A fekete gazdaság mértéke Ukrajnában a GDP 40 százalékára csökkent

A fekete gazdaság mértéke 2015-ben 3 százalékkal csökkent, és 2014-hez viszonyítva a GDP 40 százalékát tette ki Ukrajnában. Ezeket az adatokat az ukrán Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztérium tette közzé.

A minisztérium pontosította, hogy a múlt év első negyedévében ez a mutató 46 százalékra felszökött, aztán pedig negyedévenként fokozatosan csökkenő tendenciát mutatott, először 42 százalékra, 2015 második felére pedig a GDP 40 százalékára esett vissza.

Ezzel együttvéve a fekete gazdaság aránya 2015-ben sokkal magasabb volt, mint például 2011 és 2013 között, amikor is a GDP 34-35 százalékát tette ki.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium véleménye alapján a fekete gazdaság mértékének a csökkenésére nagymértékben kihatással van a vállalati szektorra nehezedő jelentős adóteher, a hitelek jelentős kamatlábai, az előnytelen belső gazdasági helyzet, a hazai kereslet csökkenése, az import nyersanyagok és alapanyagok árának növekedése.

Pozitív hatással lehetnek viszont a fekete gazdaságra a hazai befektetésekkel járó jelentős kockázati tényezők, az orosz piac és a Krím elvesztése, valamint a Donbászon elhúzódó háborús helyzet – írja az RBK-Ukrajina.  

Rovatok: GazdaságTelepülés: UkrajnaCímkék: ukrán gazdaság, GDP, Ukrajna, ukrajnai hírek, gazdaságForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »