A fehér középosztály lázadása

A fehér középosztály lázadása

A demokrácia nem jelentheti a kisebbségek és a liberálisok diktatúráját Amerikában sem.

Donald Trump megválasztását követően világvége-hangulatba került az uralkodáshoz szokott amerikai politikai, szellemi és kulturális életet meghatározó réteg, ami nem csoda, hiszen a győzelmük lett volna törvényszerű, ugyanis az egész kampány alatt maguk mögött tudhatták a Wall Street, a médiumok, Holly­wood, George Soros és a liberális értelmiségi elit szinte egészének támogatását. Nem csoda, hogy a globális erők által is támogatott Hillary Clinton hisztériás rohamot kapott a vereségét követően. Híveinek egy része is személyes traumaként élte meg a vereséget, az érzékenyebb egyetemisták pszichiátriai kezelésre szorultak. Már korábban is nehezen dolgozták fel, hogy az Egyesült Államok alapítói fehér, rabszolgatartó republikánusok voltak, akik tradicionális értékeket képviseltek. Az Amerika-szerte kirobbant, néhány napig tartó Trump-ellenes tüntetések világosan jelezték, hogy ez a kiválasztottak demokráciája, ahol az uralkodó elit jogait és normáit nem vonhatja kétségbe senki. Hillary Clinton a választási kampány során világossá tette, hogy a Trumpot támogatók fele szerencsétlen idióta, a másik fele meg homofób, kirekesztő, xenofób, rasszista, szexista, abortusz- és bevándorlásellenes. Ez a balliberális elit biztos volt saját győzelmében, elvégre ők mindig a jó oldalon álltak. Szerintük Amerika igazi arca az Oscar-díj-átadásokon látható.

Új korszak kezdődik, ahol láthatóvá válik Amerika szellemi-kulturális sokszínűsége. Az elmúlt két-három évtizedben már szinte kizárólagossá vált a frankfurti iskola és ’68 újbaloldali szellemiségéből táplálkozó szélsőséges liberalizmus, aminek az eredeti liberális eszmerendszerhez már semmi köze nem volt. Éppen ezért elkerülhetetlen a most kezdődő kíméletlen kultúrharc. A demokraták számára komoly kihívás a vereség elismerése és feldolgozása.

Ez a választás a gazdasági-szociális kérdések mellett elsősorban az értékrendek csatája volt. Az USA középső államaiban élők mellett a lakosság nagy részének elege lett az ostoba politikai korrektségből, a történelemhamisításból, a múlt átírásából, az emberjogi fundamentalizmusból, a harmadik nem számára építendő WC-k körüli vitákból, a nemi devianciák pozitív beállításából, a tradicionális és többségi vélemények megvetéséből, azaz a szélsőséges liberálisok diktatúrájából. Ezek nem az átlag amerikaiak problémái, de ezt a hétköznapi folyamatoktól – sokszor földrajzilag is – elkülönült liberális elit nem vette észre. Az sem tűnt fel nekik, hogy a lecsúszóban lévő fehér középosztály a szó eredeti, pozitív értelmében ma is nacionalista, és a tradicionális értékrend elkötelezett híve.

Emiatt nem nagyon értette, hogy a liberálisok szerint miért lenne kívánatos a fehér, heteroszexuális férfiak kihalása. A többségi és vidéki Amerika elkezdte félteni saját létmódját és kultúráját, ezért véget akart vetni a nyilvánvalóan sehova sem vezető „haladásnak”. A demokrácia nem jelentheti a kisebbségek és a liberálisok diktatúráját. Ráadásul a középosztályból többnyire hiányzik a mindent felforgatni akaró forradalmi láz, ezzel szemben nagyra értékeli a rendet és a biztonságot. Ezt leg­gyakrabban a bűnözés és az ellenőrizetlen bevándorlás veszélyezteti. Ezek a különböző elvárások és világnézetek magától értetődően összeférhetetlenek.

Hillary Clinton és stábja az egész választási kampány során nem ígért semmi újat, és nagyvonalúan eltekintett a fehér többséget érintő kérdésektől. Végzetes hibának bizonyult, hogy külügyminiszteri tevékenységét meg sem próbálták tényszerűen elemezni és értékelni. Az Obama–Clinton-adminisztráció egyfajta liberális küldetéstudattól vezérelve rendszeresen beavatkozott a Washingtonnak nem tetsző politikát folytató országok belügyeibe. 2016 júniusában elmondott programadó beszédében Hillary Clinton igazi messiásként fogalmazott: „A világ népei ránk figyelnek, és tőlünk várják, hogy vezessük őket a nemzetközi porondon (…). Mi vagyunk a földkerekség utolsó és legjobb reménye.” Meggyőződésük szerint az USA küldetése a liberális világrend fenntartása, az amerikai demokrácia exportálása.

Ebből az átlag amerikai annyit érzékelt, hogy kormánya ismét háborút kezdeményezett, vagy „színes forradalmak” szervezésébe fogott. Ezek a beavatkozások teljes kudarccal végződtek: szétverték a még működőképes államokat, anarchiába taszítva ezzel egész földrajzi térségeket. A közel-keleti térség szörnyszülötte, az Iszlám Állam soha nem jött volna létre az Egyesült Államok és szövetségesei indirekt támogatása nélkül. A mai napig nem tudjuk például, hogy John McCain amerikai szenátor miért találkozott szír területen az akkor már legveszélyesebb terroristaként körözött Abu Bakr al-Bagdadi kalifával, az IÁ vezetőjével. De Törökország, Katar, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetői is hallgatnak a konfliktusban betöltött valódi szerepükről.

Hillary Clinton külügyminiszterként asszisztálta végig ezt az időszakot, ennek ellenére a demokraták nem voltak hajlandóak annak tudomásulvételére, hogy jelöltjük lényegé­ben egy elhasználódott, bukott politikus. A Clinton-alapítvány körüli ügyeket is alábecsülték, pedig mit lehet arra mondani, hogy Hillary Clinton megengedi egy orosz uráncégnek amerikai bányászati koncessziók megszerzését, akik ezt követően egy jelentős összeget utalnak át az alapítvány számlájára, Bill Clinton pedig a Moszkvában tartott előadásáért vett föl 500 ezer dollárt? Máig tisztázatlan az a vád, hogy Clinton külügyminisztersége alatt azért nem nyilvánították terrorszervezetnek a tömeggyilkosságokat elkövető nigériai Boko Haramot, mert egy érintett nigériai üzletember komoly összegekkel támogatta a Clinton-alapítványt. 2015 áprilisában a The Wall Street Journal hozta nyilvánosságra, hogy Hillary Clinton külügyminisztersége idején a Clinton család alapítványa 8,6 millió dollárt kapott Viktor Pincsuk ukrán oligarchától. A tranzakció azért érdekes, mert Clinton nyomást gyakorolt az ukrán kormányra, hogy engedjék szabadon a korrupció miatt bebörtönzött volt miniszterelnököt, Julia Timosenkót, aki a narancsos forradalom egyik haszonélvezője volt. Pincsuk adományából olyan személyeket képeztek ki Amerikában, akik ma az ukrán parlamentben ülnek.

Hosszan folytatható a volt külügyminiszter erkölcsi és politikai alkalmatlanságát bizonyító tények és események felsorolása, de az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a liberális – magára oly büszke – Amerika egy ilyen személyt jelölt az elnöki posztra. Hazánk szellemi-intellektuális állapotáról is sokat mond, hagy a baloldali és liberális értelmiségi csoportok valósággal rajongtak Hillary Clintonért.

A felszínre került ügyek sokasága önmagában cáfolja azokat az atlantista körökben hangoztatott nézeteket, miszerint az Egyesült Államok egy erkölcsi alapokon nyugvó liberális demokrácia, a szabadság hazája, amelyik mentes a korrupciótól, a szegregációtól, a faji-etnikai ellentétektől, a szociális feszültségtől, a nyomortól stb. Az utóbbi két-három évtizedben az Egyesült Államok demokratikus intézményei erodálódtak, az erkölcsi értékek relativizálódtak, és felszínre kerültek az etnikai-kulturális ellentétek is. A kettészakadt politikai osztályt lefoglalta a 2008-as pénzügyi válság negatív következményeinek elhárítására tett kísérletsorozat, miközben az USA világpolitikai vezető szerepe is csökkent.

Mai világunk megértéséhez új megközelítési módokra, új gondolatokra van szükség, mert a régi beidegződésekkel és a régi nyelvi-fogalmi eszközökkel egyre kevésbé tudjuk leírni és megérteni a történteket. Előítéletek és tabuk nélkül, mélyebbre ásva kell feltárni a bonyolult gazdasági-társadalmi folyamatokat.

Nagy kérdés, hogy Donald Trump és csapata mennyire lesz képes ennek felismerésére. De ugyanez vonatkozik az Európai Unió szellemi elitjére, és a nem túl képzett politikai osztály tagjaira is.

Tóth Gy. László

A szerző politológus


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »