A demokrácia része lehet-e a „nácizás”?

A demokrácia része lehet-e a „nácizás”?

Ha egy orvosi eset a legdurvább politikai jelzőt veszi elő, s ragasztja rá ellenfelére dühöngésekor, arra is rálegyinthetünk-e, mondván: „belefér a demokráciába”?

Aki a nácizást bevezette; őt követik mai rajongói – gondola.hu

Egy szellemileg és erkölcsileg szétesett szerzet az Európai Unió egyik tagállamában nagy nyilvánosság előtt nácinak bélyegezte a tagállam vezető politikusát. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Gondola.

– Professzor úr, a demokráciában véleményszabadság van, és egy politikusnak a közembernél többet kell eltűrnie. Mindamellett egy orvosi eset durva sértegetéseinél valakinek közbe kell-e lépnie?

– Amit először is rögzítenünk kellene, hogy egy degeneratív globális létmód utolsó évszázadainak (de az is lehet, hogy már csak utolsó évtizedeinek) egyikében élünk, ahol a magát „politikának” nevező komplexum eleve csak aberrált lehet, sőt öngerjesztő módon viszi egyre lejjebb magát ezen a kikerülhetetlen lepusztulási lejtőn. Ez persze „csak” az általános trend, és aki belép a politika világába, az óriási lelki, erkölcsi, szellemi erőfeszítésekkel akár tartósan is szembemehet e szennyes áradattal, ám ez többnyire nem túl hálás feladat, nagy befektetés, kis haszon, hogy kényszerű cinizmussal fogalmazzak. Ennek a nem túl derűs helyzetnek a fő oka az, hogy a politika és a politikus eleve végzetes csapdában van. Úgy kell ugyanis tennie, mintha komolyan elhinné, hogy van olyan, hogy „demokrácia”, és ő a népének (e nép „uralmának”) a „szolgálatára” igyekszik lenni, hiszen az választotta meg. Bár mostanában már vannak „üdítő kivételek”, mint például a német külügyminiszter asszony, aki egy prágai konferencián öt percen belül háromszor is határozottan jelezte, hogy egyáltalán nem érdeklik az őt megválasztó német polgárok, mert Ukrajna szolgálata a legfontosabb számára, és itt a lényeg. Mármint nem Ukrajna a lényeg, mert ilyen ország soha nem volt, ma sincs és lenni meg pláne nem lesz, hisz uralmi csoportjai éppen most tesznek meg mindent annak érdekében, hogy az ilyen nevű országnak még az emléke is elenyésszen. A lényeg az, hogy a politikus léte nem a választóktól, hanem a „nem létező” globális szuperstruktúra kegyétől függ, hisz a „nép” csak hivatkozási alap volt, van és lesz a nyugatias demokrácia „szép új világában”. Vagyis amikor a német miniszter asszony Ukrajnát említi, akkor valójában erről a nem létező erőről beszél, aki most éppen Ukrajnának a gátlástalan szolgálatát várja el az olyan kitartott prostituáltjaitól, mint amilyen a német miniszter asszony. Mindennek alapján én úgy vélem esetünkben sem elmebetegről van szó, hanem egy hasonló prostituáltról, aki a „globális gazda” kegyeit keresi azzal, hogy megbélyegző jelzőt ragaszt egy olyan politikusra, aki ugyan, mint minden politikus, szintén benne van ebben a végzetes csapdában, de legalább becsületesen küzd azért, hogy ne csak a gazdi parancsa érvényesüljön saját népét illetően. Ami pedig az ilyen „izmus” végű mesterségesen elállított mérgezett fogalmakat illeti, mint a nácizmus, mindez szóra sem érdemes, ez csak egy szellemi veszélyes hulladék, amit azért állít elő tömegével a politikai „valóságipari művek”, (nacionalizmus, rasszizmus, antiszemitizmus stb.) mert ennek segítségével lehet a hamis értelmezések ketreceiben tárolni a választópolgárok millióit. És végül van még egy rossz hírem, ezt nemcsak hogy kiiktatni nem lehet, de mivel ez a politikai üzem meghatározó trendje, így mindennek inkább a megerősödésére kell számítanunk, bármilyen kellemetlen is ezzel szembesülnünk. Bibó István intelme beteljesülni látszik, a hazugságok zsákutcájába szoruló emberi közösségek általános értelmi és erkölcsi lezüllése elkerülhetetlen folyamat. Elvileg persze el lehetne kerülni, de ahhoz ki kellene mondani az igazságot, nevén kellene nevezni a dolgokat, és ez az, amihez ma halálmegvető bátorság kell, és iszonyú nyomással kell szembesülnie annak, aki erre kísérletet tesz, mint például a most megbélyegzett személy. E verbális polgárháború már csak azért sem csitulhat a közeli jövőben, mert a rendszerváltás rendszerét három évtizeddel ezelőtt megalapozó globális hatalmi alku éppen most van összeomlóban, s ez a térség lokalitásaiban, Magyarországon is megmutatkozik.

Hírdetés

– A szétesett pszichéjű közszereplő később írásban is megerősítette a demokratikusan megválasztott vezető nácinak bélyegzését. Ilyen mélyre csak abban a tagállamban süllyedt a közélet. Ennek ellenére Brüsszel – éppúgy, mint a 2006. október 23-ai tömegbe lövetés után – süketnek és vaknak tetteti magát. Hogyan állítható meg az unió afrikanizálódása?

– A mérgezett fogalmakhoz hamis elbeszélési módot is mellékel a globális valóságipari művek véleményhatalmi részlege, így ebben sincs semmi meglepő, olyan pedig, hogy „közélet” nincs és nem is lehet, hisz ez a „nem létező” erő éppen ezt igyekszik legelőször szétroncsolni, hogy az adott emberi közösségnek ne lehessen reflexív viszonya önmagához. Az Európai Unió mint intézmény eleve a globális hatalmi szuperstruktúra kreatúrája, és azért jött létre, hogy a globális tőkestruktúrák európai részlege alacsonyabb tranzakciós költségekkel szivattyúzhassa át a centrumokba az erőforrásokat a perifériákról, ahová például Magyarország is tartozik. Ami pedig az afrikanizálódást illeti, ez a szó azt az állapotot jelöli, amikor a már minden kulturális kohézió elvesztő emberi közösség egy ökológiai, szociális és kulturális emésztőgödörré válik. Afrika, ahol ez megvalósult, megrendítő példája annak, hogy az európai ember gátlástalan cinizmussal és kegyetlenséggel egyszerűen kimarta e jobb sorsra érdemes földrészről mindazt, ami számára értékes volt, a „maradék” anyagcsere végterméket pedig visszalöttyintette. És ha legalább magának rabolt volna! Ám e rablás igazi hozadéka a „nem létező” szuperstruktúrát gazdagította, és most az ebül szerzett jószág kétszeresen is ebül vész. Részben úgy, hogy most e „nem létező” migrációként Európára zúdítja a globális veszélyes hulladékká tett afrikaiak százmillióit, részben pedig úgy, hogy maga Európa is egy alapvető önazonosságát öngyilkos módon szétroncsoló kulturális latrinává válik. E folyamat megállíthatatlannak látszik, ahhoz, hogy megálljon olyan szellemi változásra volna szükség, aminek jelei egyelőre nem látszanak.

– A megroggyant elméjű figura nácizása az adott tagállam teljes politikai elitjét lejáratja, tehát itt már a szerzet eddigi politikai szövetségeseinek kellene föllépniük, hogy megállítsák az őrjöngést. Miért tudjuk, hogy az Európai Unióban ez nem történik meg?

– Ex nihilo nihil fit, semmiből semmi nem lesz, mert valami csak valamiből tud lenni, és Európa már nem valami, hanem semmi. Ez a most zajló többdimenziós világháború az utolsó lehetőséget kínálta fel földrészünk számára, hogy visszaforduljon erről az önpusztító lejtőről, de a jelek szerint e visszafordulásnak már egyetlen feltétele sincs jelen. Persze mivel zaklatott korunkban a csoda az egyetlen realitás, így bízvást reménykedhetünk abban, hogy a csoda lehetősége mindig nyitva áll. Ne felejtsük el, hogy a „német gazdasági csoda” a második világháború után azért következhetett be, mert anyagi-fizikai téren ugyan földig rombolták Németországot, de lelki, erkölcsi, szellemi értelemben (legalább is akkor még) nem. Így a csoda a német nemzet lelkének csodája volt, amit persze azóta sikeresen szétroncsoltak, de hátha maradt még belőle valami, ami több lehet a semminél, mert hogy semmiből semmi sem lesz.

Molnár Pál


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »