A felvágott has rejtélye – 14. századi királyné lehetett a császármetszés első túlélője

Sokan úgy tartják, a császármetszés története Julius Caesar születésére vezethető vissza, miután a későbbi politikus-hadvezérnek ilyen módon adott életet édesanyja, Aurelia Cotta.

Ez azonban nem több legendánál, amely az ókori források középkori félreértelmezéséből fakad. 

A disznóherélő felesége

Idősebb Plinius Természetrajz (Naturalis historia) című munkája VII. fejezetében írja, hogy a Julius család azon ága, amelyből a triumvir is származott, azért kapta a Caesar gúnynevet, mivel első képviselőjét „kivágták” az anyja méhéből (a latin „caedo” szó kivágni jelentéssel bír) – olvasható a The History Blogon. Más szóval, a Caesarokat nevezték el a művelet után, és nem fordítva. Ráadásul Aurelia még évekig élt fia születése után, annak ellenére, hogy a császármetszést csak haldokló vagy halott nőkön alkalmazták, mivel a korban lehetetlennek tartották, hogy valaki túléljen egy hasi műtétet.  

Caesar halála után mg nagyon hosszú ideig gyakorlatilag lehetetlen volt hasonló operációt végrehajtani, mivel érzéstelenítés nélkül egy hasi műtet komoly traumás sokkot idézett volna elő. Ha nem ölte volna meg a pácienst azonnal, a vérveszteség már halálosnak bizonyult volna. Ha pedig valamilyen csoda folytán az anya még ezt is túlélte volna, egy fertőzés bizonyosan végzett volna vele. Csak a 19. század második felében jutott el odáig az orvostudomány, hogy a fertőzésveszély csökkentésével, érzéstelenítő eljárások bevezetésével, valamint a sokk csökkentésére szánt kloroform használatával a császármetszést már jó eséllyel túl lehetett élni.

Fennmaradt azonban néhány feljegyzés, amely azt bizonyítja, hogy elvétve még ezelőtt is előfordultak esetek, amelyek arról tanúskodnak, hogy az anya túlélte a műtétet. Az első 1500-ra datálható, és egy 1581-es szülészeti monográfiában, Francois Rousset párizsi orvos művében, a L’hysterotomotokie ou enfantement césarienben bukkant fel. Az anya egy svájci disznóherélő, a Turgauból származó Jacob Nufer felesége volt. Miután a kismama és a magzat is életveszélyben volt, a férfi beadvánnyal fordult a városi tanácshoz, arra kérve az elöljárókat, engedélyezzék, hogy megműthesse feleségét, mivel egyetlen környékbeli sebész sem merte vállalni a kockázatot. Az apának végül egy bába segítségével sikerült a hasi műtét, és az anya még további négy gyermeknek adott éltet. Bár vannak olyan feljegyzések, amelyek alátámasztják a történetet, olyan nincs, amely a méh felvágásáról tanúskodik, ezért több kutató úgy gondolja, valójában laporatómiáról, vagyis hasmetszésről, és nem császármetszésről volt szó.

Dr. Antonin Parizek, a prágai Károly Egyetem orvostörténésze állítása szerint rábukkant egy ennél régebbi sikeres császármetszésre. Bourbon Beatrix cseh királyné, I. (Vak) János felesége 1337-ben Prágában adott életet fiának, Vencelnek. Beatrice nagyon fiatal, mindössze 14 éves volt, amikor hozzáment a megözvegyült királyhoz, nyilvánvalóan nem szerelemből. Nem igazán volt kedve csehül vagy akár németül tanulni, és csak Valois Blankával, mostohafia, a későbbi IV. Károly német-római császár feleségével tudott szót érteni.

Túlélni az emberfeletti kínokat

Vencel születéséről két, Beatrix nevében kiadott latin nyelvű irat tudósít. Ezekben a leendő királyné nem tesz említést császármetszésről. Ehelyett arról számolt be, hogy fia “salva incolumitate nostri corporis” született meg, vagyis „anélkül, hogy felsértette volna testünket”. A 14. században a Luxemburg- és Bourbon-dinasztiák hasonló közleményekben szinte sohasem ejtettek szót az anya egészségéről. A fókuszpont ugyanis a gyermeken volt, így különös, hogy ebben az esetben az anyáról szóló betoldás is szerepel a szövegben.

Parizek úgy véli, hogy a Beatrix testi épségéről szóló leírás azokra a pletykákra volt válasz, amelyek a nehéz szülése során lefolytatott sebészi beavatkozásról keltek szárnyra. A csak később, 1337 májusában királynévá koronázott Beatrix számára fontos volt, hogy ne terjedjen el széles körben ilyesfajta szóbeszéd, mivel az „Isten kegyelméből” uralkodó királyok, valamint családtagjaik testét lelkük fizikai manifesztációjának, és az egyház szimbólumainak tartották, így egy, a hason végzett hatalmas bevágás, amelyen keresztül a fiát kiszedték, nem fért össze a szent és sérthetetlen királyi testekről szóló elképzelésekkel. 

A Vencel császármetszéssel történő születéséről szóló források később keletkeztek. A legkorábbi egy kora 15. századi flamand verses krónika, a névtelen szerző által írt Brabantsche Yeesten. Vannak olyan részek a szövegben, amelyekben az szerepel, hogy a fiút „kivették az anya testéből”, akinek a sebe begyógyult. A szerző csodálkozott az eljáráson, mivel mindössze egy korábbi esetről, a Julius Caesar születésekor alkalmazott operációról hallott korábban. Az esetről Richard de Wassebourg, a verduni katedrális főesperese  is írt 1549-ben, Antiquitez de la Gaule Belgique címen megjelent munkájában: a szöveg szerint Vencel édesanyját „felnyitották, anélkül, hogy belehalt volna”. Tomáš Pešina általános helynök, a prágai Szent Vitus-székesegyház elöljárója Mars Moravicus című, 1667-ben kiadott munkájában is találunk utalást a beavatkozásra: „Jánosnak volt egy Vencel nevű fia, akit Bourbon Beatrix kiránynéből, vagy inkább az anyaméhéből szedtek ki, anélkül, hogy veszélyeztették volna az anyát, ritka példa a felépülésre.” 

Ha Beatrix 1337-ben valóban túlélt egy császármetszést, az hatalmas szerencse volt ő és fia számára. Prágában ekkoriban a kor legjobb orvosai dolgoztak, mivel a szeme világát fokozatosan elveszítő János király egészségi állapota ezt megkövetelte. Feltételezhető, hogy rendelkeztek egy magzat haldokló vagy halott anyából való eltávolításénak képességével, az azonban kizárható, hogy szándékosan az anya megmentésére is törekedtek volna. Ezzel szemben megmagyarázná a helyzetet, ha Beatrixet az esemény során halottnak nyilvánították volna. Az egyik ok terhességi mérgezés lehetett, ennek megállapítása után ugyanis azonnal végrehajthatták a császármetszést.

Az operáció által okozott fájdalom okozhatta az ébredést, és a stresszreakció elméletileg magyarázatot ad arra, miért nem vérzett el az anya. A sebek összevarrása, különösen a hasfalon, azonban ismeretlen eljárás volt a korban, és ez, kombinálva a későbbi súlyos következmények elmaradásával, valószerűtlenné teszi a császármetszésről szóló feltételezést.  Léteznek azonban olyan 17-19. századi feljegyzések, amelyek érzéstelenítés és vérzéscsillapításra alkalmas eszközök és fertőtlenítőszerek használata nélküli, több napos beavatkozásokról szólnak, ahol néhány esetben az anya túlélte az operációt. Beatrixnak nem született több gyermeke, ami újabb érvet jelenthet a császármetszés mellett. Több mint 40 évvel élte túl első férjét, aki 1346-ban, már teljesen vakon, a crécyi csatában halt meg. Beatrix emellett minden mostohafiát, valamint saját fiát is túlélte – igaz, utóbbit csak 16 nappal.

www.mult-kor.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »