A félelem, a határozatlanság és a tunyaság ellen – A Sollicitudo rei socialis enciklika

A félelem, a határozatlanság és a tunyaság ellen – A Sollicitudo rei socialis enciklika

Május 18-án ünnepeljük Szent II. János Pál pápa születésének centenáriumát. A következő hetekben arra hívjuk olvasóinkat, hogy a mostani rendkívüli, bezárt helyzetből adódó időben olvassuk el, fedezzük fel újra a szent pápa enciklikáit. Készüljünk így, együtt a centenáriumra! Görföl Tibor teológus, egyetemi tanár, a Vigilia folyóirat főszerkesztője ismertetőit adjuk közre.

Ahogy a limuzin begördült a vatikáni Cortile San Damasóba, talán még a vendéget köszöntő svájci gárda tagjai is tudták, hogy a néhány percen belül találkozó két lengyel férfi csatája lényegében már eldőlt. 1987. január 13-án Wojciech Jaruzelski tábornok érkezett a Vatikánba, aki még három éven át meghatározó alakja lesz Lengyelországnak, de már nem azzal a hatalommal, mint az évtized elején. 1981. december 13-án a Szolidaritás növekvő népszerűségét látva a kommunista tábornok hadiállapotot rendelt el az országban. A reggel hat órakor bejelentett rendkívüli intézkedésekről a Katolikus Egyház már reggel öt, a lengyel pápa már éjjel egy órakor értesült. A telefonvonalak elnémultak, a televízió propagandaadásokra korlátozódott, és csak az önmagának rendkívüli felhatalmazást adó állami vezető beszédeit sugározta. Az utcákon katonai járművek jelentek meg, vállalatokhoz katonák érkeztek, hogy átvegyék az irányítást. A korlátlan felhatalmazás (a hadiállapot) és a katonai vezetés olyan félelemből fakadt, amely a Szolidaritás gyakorlatilag teljes vezetésének letartóztatásában és elnémításában is testet öltött. Jaruzelski a nép érdekére és az ellenség leverésének szükségességére hivatkozva szembefordult saját népével, ami annak ellenére is megpecsételte a sorsát, hogy kivégzéseket nem rendelt el, és a szovjetektől sem kért katonai segítséget.

Még egy hét sem telt el, és december 18-án II. János Pál máris levelet írt a tábornoknak, amelyben az erőszak befejezését és a társadalmi párbeszéd megkezdését követelte. Néhány nappal később, 1982. január 1-én mondott újévi beszédében is megemlítette Lengyelországot, s külön kiemelte, hogy a totális elnyomáson alapuló rendszerek csak hamis békét nyújthatnak. A következő hónapokban kiderült, hogy melyek a hamis béke tartóoszlopai: egyrészt a lengyel vezetés a Szolidaritás kiiktatásával részekre tagolni, atomizálni kívánta a lengyel társadalmat, hogy könnyen kézben tarthassa, másrészt a magyarországi minta alapján kádárizálni akarta az országot, vagyis a viszonylagos jólétért cserébe csupán azt kérte volna, hogy mindenki maradjon csendben, harmadsorban pedig a Szolidaritást kikerülve együttműködési ajánlatot próbált tenni az Egyháznak. Egyik igyekezete sem járt sikerrel, és a harmadik meghiúsulásában különösen nagy szerepe volt Karol Wojtyłának.

Még tartott a hadiállapot, amikor 1983. június 16-án II. János Pál ismét Lengyelországba érkezett. Beszédeiben a „kimondhatatlan” szolidaritás szó is elhangzott, sőt az 1981. december 13-i „fájdalmas eseményeket” is kifejezetten szóba hozta (a hivatalos beszámolókból természetesen kivágták az utalást). A legkevésbé sem támogatta a hamis béke jegyében a Szolidaritástól független állami ajánlatok elfogadását, és a kulturális ellenállásnak ugyanazt a programját képviselte, amelyet 1982 januárjától Jerzy Popiełuszko is, aki több ezer ember jelenlétében misézve és beszélve rendszeresen az ellenállás és az erőszakmentesség együttes érvényesítésének fontosságára figyelmeztetett. A Jaruzelski-féle vezetés titkosrendőrsége 1984. október 19-én ölte meg a népszerű papot, és 1987 júniusában (fél évvel Jaruzelski vatikáni látogatása után) harmadik lengyel útján a pápa ott térdelt a sírjánál. Hivatalosan hat hónappal később, december 30-án jelent meg a Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklika, amely legalább három szempontból szokatlan volt.

Szokatlan volt, hogy a megírására szakértők és kuriális bíborosok széles körének bevonásával került sor, vagyis nem elsődlegesen a pápa saját fogalmazványain és hosszú ideje csiszolt gondolatain alapult. Szintén rendhagyó volt, hogy bár VI. Pál Popolurom progressio kezdetű, az emberiség fejlődését elemző körlevelének huszadik évfordulójára kellett megjelennie, az 1987-es dátum ellenére még 1988 januárjának elején is javában dolgoztak rajta, ami azért is csodálkozást váltott ki sokakból, mert a pápa ekkor már régóta nem járt nagyobb úton, nem is készült nagyobb útra, s így nem volt külső akadálya a munkájának („a pápa a kúriához utazik” – mondta az érdeklődőknek Joaquín Navarro-Valls, a szentszéki sajtóiroda vezetője). És végül elütött az általánostól, hogy

Már maga az enciklika kezdőszava, a sollicitudo sem csupán gondoskodást és törődést jelent, hanem az aggodalom árnyalata is jelen van benne. A szöveg komorságának beszédes jele, hogy „a mai világ képének” szentelt második fejezet, amely a legterjedelmesebb a szöveg hét fejezete közül, tizenhárom pontban sorolja fel a negatív jelenségeket (13–25), és egyetlen pontot (26) elegendőnek tart a pozitív jelenségek számbavételéhez. A körlevél nem rejti véka alá, hogy a Populorum progressio óta eltelt húsz évben sok minden megváltozott a világ nyilvánosságában, és magától értetődik, hogy az azóta eltelt bő három évtized is váltások egész sorát eredményezte,

Az általános érvényű gondolatok közül kiemelkedik a fejlődés problematikáját és a bűn struktúráit érintő reflexió – és mindkét területen feladja a leckét a gondolkodó embernek. Óhatatlanul továbbgondolást kíván az a kijelentés, mely szerint az emberiség fejlődése nem egyenes vonalú, és „együgyű optimizmusra” vall, ha valaki automatikusnak és végtelennek tartja (27). Ahogyan a pápa egyik barátja, a filozófus Robert Spaemann mondta: fejlődésről valójában csak többesszámban lenne szabad beszélni, hiszen míg bizonyos területeken bekövetkezik fejlődés, más területeken a történelem folyamán inkább visszafejlődnek az emberek.

mondja a szöveg (41) – ez az erkölcsi, művészi és gondolati fejlődésre vak beszűkülés azonban, tehetjük hozzá, annyira általánossá vált mára, hogy alig valakinek tűnik fel. Ki hiányolja még a nyilvánosságban a gazdasági és technikai fejlődésen kívül az egyéb szempontok emlegetését?

A másik nagy általános probléma, a bűn struktúráinak jelensége II. János Pál legismertebb diagnózisai közé tartozik. A személyes bűnök, mondja a pápa, olyannyira elharapózhatnak, hogy általánosan megszabják az emberi együttélés szerkezetét, s főként a pénzéhségben és a hatalomvágyban öltenek testet (37).

Hírdetés

De ennél sokkal mélyebbre nyúlnak a jelenség okai. Az 1984-es Reconciliatio et paenitentia felejthetetlen megállapítása szerint „mindenkinek a személyes bűne, titokzatos és rejtett, de mégis reális és konkrét emberi szolidaritás miatt, valamilyen módon mindenkire hatással van” (16). Ennek értelmében tehát

Félelmetes ez az összefüggés.

A Sollicitudo rei socialis a konkrétumok terén sem marad adósunk: részletesen ecseteli az emberi passzivitás, a függőség, a bürokratikus elnyomás visszásságait, a munkanélküliség és a jogfosztottság nyomorúságát, a kizárólagos vezetésre törő kis csoportok rákfenéjét, és a két rendszerre, két blokkra tagolódó világrendet (15–20). A kapitalista–kommunista kettősség ugyan nagyrészt már a múlté, s ebből a szempontból az enciklika egyértelműen saját korának gyermeke, de amit a szembenállással járó ellenségképekről mond, az nem minősíthető idejétmúltnak.

A körlevél azonban nem lenne a keresztény szellem terméke, ha a negativitásnak adná a végső szót. Üdvözli, hogy egyre többen tudatára ébrednek a jogaiknak (a jog az egyik leggyakoribb szava a szövegnek), az emberiség összetartozásának szép példájaként említi, hogy

A szent pápa kereszténységének tehát végképp nem az a jelszava, hogy Jézus követői maradjanak csak csendben. Súlyos véteknek tartja a félelmet, a határozatlanságot és a tunyaságot (47), és fontosnak véli a szegények iránt tanúsított figyelmet, s minden vadhajtásuk ellenére nemesnek és igazságosnak minősíti a szegények felszabadítására irányuló latin-amerikai törekvéseket (46). Aranyszájú Szent János nyomán még arra is figyelmeztet, hogy

A Sollicitudo rei socialis tehát annak ellenére, hogy alapvetően negatív benyomása van a világ állapotáról (13),

– ahogyan II. János Pál már korábban is kijelentette, hogy az Egyház hisz az emberben.

Amikor Wojciech Jaruzelski az év elején távozott a Vatikánból, már remélhető volt, hogy Közép- és Kelet-Európában nem a korlátlan hatalomvágyé, a pénzéhségé, a félelemé és tunyaságé lesz a végső szó. Bárcsak ma se lenne.

*

A Sollicitudo rei socialis enciklika teljes terjedelmében, magyar nyelven ITT érhető el.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »