A Csemadok és én – hetven év távlatából (29.)

Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttermében, Szlovákia magyarok által lakott területeiről mintegy 300 személy jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, s az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezőtitkár.

A politika a kezdetektől fogva mindig jelen volt a tömegeket mozgósító kulturális rendezvényeken, nem csak a nemzetiségek rendezte fesztiválokon, hanem az államalkotó nemzetek fesztiváljain is. Életem során többször részt vettem a vihodnai, a strážnicei, a miavai, a kassai, a gyetvai hazai folklórfesztiválokon, de a magyarországi, az erdélyi, sőt egy alkalommal olaszországi fesztiválon is és az ünnepi politikai megnyitó, meg a népviseletekbe öltözött együttesek városon, településen végigvonulása minden fesztiválon a program része volt. A mi fesztiváljainkon is.

Még Gombaszög esetében is megtaláltuk a megoldást, mivel Gombaszög, mint falu már nem létezett, ezért Rozsnyón volt az ünnepi felvonulás, a politikus és kulturális vendégek tribünje előtti elvonulás és a menettánc bemutatása. Megnyugtatom a lázadókat, hogy ez nem a „kommunizmus maradványa”, ahogyan azt a „Bársonyos…” után nagyon sokan hangoztatták. Már a rómaiak is művelték a saját nagy sport és más tartalmú ünnepeik alkalmával, írásokban találunk rá utalásokat. Szlovákiában a politika számára, a politikai manifesztációk mellett – február 25, május 1, stb. ezek a rendezvények hoztak össze nagy tömegeket, tehát volt kihez szólni.

Ezért a népművészeti ünnepélyek esetében is, a politikai manifesztáció a kezdettől fogva – a kerületi és a járási rendezvényeket is beleszámítva – az ünnepség szerves részét képezte, és képezi ma is. Az ODT-n mindig a főműsor előtt valósult meg. Ez a szocialista országokban minden fesztivál, népünnepély szerves része volt. A legmagasabb rangú küldött volt a főszónok. Gombaszögön általában az SzlKP főtitkára, ideológiai titkára, illetve a SZNT elnöke volt a delegáció vezetője, így a főszónok is.

Egyetlen kivételt jegyez a krónika: 1969-ben a január 1-vel létrehozott Szlovák Szocialista Köztársaság tárca nélküli minisztere, a Csemadok elnöke Dobos László volt a központi küldöttség vezetője és az ünnepély főszónoka. A Csemadok országos elnöke vagy főtitkára a házigazda nevében más években csak üdvözlő beszédet tartott. Egy-egy alkalommal történtek jelentős események is, pl. 1995-ben Kováč Michal, a Szlovák Köztársaság első elnöke, Gombaszögön a politikai manifesztáció keretében találkozott Göncz Árpáddal, a Magyar Köztársaság elnökével. Nemzetiségünk életében is mindig nagy jelentőséggel bírt egy-egy prominens vezető megjelenése. Sajnos, napjainkban túl nagy költséget jelent az ilyen jelentős személyek biztonságának megszervezése.

Az országos dal- és táncünnepélyen az 1964-ben megkezdett zsánerbővítés tudatosan folytatódott. A népművészeti műsorrész rövidülését az új színpad építésének megkezdése is befolyásolta: elfoglalta a kisszínpad helyét, ezáltal megszűntek az éjjeli „csak tiszta forrásból” népművészeti jellegű műsorok. Három volt belőlük: Őrtüzek, Lakodalom van a mi utcánkban, Farsangi szokások. A műsor színesebbé válásának eredményeként a rendezvény túllépte az eredetileg elképzelt népművészeti fesztivál, népművészeti seregszemle kereteit.

Népünnepély lett. Olyan fórum alakult ki, ahol a Csemadok reprezentálhatta a kulturális élet minden ágazatában az egy év alatt elért eredményeit. A bemutatkozásra érdemes csoportok kiválasztása egész magyarok lakta területet felölelő rendszer alapján történt meg. Az ágazatok területén a kulturális vetélkedők, versenyek az év első öt hónapjában megvalósultak. Amellett, hogy a művészeti csoportjainkat szorgalmaztuk az állami vonalon meghirdetett országos méretű versenyekbe is bekapcsolódni, általában Csemadok vonalon külön is megszerveztük a versenyeket. A munkánk 1964-ben a „szép szó”, tehát a színjátszás különböző ágazatai összefogójában a Jókai napok országos fesztivál-fórumban csúcsosodott ki. Az itt győztes, első helyezést elnyert egyének, illetve csoportok automatikusan meghívást nyertek a szlovákiai ágazati versenyre, például a színjátszók Iglóra a Pavol Országh Hviezdoslav szlovákiai színjátszói versenyfesztiválra, volt olyan év is, hogy Gombaszögre kapott meghívót a győztes csoport vagy egyén.

Hírdetés

Az ODT gombaszögi állandósulása után a Csemadok kellő figyelmet fordított a kerületi fesztiválok szervezésére is. Nyugatról indulva Zselíz, az országos rendezvény elköltözése után főleg a nyugat-szlovákiai kerület csoportjainak biztosított bemutatkozási lehetőséget. 1963-ban Zselízhez felzárkózott a közép-szlovákiai kerületi Fülek helyszínnel, és a kelet-szlovákiai kerületi dal- és táncünnepélyt felvállaló Latorca-parti helyszín. Ezek megrendezésére a 60-80-as években rendszeresen sor került. A kerületi rendezvények színvonalát megközelítették még az úgynevezett területi fesztiválok: Csallóközi Dal- és Táncünnepély Bősön, Duna Menti Dal- és Táncünnepély Kolozsnémán, Bódva Menti Dal-és Táncünnepély Somodiban.

Ezeknek a kisebb területi egységet felölelő rendezvényeknek a jelentősége komoly volt és ma is az. Mozgósította, tevékenységre ösztönözte a kevésbé fejlett tánc-, folklór-, éneklő-, népzenecsoportokat is, valamint lehetőséget nyújtott a nem népi zsánert művelő kollektíváknak is, például a hatvanas évek második felében már tömegeket mozgósító táncdal és tánczenekultúrának, a mazsorett táncosoknak, stb.

Az 1961-ben Zselízen megtartott első, országot felölelő magyar ének és zenekari fesztivál alkalmával megtartott szakmai tanácskozás a mozgalom elé feladatul tűzte az országos magyar énekkar megalakítását. 1962-1963-ban ez a kérdés az énekkari kultúra minden jelentősebb eseményén témaként napirendre került. A magyar közösség alaposabb informálása és mozgósítása igényelte e kérdést a lapokban is megjelentetni. A következő években a Csemadok központi ének-zenei szakbizottsága és a KB elnöksége is többször napirendjére tűzte, valamint próbálta megszerezni a megalakításának az engedélyezését, biztosítani az anyagi feltételeket.

Szíjjártó Jenő zeneszerző, karnagy e témában megjelent beharangozó írása 1964 első felében sajtóvitát robbantott ki. Karnagyok, énekkar vezetők, kultúrpolitika irányítók a hozzászólásaikban az országos hatókörű tanítói énekkar szükségességét bizonygatták. A központi rövid lejáratú karvezetői iskolázásnak  hallgatói, akik odahaza a működési területükön a Csemadokban, vagy az iskolájukban énekkarvezetők is voltak, kiálltak mellette olyan vehemenciával, hogy az 1964 november végére Nyitrára összehívott háromnapos szakmai iskolázásuk fő célja az énekkar megalakítása lett. Mintegy 120 tanító jött össze a „kvázi” iskolázásra, és az előadások mellett két napon keresztül folyt a tanítói énekkarban résztvevői szándékukat kinyilvánítók bizottság általi szakmai újra meghallgatása (felvételi vizsgája).

„…A több személy által, több oldalról kifejtett tevékenység sikere nem maradt el: 1964 elején elküldték a felhívást a szlovákiai magyar iskoláknak, hogy ezúttal férfiakat és nőket is várnak a központi énekkarba. A felhívásra 275 pedagógus jelentkezett, akik mindegyikét helyi válogatókon hallgatta meg az énekkar szakmai bizottsága. Így kapott végül meghívást az első őszi „összpontosításra” a Nyitra melletti Zobor fogadóba 120 többnyire zenetanár vagy karvezető az ország egész déli területéről.”

Írja az eseményről dr. Tóth Árpád: Mert törvény az anyai szó, gravitácó, a Szíjjártó Jenő munkásságát méltató könyvében. A bizottságot Szíjjártó Jenő zeneszerző, karnagy a Szlovák Rádió zenei rendezője, a volt Népes karnagya és művészeti vezetője, Ág Tibor népdalgyűjtő, a volt Népes művészeti vezetője és karnagy, a Csemadok zenei szakelőadója, Janda Iván karnagy, a pozsonyi magyar gimnázium énektanára, Schleicher László karnagy, zeneszerző a pozsonyi magyar AKI énektanára, Kulcsár Tibor a pozsonyi magyar gimnázium magyar tanára képezte. A meghallgatást az összpontosításon befejezték.

Az énekkar mintegy 90-100 fővel megalakult. A bizottság tagjai vállalták az énekkar szakmai vezetését, Janda Iván lett az énekkar művészeti vezetője, Kulcsár Tibor az énekkar elnöke. A többiek pedig karnagyi feladatot vállaltak. Vass Lajos a kiváló magyarországi zeneszerző és karnagy a következő évben felkérésünkre kapcsolódott a munkába és 1965-1992-ig volt az énekkar vendég karnagya. Azt, hogy milyen jó munkát végzett bizonyítja az is, hogy 1994-ben az énekkar fennállása 30. évfordulóján az énekkar felvette az 1992-ben meghalt volt karnagya nevét, és azóta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa nevet viseli.

Summa, summarum 1964 novemberében a Csemadok és a Népművelési Intézet közös szervezésében megalakult a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. A megalakításának és az első éves működés költségeinek a biztosítását, a Szlovákiai Népművelési Intézet dr. Koczka István vezette nemzetiségi osztálya vállalta magára. Utána a Csemadok KB lett a költségvetési fenntartó is egészen 1995-ig. Mivel akkor a Csemadoktól, mint kulturális társadalmi szervezettől megvonták az állami költségvetési támogatást, melynek részese voltak ők is, önálló egyesületté alakultak. A Kórus pályázatokon nyert támogatásokból, adományokból és a fellépéseikért kapott honoráriumokból él tovább és tagságának kimondhatatlanul nagy áldozatvállalásával évente 15-25 fellépést megvalósítva, kiváló színvonalukat állandóan fényesítve, magyarságunk büszkeségeként végzi önként vállalt munkáját. 1994-től Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa névvel működnek ma is.

(Folytatjuk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »