A fiatal párok pasztorációjáról tanácskoztak az erdélyi családreferensek Szatmárnémetiben

A fiatal párok pasztorációjáról tanácskoztak az erdélyi családreferensek Szatmárnémetiben

A fiatal párok kísérése, pasztorációja címmel tartották az erdélyi római katolikus családreferensek találkozóját október 18-án és 19-én Szatmárnémetiben, a szeptemberben megnyílt Megmaradás Házában.

A találkozó elején a részvevők megosztották egymással az elmúlt időszak örömeit és kihívásait a családpasztoráció területéről. Közös szívügyként, célként beszéltek a családcsoportok indításáról, megtartásáról, kíséréséről.

Micaci Cristian Katekumenális utak a házasélethez címmel mutatta be a Ferenc pápa által szorgalmazott, a családok idei, római világtalálkozóján megjelent lelkipásztori irányelveket. Ennek lényeges szempontjai között elhangzott, hogy a szentségi házasságra való előkészület egy új életformára való felkészülést jelent. A házassági katekumenátus nem jelenthet csak katekézist vagy csak oktatást, hanem folyamat, amely ráneveli a jegyeseket arra a tudatra és érzésre, hogy kapcsolatukban jelen van a Krisztus. Micaci Cristian ismertette, hogy az előkatekumenális szakaszban történik a gyermekek és fiatalok távoli készülete a párkapcsolatra, leendő családi életükre, amelyet a katekumenátusba való belépés rítusa, majd a szó szerinti katekumenális szakasz követ, amely magába foglalja az eljegyzési rítust, a néhány hónapos közvetlen felkészülést és a házasságkötés utáni két-három évben a friss házaspárok kísérését.

Az előadás után fórumbeszélgetést tartottak „A fiatal párok nehézségei, erőforrásai és meglátásai” témában, Simó Péter és Anita, Miklós Norbert és Erika, Vanyóczki József és Renáta, valamint Lepedus Orsolya (online) meghívottak részvételével. Több jó ötlet is elhangzott: hiteles házaspárok jelenléte a plébánián, pontos és széles körben mediatizált hirdetések a találkozókról, programokról, amelyeken a fiatal párok részt vehetnek, az élet mindennapi helyzeteire hiteles válaszokat adó műhelyek, szabad kapcsolódási lehetőségek.

Másnap reggel a püspöki kápolnában közös szentmisén vettek részt a referensek, majd a szatmári egyházmegye főpásztora, Schönberger Jenő püspök fogadta őket. Délelőtt Fleisz Kinga pszichológus beszélt a jelenlévőknek a fiatal párok házasságkötés előtt és utáni szükségleteiről és igényeiről. Szó esett a fiatal pároknak ebben az időszakban megfigyelhető „egyházi eltűnésének” okairól, a személyes és közösségi hitelesség fontosságáról, a jó együttműködés követhető modelljeiről, az elakadások hátteréről, az igényfelkeltés lehetőségeiről.

Hírdetés

A találkozó zárásaként Lepedus István a fiataloknak szóló, „Családi életre nevelés” elnevezésű program aktuális tapasztalatait vázolta, majd ennek a programnak a lehetséges akkreditációjáról egyeztettek a részvevők.

A temesvári egyházmegyéből részt vett a találkozón Pál József Csaba családokért felelős püspök is.

Szerző: Lepedus István

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »