A férfiak egyenjogúságáért, az elmebeteg feminizmus ellen harcol a fiatal dél-koreai pártelnök

A férfiak egyenjogúságáért, az elmebeteg feminizmus ellen harcol a fiatal dél-koreai pártelnök

A fiatal dél-koreai Lee Jun-seok pártelnököt antifeminizmussal vádolják, állítása szerint erről szó sincs, csupán a férfiak egyenjogúságáért harcol. Lee a radikális feminizmust ellenző férfiak megnyerésével jutott a pártelnöki székbe.

Dél-Koreában a 36 éves Lee Jun-seok ellenzéki politikust választották a Népi Erő Párt elnökévé, ezzel a párt eddigi legfiatalabb vezetőjének címével büszkélkedhet.

Egy áprilisi interjúban Lee elmondta, hogy pártja leginkább a fiatal férfi szavazóktól kapott hatalmas támogatást – ezt a modern feminizmus iránti haragjuknak tulajdonította, mondván: „Kérdezzék meg a 20 év körüli férfiakat, azt fogják mondani, hogy a feminizmus miatt döntöttek így”.

Lee az egyik Facebook-posztjában azt írta, hogy

a Demokrata Párt azért veszítette el a választásokat, mert „a nőbarát programhoz ragaszkodott”,

és a kormánypárt „alábecsülte a 20-as és 30-as éveikben járó férfiak részvételét a szavazásban”.

Shin Jin-wook, a Chung-Ang Egyetem szociológiaprofesszora a The Korea Heraldnak fejtette ki a véleményét a fiatal elnök választási sikeréről.

„Kiszolgálta a dühös fiatal férfiak kiaknázatlan rétegét, akik úgy érezték, hogy nincs elég hangjuk a politikában,

és ezért a vezetőink helyett a feminizmust vádolták” – véli a professzor.

Rajongótábor veszi körül az „antifeminista” pártelnököt a közösségi médiában

Több, a modern feminizmust elítélő rajongói közösség is kialakult az elmúlt időben: az egyik ilyen csoport az FM Korea fórum, amely támogatta a húszéves olimpiai íjász, An San internetes bántalmazását. Elmondásuk szerint a bántalmazás azért volt szükségszerű, mert az íjász „feministának néz ki”.

„Lee Jun-seok az egyetlen politikus, akinek van mersze kiállni a feministák ellen, akik Koreában a hatalmi hierarchia csúcsán állnak.

Ezért kell őt támogatnunk” – írta az egyik hozzászóló a fórumon.

Egy másik ilyen csoport a New Men on Solidarity, melynek szlogenje: „a feminizmus egy elmebetegség”. A csoport elnöke júniusban azt nyilatkozta, hogy „erőt adónak” és „nagyon jelentősnek” találta Lee pártelnökké választását, mivel „megmutatta, hogy a férfiak összefoghatnak és meghallgatják őket”.

Hírdetés

A pártelnök szerint inkább a férfiakat éri negatív diszkrimináció

Lee tagadta, hogy lekicsinyelte volna a nőket. Egy helyi újságnak adott júniusi interjúban kifejtette, hogy ő a „radikális feministákról” beszélt, nem pedig az „átlagos nőkről”.

Elmondása szerint a nőket érintő pozitív diszkrimináció ellen lépett fel, mivel ez gyakorlatilag egy „fordított diszkrimináció” a férfiakkal szemben. A pártelnök szerint a nők ma már nem szembesülnek megkülönböztetéssel és nem fosztják meg őket a lehetőségeiktől, ezért

megszüntetné a Nemek Közötti Egyenlőség és Családügyi Minisztériumot.

Szociológus és női tanulmányokra szakosodott professzorok hada ment neki a pártelnöknek

A Koreai Egyetem politikai szociológia professzora, Kim Yun-tae szerint a pártelnök szándéktól függetlenül „elferdített igazságot és hamis áldozati érzést” nyújtott a fiatal férfiak számára.

A The Korea Herald szerint az adatok ellentmondanak a pártelnök álláspontjának, igenis van egyenlőtlenség a nemek között: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 2020-ban arról számolt be, hogy az általa vizsgált tagországok közül

Koreában volt a legnagyobb a nemek közötti bérszakadék,

a Világgazdasági Fórum a nemek közötti bérszakadékot vizsgálva 156 ország közül Koreát a 102. helyre sorolta.

„Amennyiben Lee nem vesz tudomást a koreai társadalomban tapasztalható rendszerszintű szexizmusról, vagy elnézi azt, az már önmagában is kiváltság” – jelentette ki a professzor.

Bár Lee megközelítése sikerrel járt, sokak szerint nem tart majd sokáig.

„Ez egy gyűlöletvezérelt populizmus, amely szítja a kisebbségekkel szembeni ellenségeskedést”

– jelentette ki Shin Kyung-ah, a Hallym Egyetem női tanulmányokra szakosodott szociológiaprofesszora.

Rhee Jong-hoon politikai kommentátor szerint „Lee szeret úgy tenni, mintha a fiatalabb generációk hangja lenne a politikában. A kezdeti népszerűségének egy részét annak köszönhette, hogy sokan azt remélték, fiatal kora miatt más lesz, mint a már befutott politikusok”.

Rhee szerint a pártelnöknek – amennyiben valóban törődik a fiatal koreaiakkal – olyan problémákkal kellene foglalkoznia, mint a munkanélküliség, a lakhatás és az öngyilkosság.

„Ez nem tarthat sokáig” – jelentette ki Rhee, majd hozzátette: „Vezetőként arra kellene törekednie, hogy meggyógyítsa az országot és összehozza az embereket, ahelyett, hogy a megosztottságot súlyosbítaná”.

(Mandiner)

Feminizmus: zsidó harc a nőiesség ellen (I. rész) – Aberráltak, férfigyűlölők és a család ellenségei

Feminizmus: zsidó harc a nőiesség ellen (II. rész) – Femen, Pussy Riot és a nők elárulása


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »