a Méker azon az áron vette meg a sertéstelepet, amivel a Szalka-Pig tartozott. Arról azonban nem beszélt, miből fizették ki a vételárat.

2014-ben a Mékernek pár tízezres tőkéje és kétszáztízezres eszközállománya volt ugyanis, majd 2015 végén, Kósáné belépése után már 67 millióra ugrott a saját tőkéje. Belekerült tehát valahonnan 47 millió forint.

A Mékerben Kósa Lajos édesanyjának a feles tulajdonrésze mellett a két Szilágyi fiúnak van egyaránt 25 százalékos érdekeltsége. A sertésvállalkozás tavaly már 30 milliós tiszta profitot ért el – írja a lap.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »