A Csemadok és én – hetven év távlatából (1.)

A  Csemadok és én – hetven év távlatából (1.)

Az 1948-as esztendő második felében – habár még folyt a szlovák–magyar úgynevezett – „lakosságcsere”, elkezdődött a magyar kérdés megoldásának lazítása. Kihirdették a magyarok állampolgárságának visszaadását lehetővé tevő törvényt, ősszel egyes szlovák iskolák keretében magyar tannyelvű elemi osztályokat nyitottak, decemberben hetilapként megjelent az Új Szó, mely 1949. május 1-től napilap lett, s kezdtek hazatérni a Csehországba úgymond „bérmunkásnak” elhurcolt magyar családok.

A Szlovák Kommunista Párt kezdeményezésére ebben a kedvezőbb politikai légkörben 1949 elején került sor Csehszlovákiában a már más nemzetiségek részére létrehozott kulturális és társadalmi szervezetek mintájára a magyarok kulturális szervezetének megalakítására is. Az előkészítést és az alakuló gyűlését a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága (SzLKP KB) által kinevezett, Major István vezette bizottság hívta össze.

A mintegy háromszáz küldött részvételével megtartott alakuló gyűlésen elhangzott beszédekben mindegyik szónok tolmácsolta az alakítandó szervezettel szembeni elvárásokat:

Ez a közös célkitűzés teszi lehetővé, hogy elhárítsunk minden akadályt, eloszlassunk minden bizalmatlanságot,/…/mely az egymásra utalt népek kölcsönös megértését megnehezítené vagy késleltetné./…/ Legyen tehát ez a kultúregyesület a magyar és a szlovák dolgozók közötti testvéri megértés és szolidaritás melegágya. (Major István beszédéből idézve, aki a későbbiekben hosszú időn keresztül Csehszlovákia magyarországi nagykövete volt.)

A Csemadok vezetősége annak ellenére, hogy esetenként igyekeztek az adott kor fogalmazási lehetőségével élni, például 1966-ban a IX. Országos Közgyűlésen (OK) felvette a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége nevet, 1969-ben a rendkívüli X. OK-en pedig a Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi és Kulturális Szövetsége nevet, az 1971-ben megtartott XI. OK-n, a konszolidáció követelményeként a Csemadok nevéből törlik a „Társadalmi” jelzőt, az 1990-ben megtartott rendkívüli OK-en felvette a Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége nevet, ma pedig Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség a neve, de rövid megnevezésként máig létezik a Csemadok, a betűszóból fogalommá vált név.

A névhez való hű ragaszkodás visszatükröződik a hét évtizedes kulturális tevékenységében, a működésében, a munkaformáiban, a társadalomban betöltött szerepében, a feladatkörében is.

1949. március 5-én az alakuló közgyűlés szegényes körülmények között valósult meg, Pozsonyban, a Belügyi Megbízotti Hivatal Duna parti épületének koncerttermében volt a gyűlés.

Hírdetés

Kuriózum: a dél-szlovákiai magyarok lakta járásokból összehívott küldöttek egész napi ellátásra két szendvicset és ásványvizet kaptak. Ezt a „spanyolos” múlttal rendelkező Fábry István visszaemlékezéséből tudjuk, aki akkor az SzLKP KB titkárságában a magyar ügyek fő „mindenese” volt – tehát döntő szóval bíró káder –, és maradt élete végéig mindig jelentős államvezetői, illetve pártvezetői funkcióban.

Például 1970-ben, a konszolidációs időszak kezdetén vele töltötték be a kommunista pártból és a Csemadokból kizárt Szabó Rezső volt Csemadok-főtitkár helyét a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöki funkciójában, s 1971. március 29-én Dobos László helyét a Csemadok országos elnöki funkciójában. Az alakuló gyűléssel kapcsolatosan az alábbiakat írja Fábry István: „…A szervezés folyamán természetesen megmutatkozott tapasztalatlanságunk is, például költségvetésünket nagyon szerényen – nagyon szűkre szabtuk. Ezért történhetett meg, hogy a meghívottak mindössze két darab szendvicset kaphattak. Igaz, ehhez hozzájárult az a tény is, hogy abban az időben csak élelmiszerjegyre lehetett vásárolni a vendéglőkben, és például a kávénak még híre-hamva sem volt, tehát a két szendvics mellé csak ásványvizet adtunk.”/Sidó Zoltán: A fáklya fényében, 31. old./

Ismétlem, a megjelent mintegy 300 küldött előtt a gyűlés mindhárom csúcsvezetője – Ondrej Pavlík (Tájékoztatásügyi Megbízotti Hivatal), Lőrincz Gyula (magyar festőművész, az Új Szó főszerkesztője, a Csemadok leendő országos elnökének kiválasztott személy) és Major István (az SzLKP KB képviselője, az Előkészítő Bizottság elnöke) – egyaránt hangsúlyozta, (az ő gondolatait fentebb már idéztük), hogy a szervezet nem párt, hanem kulturális egyesület lesz. Pavlík külön kiemelte, „…nagy hiba lenne, ha valaki azt gondolná, hogy ez a kultúregyesület a csehszlovákiai magyar lakosság érdekeinek valamilyen védelmezője lesz”.

mondván „…A kultúregyesületnek biztosítania kell, hogy a magyar dolgozók saját anyanyelvükön emelhessék kulturális színvonalukat, ugyanúgy, mint ahogy a Matica slovenská és a különböző szlovák egyesületek gondoskodnak a műveltség terjesztéséről a szlovák lakosság körében”.

A küldötteket az egyes falvak, illetve városok párt- és államapparátusi vezetése választotta ki és delegálta Pozsonyba az alakuló gyűlésre. Életem során kulturális dolgozóként, néptánckutatóként több volt küldöttel is találkoztam. Egyikük volt a vasvári tánckultúra újraélesztője, a szilicei Mezei Sándor, akivel 85. születésnapja alkalmából 1995-ben folytattam beszélgetést, faggattam az életéről, a Csemadokhoz és a hagyományos magyar kultúrához való viszonyáról, a tánc szeretetéről. Ő is tagja volt a rozsnyói járási küldöttségnek. Állítja, hogy meghallgatták a beszédeket, az előre kiválasztott felkért felszólalók okoskodásait – voltak vagy hatan –, megszavazták a javaslatokat, megválasztották az országos vezetőket: Lőrincz Gyula lett az elnök, Fellegi István a főtitkár, Fábry Zoltán már akkor országosan elismert antifasiszta író pedig az örökös tiszteletbeli elnök, majd

Itthon aztán elmondták, hogy szabad magyarul beszélni, iskolát alapítani, színdarabokat játszani, stb., és állította, hogy „… de ő arról nem szólt, hogy mit nem szabad a Csemadokban csinálni.”

Aztán hatalmas lendülettel megindult a munka. Ők Szilicén még abban az évben megalakították a Csemadok helyi szervezetét, és náluk is kezdetét vette a kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel tarkított, máig tartó kulturális tevékenység. Ő, mint volt küldött, járta a környező falvakat is a Csemadok helyi szervezeteinek alapítása ügyében. Szorgalmas volt, segített vagy tíz további szervezetet megalapítani, igyekezett jól megszolgálni a „két szendvicset.”

(Folytatjuk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »