A Csallóköz vize drága kincs

Örök igazság, hogy víz nélkül nincs élet. Nekünk örömünkre szolgálhat, hogy a Csallóköz megfelelő mennyiségű és minőségű vizet rejt. A Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma most megalkotta a Lex Žitný ostrov – Lex Csallóköz törvényt, amely törvényesen is védi, illetve szabályozza a térség vízgazdálkodását, több olyan szabályozást léptetve életbe, amely a térség védelmét, a lakosság érdekeit hivatott szolgálni.

Mint a minisztérium kommunikációs osztályának a SITA hírügynökséghez eljuttatott tájékoztatásából kitűnik, a törvény mintegy reakció arra a körülményre, hogy 2017-ben Dél-Szlovákia több régiójában az ivóvízben növényvédő szerek, peszticidek maradványait mutatták ki.

A minisztérium szerint a törvény értelmében szigorítják majd a büntetéseket és kellő tájékoztatással látják el a lakosságot. Világosan és érthetően meghatározzák, mit lehet és mit nem szabad tenni a vízgazdálkodás szempontjából védett területeken. A Lex Csallóköz törvény egyebek mellett megtiltja olyan ipari létesítmények építését, amelyekben előállítanak vagy a gyártás folyamán használnak a környezetet, a természetet károsító, avagy szennyező anyagokat. Nem engedélyezik továbbá olyan üzemek építését, amelyekben elhullott állatokat dolgoznak fel, illetve a veszélyes anyagok tárolására szolgáló lerakatokat. Megtiltják ugyancsak az ásványok felszíni kitermelését, még a kavicsét is.

Hírdetés

A minisztérium a rendelkezésre álló adatok alapján azt közölte, hogy a talajvíz minőségét a mezőgazdaságból származó káros anyagok mellett nagyban befolyásolja a szennyvíz is. „Ezért a Környezetvédelmi Alapból olyan projekteket támogattunk, amelyek javítanak a helyzeten, vizeink tisztaságát szolgálják. Az elmúlt négy évben három járásban, ott, ahol a Csallóköz legkiterjedtebb vízállománya van, 58 projekthez összesen 34 millió euróval járultunk hozzá” – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Összehasonlításként elmondta azt is, hogy 2013 és 2016 között a Környezetvédelmi Alapból mindössze 16 projektre 4 millió eurót juttattak vizeink védelmében az egész Csallóköz területén. A tárca arról is tájékoztatott, hogy jelenleg minden 2000 lakostól többet számláló település számára nyitott az a program, amelyre összességében 28,5 millió euró áll rendelkezésre. A pénzeszközöket szennyvízhálózat kiépítésére, illetve annak befejezésére, valamint szennyvíztisztító állomások létesítésére lehet igényelni. Ugyancsak ez az alap kisebb falvak és városok részére is lehetőséget biztosít csatornahálózat és vízvezetékrendszer kiépítésére. Ebben az esetben a támogatás maximális összege 5 millió euró.

(Webnoviny.sk/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »