A Duna déli határán

A Duna déli határán

A csallóközi túrázó kerekesek a keddi napot a a Duna legdélebbi pontján, Svishtovban kezdték..

Megtekintették a város központját és történelmi nevezetességeit, ahol most is több helyen folynak az ásatások római kor titkait kutatván. 

Hírdetés

Ezután Basarbovo felé vettük az irányt, ahol végtelennek tűnő emelkedőkön tekerünk, a leghosszabb nagyságrendileg 15 kilométer volt. Szerettük volna megnézni a Belanski-hidat, de mivel már közel négy kilométerrel előtte elfogyott az út, így vissza kellett fordulnunk”

– számolt be az egyik kerekes, Ágh Péter.

Basarbovóba érve fellépcsőztek a 11 – 12. században sziklafalba vájt templomhoz, majd Ruseba érve a belvárosba vették az irányt ahol megvacsoráztak, majd egy pihentető séta várt rájuk a központban és a Duna partján, a kikötőben.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »