A fehérorosz kormányfő szerint a nyugati szankciók óriási veszteséget okoznak az országnak

A fehérorosz kormányfő szerint a nyugati szankciók óriási veszteséget okoznak az országnak

Fehéroroszország Európai Unióba és Észak-Amerikába irányuló szinte teljes exportját blokkolják a nyugati szankciók – közölte vasárnap Raman Halovcsenka fehérorosz kormányfő az al-Arabíja pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva.

Az interjúból részleteket a Belarusz-1 helyi hírtelevízió ismertetett.

„A szankciók gyakorlatilag elzárták Fehéroroszország teljes exportját az uniós tagállamokba és az észak-amerikai országokba. Ez hozzávetőleg évente 16-18 milliárd dollárt jelent”

– ismertette Halovcsenka.

Hírdetés

A fehérorosz miniszterelnök szerint hazájában „nem egyszerű nyomásgyakorlási eszközként, hanem a hibrid agresszió eszközeként” értékelik a büntetőintézkedéseket. „Feltehetőleg ez az utolsó lépcső, amely megelőzi a hagyományos fegyveres agressziót” – tette hozzá.

„A hagyományos értelemben vett szankciókhoz képest ezek célja térdre kényszeríteni az országot, elfojtva gazdaságát és erővel kényszeríteni követelések, vagy egyéb feltételek teljesítésére”

– húzta alá Halovcsenka.

Oroszország február végén Ukrajna ellen indított háborúja miatt a nemzetközi közösség számos büntetőintézkedést hozott Moszkva ellen. Ezek egy része a Moszkvával szövetséges Fehéroroszországra is kiterjed.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »