A Fidesz a szabad sajtót követően a közösségi platformokat is letolja a torkán?

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila arra tett javaslatot, hogy a kormány alkosson a közösségi médiáról jogszabályt. A koncepció arra irányul, hogy csak alapos indokkal lehessen felfüggeszteni közösségi profilokat, amik jogosságát a magyar hatóság a későbbiekben felülbírálhatná. Vagyis kötelezhetné a Facebookot, hogy az indokolatlan letiltásokat vizsgálja meg újra.

azt a javaslatot tettem, hogy létre kellene hozni egy magyar hatósági eljárást, amelynek során a magyar hatóság kötelezi a Facebookot az indokolatlan letiltások felülvizsgálatára, hogy a véleménynyilvánítás valóban szabad maradjon

Fidesz kontra XXI. század

Z. Kárpáti Dániel, a Jobbik alelnöke elmondta lapunknak, hogy szánalmasnak tartja a kormány minden próbálkozását, amellyel igyekszik szabályozni, betiltani, mederbe szorítani a XXI. századot. Ami miatt különösen veszélyes a felvetett jogszabály, hogy a Fidesz ezúttal egy alapvetően magántulajdonban lévő és az egész világra kiterjedő hálózatba próbálna erőszakkal beleavatkozni. A néppárti politikus úgy véli

lassan a nemes emberek, a nemtelenekkel, a fiatal, modern, nem tiltásban gondolkodó hazafiak, nemzetben gondolkodó jobbikosok állnak a szemben a korrupciós csatornákon keresztül működő, nettó hazugsággyárakat üzemeltető, karaktergyilkos, mindenkit lejáratni, elpusztítani kívánó kormánypártiakkal

A Jobbik petícióval tiltakozik a javaslat ellen

A jobboldali néppárt petícióval tiltakozik a javaslat ellen, ahogy fogalmaznak

a Facebooknak óriási szerepe van a közvélemény formálásában, arról nem is beszélve, hogy az ellenzéki pártok és híveik számára már szinte tényleg csak ez maradt a maradék nyilvánosság.

Közleményükben kitérnek arra is, hogy biztosak benne, a Facebook-törvénnyel kapcsolatos javaslat nem Péterfalvi Attila saját ötlete volt. A párt szerint az “Orbán-rezsim neki baráti orosz, török, kínai diktatúrák módszereihez próbál közeledni, azokat másolja.”

Hírdetés

Jobbik

A Fidesz-trollok aranykora jöhet?

Persze kétségünk se legyen afelől, hogy a javaslat indoka, miszerint a véleménnyilvánítás szabadságának joga mindennél fontosabb, ezért kell korlátokat szabni a Facebooknak, nem éppen a Fidesz gondolkodásmódjára jellemző, már csak a közelmúltbeli Index-eseményekre, a közmédia propaganda gépezetté alakítására, vagy akár a Népszabadság és a Magyar Nemzet tönkretételére visszagondolva sem. Ami sokkal logikusabb és kézenfekvőbb magyarázat lehet a közelgő 2022-es választások miatt, hogy fel kell pörgetni a párt központjából irányított országos online trollhálózat működését, illetve korlátozni kell a közösségi felületen a maradék megszólalási lehetőséget. Úgy fest, a hírportálokat követően egy még nagyobb gombócot tolnának le a torkukon a fideszesek, csak ezúttal nehogy megfeküdje a gyomrukat.

A 444-nek még 2018-ban a gépezet egyik fogaskereke tálalt ki, ezzel erősítve meg, hogy a Fidesz által központilag irányított Facebook-kommentelők bizony léteznek. Akkor a hálózatot úgy írta le a névtelen forrás, mint nagyjából a Kreml netes háborúját vívó Putyin-trollgyár, a hírhedt szentpétervári Internet Research Agency, csak sokkal kevésbé profi, és még csak nem is fizetnek szegény trolloknak. A forrás elmondása szerint a magafajta Facebook-lovagok egyenesen a Fidesz pártközpontjából kapják azokat a gondosan előkészített mémeket, amelyeket aztán “civil” Facebook-csoportokban kell terjeszteniük. A munkájukat fentről folyamatosan ellenőrzik, és ha nem elég aktívak, le is szólnak nekik, hogy szaporábban pörgessék a propagandát.

Ebbe az olajozottan működő gépezetbe zavart be a Facebook néhány évvel ezelőtt, amikor is azonosításra kötelezték azokat a felhasználókat, akiknél az automata algoritmus gyanús tevékenységet észlelt. Kamu profillal ugyanis nehéz a személyazonosságot hitelesíteni, így ezekben a szúrópróbaszerű esetekben bizony törlésre kerülhettek felhasználók. A trollok napi betevőjének megszerzését az sem könnyíti meg, hogy a Facebook-hozzászólások algoritmusa a releváns kommenteket rangsorolja előre egy poszt alatt, míg a többit hátra tolja, vagyis első olvasatra többnyire meg sem jelennek egy megosztás alatt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »