A CSEMADOK és én – hetven év távlatából (22.)

Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttermében mintegy 300 meghívott jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezőtitkárnak.

A Csemadok népművészeti járási, kerületi és központi rendezvényei az 1958-as évben jól sikerültek. Az őszi, téli hónapokban a csoportok szorgalmasan készültek a következő évi fesztiválokra, rendezvényeken való szereplésekre. Az SzKNH saját költségvetésében – úgy, hogy a hallgatóknak még az útiköltséget is megtérítette – 1958 késő nyarán kéthetes tánckörvezetői, koreográfusi tanfolyamot szervezett Körmöcbányán, harminc hallgató részvételével.

Az SzKNH magyar táncszakdolgozójaként feladatkörömbe tartozott a tanfolyam szervezése és vezetése. Minden jól dolgozó csoportvezetőnek és koreográfusnak küldtünk meghívót. A Csemadok segített a hallgatók toborzásában, mert a felnőtt tánc- és folklórcsoportok nagyobb része a fenntartásában működött.

Mivel a budapesti Népművészeti Intézettel 1956-ban kialakított baráti kapcsolat a forradalom után már újraéledt, éltem is a lehetőséggel és előadóként meghívattam az intézet táncszakdolgozóját, dr. Kaposi Edit tánctörténészt, néptáncoktatót, valamint az akkor állástalan férjét, Vass Lajost, a kiváló karnagy-zeneszerzőt, népdalgyűjtőt, Kodály Zoltán egyik kiváló, kedvenc tanítványát, aki a forradalom előtt a budapesti Honvéd Népi Együttes művészeti vezetője és karnagya volt, de akkor éppen „politikai büntetésből” félreállított. Szívesen jöttek mind a ketten, barátságunk, a segíteni akarásuk életük végéig megmaradt.

Az 1956-os év utolsó négy hónapjában a Honvéd Együttes Kínában vendégszerepelt, s december közepén vonattal hazafelé jövet külön kérésre sem voltak hajlandók Moszkvában megszakítani az utat, hogy a kérésnek és a budapesti „főnöki” utasításnak eleget téve a „Bolsoj” Operaszínházban vendégszerepeljenek. „Büntetésképpen a sikeres kínai szerepésről hazatért együttest feloszlatták” – olvasható a Vass Lajos emlékezete című könyvben.

Nagy esemény lett belőle, a feloszlatás ellen még a világtekintélynek örvendő zenetudós, Kodály Zoltán is nyílt levélben tiltakozott: „…Művészeti szempontból halálos vétek lenne ezt a hosszú évek nehéz munkájával felépített együttest szélnek ereszteni, amely nemcsak itthon, de az egész világon párját ritkító tökélyre jutott, és hívatva van, hogy a magyar művészet hírét és hitelét bel- és külföldön egyaránt gyarapítsa.” (Részlet a Népakarat lapban közölt levélből.)

Hírdetés

Budapesten, 1956. szeptember 4-én a kínai vendégszereplésre történő utazásuk előtt, a Károly-kertben szerepelve óriási tömeg jelenlétében adott búcsúkoncertjükön volt szerencsém részt venni. Az akkor Budapesten töltött hat hét alatt ismertem meg igazán mindkettőjüket. A közreműködésükkel a tanfolyam színvonala jelentősen megnőtt. Edit tánc- és néprajzi, Lajos pedig népzenei előadásokat, valamint népdaltanításokat tartott. Lényegében itt mélyült el a jelenleg is tartó kapcsolatuk a felvidéki magyarok kultúrájával. A tanfolyam áldásos hatása láthatóan megjelent az 1959-es hazai magyar folklórrendezvények és a koreográfiák színvonalában.

A Csemadok KB elnöksége 1959. áprilisában úgy döntött, hogy két központi népművészeti ünnepélyt rendez: Gombaszögön július 5-én, Zselízen pedig augusztus 24-25-én. A Gombaszögön rendezett ünnepélynek ekkor még a Csemadok kassai kerületi titkársága lett a gazdája, élén Béres Józseffel, a volt Népes igazgatójával.

A Csemadokból a két központ szervezte fesztiválgondolatot az kényszerítette ki, hogy az illetékes államapparátusi és pártszervek Zselízen úgy döntöttek, a park felét, ahol az előző két év rendezvénye sikeresen megvalósult, a járási kórház építéséhez használják fel. A Csemadok KB, mivel az építkezés még nem kezdődött el, a IV. ODT megrendezését még Zselízre készítette elő, de már kereste a rendezvény további színhelyét.

A Csemadok tízéves fennállása alkalmából 1959. április 6-7-én Pozsonyban tartotta nyolcadik országos közgyűlését. Összegzést végzett, mert az 1956-os forradalom a Csemadokra is érezhetően hatott. Az eredmény: a Csemadok helyi szervezeteinek száma 498, taglétszáma 32 527. Irányító apparátusa szervezésileg és személyzeti szempontból is országosan kiépült. A helyi szervezetek munkáját fizetett járási, kerületi és központi titkárságok irányították.

Lőrincz Gyula festőművész, a Csemadok országos elnöke a Központi Bizottság elnöki beszámolójában a tíz év alatt elért eredményeket pozitívan értékelte, de az alakuló gyűléshez hasonlóan újból hangsúlyozta, hogy a… „Csemadok nem kíván a csehszlovákiai magyarok érdekvédelmi szervezete lenni, feladata a népnevelés, a népművészet, a kulturális hagyományok ápolása, és a magyar burzsoánacionalizmus maradványai elleni harc”. A közgyűlésen az 50 tagból álló központi bizottságba beválasztják Ág Tibort, az Ifjú Szívek MDTE igazgatóját is.

Elnökségi javaslattal fordult az illetékes párt- és államigazgatási szervekhez, kérve, tegyék lehetővé, hogy a magyar részleg önálló testületként Kassán, vagy Rozsnyón folytathassa színházi tevékenységét. Rozsnyón a nemzeti bizottság elnöke, a kultúrát szerető Molnár Béla már úgy építtette át a nagy tanácstermet, hogy színházi előadásokat is lehessen benne tartani, és ígéretet tett a színészek lakásgondjainak megoldására is.

Aztán, 1959. szeptember elsejével, miután a hatóságok elutasították Csemadoknak a tagozat Kassán vagy Rozsnyón való letelepítésére vonatkozó javaslatát, az Állami Faluszínház megszűnő magyar tagozata elvesztve színházi önállóságát, beolvadt az 1952. október 1-én megalapított komáromi Magyar Területi Színházba. Ezzel a bővítéssel a színház bemutatóinak a száma évi háromról hatra emelkedett, s előadásainak száma gyarapodott. A beadvány és a színház megmaradásáért más területeken is vívott harc eredménye így több lett a semminél.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »