A diszkriminatív sorkatonai kötelezettséggel kapcsolatos társadalmi elégedetlenség miatt indítottak petíciót Dél-Korában

A diszkriminatív sorkatonai kötelezettséggel kapcsolatos társadalmi elégedetlenség miatt indítottak petíciót Dél-Korában

Dél-Koreában több mint 300 ezren írtak alá azt a petíciót, amely követeli hogy a sorkatonaság nemsemleges legyen – ez átlépte azt a küszöböt, amikor a kormánynak kötelezően válaszolnia kell 30 napon belül.

Dél-Korában jelenleg a férfiak 2 évig hadkötelesek, ami miatt a húszas éveikben meg kell szakítaniuk tanulmányaikat, ráadásul a munkaerőpiacon is jelentős hátrányból indulnak.  helyzettel szemben egyre növekszik a társadalmi elégedetlenség a fiatal férfiak körében, akik a petíció fő támogatói. A közvéleménykutatások szerint az  kezdeményezést a teljes koreai lakosságnak legalább a fele támogatja, ugyanakkor a 20-as éveikben járók  (vagyis a leginkább érintettek) többsége egyetért azzal, hogy ne tegyenek különbséget a nemek között, a nőkre ugyanúgy vonatkozzon a hadkötelezettség, a kötelező sorkatonai szolgálat.

Hírdetés

Ne felejtsük el, hogy Magyarországon is van sorkatonai kötelezettség, hadkötelezettség  – szintén csak a férfiakra vonatkozóan -, viszont az jelenleg fel van függesztve. Ennek aktiválása olyan súlyos nemi alapú igazságtalanságokhoz vezethetne, mint azt Dél-Korában vagy Ukrajnában láthatjuk manapság. Ne várjuk  ennek esetleges bekövetkeztét, már most lépjünk fel a férfiakat súlyos életvezetési hátrányba taszítani képes diszkriminációval szemben!

Források:


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »