A csehek a magyarok támadójátékát dicsérik

Jana Knedlíková, a cseh női kézilabda-válogatott jobbszélsője szerint szombati világbajnoki ellenfelük, a magyar csapat támadásban jobban teljesít, mint védekezésben.

Tudjuk, hogy fiatal a keretük, de okos és erős játékosok alkotják. Szerintem más kézilabdát várhatunk a csapattól, mint amit a magyar válogatott az elmúlt években játszott. Sokkal gyorsabban játszanak, és támadásban jobbak, mint védekezésben 

– nyilatkozta az MTI-nek pénteken Knedlíková, aki 2015-től öt éven át a Győri Audi ETO KC-t erősítette.

A csehek csütörtökön némi meglepetésre simán, 31-21-re kikaptak a németektől a spanyolországi világbajnokság csoportkörének első fordulójában, Llíriában.

Az egy gólt szerzett jobbszélső elmondta, ekkora különbségre ő sem számított, de a németek mindenben felülmúlták őket.

Nekünk minden nagyon nehezen ment, a németek pedig könnyedén szerezték a góljaikat

– értékelt.

Hírdetés

Knedlíková győri színekben háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, majd tavaly a norvég Vipers Kristiansandhoz igazolt, amellyel idén szintén BL-győztes lett. A magyarul nyilatkozó játékos úgy fogalmazott,

csak jó emlékei vannak Magyarországról, ahol nagyon szép hat évet töltött és nagyon sokat tanult.

Hozzátette, Norvégiában is nagyon jól érzi magát, és örül, hogy a tavalyi idényük ilyen jól sikerült.

A balátlövő Markéta Jerábková kilenc lövésből három gólig jutott csütörtökön. Mint mondta, a meccs előtt is tudták, hogy nagyon nehéz dolguk lesz, mert a németek és a magyarok a csoport esélyesei.

Jól felkészültünk a németekből és jól is kezdtünk, de azután nagyon sokat hibáztunk az első félidőben, és a másodikban is csak egy kicsivel voltunk jobbak. El kell felejtenünk a németek elleni meccsünket, mert jól akarunk játszani a magyarokkal szemben, és győzni szeretnénk

– nyilatkozta az MTI-nek.

Jerábková 2018-tól tavalyig Érden kézilabdázott, és elárulta, mivel az volt az első külföldi klubja, nehéz időszak volt számára az a két esztendő.

A csapattársaim kedvesek voltak, köztük olyanok is, akikkel holnap ellenfélként találkozunk a pályán

– mondta a balátlövő, aki jelenleg szintén a norvég Viperst erősíti.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »