A Diósgyőr megúszta, a Balmazújváros és a Vasas esett ki

A Diósgyőr megúszta, a Balmazújváros és a Vasas esett ki

A hazai élvonal utolsó fordulója komoly izgalmakat hozott, a kiesés öt csapatot is fenyegetett, míg a bronzéremért hárman is harcban voltak.

Legkönnyebben a Haladás és a Mezőkövesd kerülte el az utolsó kettő helyet, Szombathelyen 1-0-ás hazai győzelem született, egyikük NB1-es tagsága sem volt komoly veszélyben a végjátékban.

Egy ideig úgy tűnt, hogy a Balmazújváros simán kiesik, a Diósgyőrrel egyetemben. Horváth Ferenc csapata már a 16. percben 2-0-ás hátrányban volt a Ferencváros ellen, de feltámadtak és egyenlítettek. Ezzel párhuzamosan a DVTK is igyekezett kapaszkodni, megszerezték a vezetést a bajnok Videoton ellen, de a fehérváriak egyenlítettek, így úgy tűnt, hogy a DVTK lesz az egyik kieső, a Honvédtól simán kikapó Vasas mellett.

A 80. percben beálló Makrai Gábor viszont életben tartotta a miskolci reményeket, a 85. percben gyönyörű gólt szerezve ismét náluk volt a három pont. Ezután óráknak tűnő percekig várakoztak a diósgyőri stadionban, telefonon figyelve a Balmaz’ meccsének alakulását, ahol a 94. percben meg is szerezte az NB1-es tagságot érő gólt Rudolf, de végül a partjelző lesállás miatt érvénytelenítette azt, így a Diósgyőr megmenekült.

A harmadik helyet végül a forduló előtt is ott álló Újpest szerezte, miután hazai pályán legyőzték a Debrecent. A még Európa Ligát érő negyedik pozíció a Honvédé lett.

Eredmények:

Budapest Honvéd–Vasas FC 3–1 (Eppel 54., Lanzafame 66., Holender 76., ill. Gaál B. 87.)

Újpest FC–Debreceni VSC 2–1 (Novothny 54., Nwobodo 64., ill. Takács T. 70.)

Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0 (Radó 71.)

Balmazújváros–Ferencváros 3–3 (Batarelo 19., Arabuli 28., Tamás L. 69., ill. Tamás L. 14. – öngól, Bőle 16., Uzoma 44. – öngól)

Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–1 (Brkovics 64., Makrai 85., ill. Sz. Scsepovics 75.)

Haladás–Mezőkövesd 1–0 (Kiss T. 89.) 

A bajnokság végeredménye:

 1. Videoton FC 33 20 8 5 65–28 +37  68   2. Ferencvárosi TC 33 18 12 3 69–31 +38  66   3. Újpest FC 33 12 13 8 41–38 +3  49   4. Budapest Honvéd 33 13 8 12 50–53 –3  47   5. Debreceni VSC

Hírdetés

33 12 8 13 53–47 +6  44   6. Puskás Akadémia FC 33 11 10 12 41–46 –5  43   7. Paksi FC 33 11 9 13 43–48 –5  42   8. Szombathelyi Haladás 33 11 5 17 35–50 –15  38   9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 9 10 14 35–52 –17  37 10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44–53 –9  36 11. Balmazújváros 33 8 12 13 39–46 –7  36 12. Vasas FC 33 9 7 17 38–61 –23  34

(fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »