A dalai lámát nem aggasztják Trump kijelentései

A száműzetésben élő tibeti vallási vezető mongóliai látogatása során szerdán beszélt az Egyesült Államok november 9-én megválasztott elnökéről, Donald Trumpról.

A 81 éves dalai láma az Egyesült Államokat mindig is a szabad világ vezető nemzetének tekintette, és mint mondta, nem aggasztják az ingatlanmágnás kampánya alatt tett kijelentései – írja az AP. Pedig a leendő elnök többször is ostorozta a muszlimokat, a spanyol ajkúakat és az Államokban élő kisebbségeket is. A láma azzal érvelt, hogy a választás során a jelöltnek nagyobb szólásszabadsága van, de ha hatalomra kerül, akkor viszont rákényszerül arra, hogy összehangolja a jövőbeni politikáját a globális valósággal.

A vallási vezető kitért arra is, hogy január 20-a után – Trump elnöki beiktatását követően – mindenképpen találkozni fog az új elnökkel.

Tendzin Gyaco látogatása meglehetősen érzékenyen érintette Mongólia hatalmas szomszédját, Kínát, amely a dalai láma korábbi vizitjeit ideiglenes határzárral és a Pekingből induló járatok törlésével bosszulta meg. A vallási vezető négynapos látogatása során helyi buddhista vezetőkkel és híveivel találkozik.

Peking szeparatistaként tekint a dalai lámára, aki saját bevallása szerint csak hazája magától értetődő autonómiájának szószólója. A 81 éves, Nobel-békedíjas buddhista vallási vezető az 1959-es sikertelen tibeti lázadás óta Indiában él. A kínai kommunista csapatok 1950-ben vonultak be Tibetbe, és a térséget Kína azóta saját részének tekinti. Jogvédő csoportok és tibeti száműzöttek azzal vádolják Pekinget, hogy két lábbal tapossa a tibeti nép vallási és kulturális jogait, míg Kína azzal érvel, hogy ő hozta el a haladást az elmaradott régióba.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »