”A DK célja átvenni az ellenzék vezető szerepét”

”A DK célja átvenni az ellenzék vezető szerepét”

Az Orbán Viktor által meghirdetett hétpontos program alkalmas lehet arra, hogy a bevándorlásellenes európai szövetség fő követelésévé váljon, és megállítsa az illegális bevándorlást Európában – jelentette ki lapunknak a múlt hét eseményei kapcsán Deák Dániel politológus. Nyílt kártyákkal játszik például a Demokratikus Koalíció, amely az európai egyesült államok programjának meghirdetésével teljes mértékben beállt a bevándorláspárti európai pártok sorába – mondta.

A XXI.Század Intézet vezető elemzője szerint ennek nagy jelentősége van, hiszen ha az Európai Néppárt végletesen balra tolódik, akkor létre kell hozni egy olyan alternatív jobboldali formációt, amely elutasítja a bevándorlást és a birodalomépítő törekvéseket. Ebből fakadóan sosem volt még ilyen nagy tétje egy európai parlamenti választásnak, mint a mostani voksolásnak, hiszen alapjaiban rendeződhetnek át az európai erőviszonyok – tette hozzá.

Mára mindenki számára egyértelművé vált – folytatta Deák –, hogy változásra van szükség Európában, hiszen a brüsszeli testületeket dilettáns bábok vezetik, akik kiszolgáltatják a kontinenst mindenféle üzleti köröknek. Elég Soros Györgyre gondolni, aki hálózatán keresztül könnyedén befolyásolja a brüsszeli döntéshozatalt, sőt a bizottság vezetői, több EP-képviselő még dicsekszik is azzal, hogy a bevándorláspárti milliárdos jó barátja.

A politikai elemző szerint a vezetési válság sajnos nem csak a brüsszeli testületeket, hanem a nyugat-európai országok többségét is jellemzi. Elég Nagy-Britanniára gondolni, ahol Theresa May kormánya évek óta képtelen tető alá hozni a megfelelő alkut a brit kilépés kapcsán. Kérdéses, hogy a mostani halasztás elegendő lesz-e, jelenleg nem látni az esélyét annak, hogy a brit alsóház többsége elfogadjon egy kilépési egyezményt – hangsúlyozta Deák.

Hozzátette, az instabilitás és bénultság Európa többségét jellemzi, hazánk azon kevés országok egyike, ahol a politikai vezetés ura a helyzetnek és stabilitás van.

Hírdetés

A politológus úgy véli, a magyar pártok közül kizárólag a Fidesz–KDNP képvisel következetesen bevándorlásellenes álláspontot, az ellenzéki pártok vagy nyíltan támogatják a brüsszeli törekvéseket vagy leplezik valódi törekvéseiket.

Nyílt kártyákkal játszik például a Demokratikus Koalíció, amely az európai egyesült államok programjának meghirdetésével teljes mértékben beállt a bevándorláspárti európai pártok sorába. Deák Dániel szerint ezzel Gyurcsány jelentősen felforgatta az állóvizet az ellenzéki térfélen, hiszen álláspontjával sikeresen megszólíthatja azt a pár százezres balliberális tábort, amely fogékony ezekre az üzenetekre.

A politológus rámutatott, mindez komoly kockázatot jelent az MSZP számára, amely nem tudott olyan kampányszlogeneket megfogalmazni, amivel túl tudná harsogni Gyurcsány Ferencéket. Egy kiszivárgott hangfelvétel szerint ezt fel is ismerték a szocialista pártvezetők, tudatában vannak annak, hogy a DK célja átvenni az ellenzék vezető szerepét – fogalmazott az elemző. Ennek hatására ismét kirobbant az ellenzéki belháború, a téli látszategységnek mára nyoma sincsen – jegyezte meg.

Deák azt is kiemelte, már januárban is látni lehetett, hogy az ellenzéki egység meghirdetése csupán kommunikációs trükk volt, amitől új szavazókat reméltek. A közvélemény-kutatások és az időközi választások ugyanakkor bebizonyították, ezzel a szivárványkoalícióval épp az ellenkező hatást érik el ezek a pártok, hiszen tovább csökkent a támogatottságuk. Az elemző szerint a legnagyobb vesztes a Jobbik és az LMP, amelyek a szocialisták és a DK halálos ölelésének következtében további súlyos szavazóvesztésen mentek keresztül.

MHO


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »