Egy idő óta érdekes jelenséget figyelhetünk meg mai világhelyzetünkben. A vírussal, ami emberiség méretű megrázkódtatást okozott, napi tapasztalattá vált az emberi élet sebezhetősége, törékenysége, mulandósága.
A kórokozóval először a virológusok és a rokon szakmák szakértői kezdtek el rohammunkában foglalkozni. Meg is lett az eredménye: ma már közel 10 féle vakcinából lehet választani a mérges kór megelőzésére. Aztán jöttek a pszichológusok, akik a bezártság, a bizonytalanság és a félelem lelki reakcióit kutatták és igyekeztek a covid-fóbiát feldolgozhatóvá tenni.
Majd jöttek a közgazdászok, akik a gazdasági károkat és a kilábalás esélyeit mérlegelik. És persze közben az egyházak is végezték a lélekkondicionálás szolgálatát. És nemrég színre léptek a filozófusok is, akik az egész világjárványt még szélesebb keretbe helyezik és megpróbálják a jövő szempontjából értelmezni a történéseket, a hol jobb, hol rosszabb emberi, egyéni, közösségi válaszokat. Egyszóval egy hatalmas létfejtés, létértelmezés folyamatában vagyunk.
A pandémia nagy keresztrejtvényét betűzgetik a bölcselet szakavatott tudósai. Korábbi cikkeimben ismertettem a filozófia és a teológia határmezsgyéjén, interdiszciplinárisan alkotó zürichi szociáletikusunk, Chr. Stückelberger elmúlt évben, az első hullám nyomán írt könyvét a poszt-kovid jövő etikai minimumairól. Az új létszemléletről. Stückelberger elmélete szerint a jövő nem képzelhető el az emberek istenhite és erkölcsi tartása nélkül. Ez az ő létezésstratégiája. Ugyanakkor a járványkutatók megállapításait is behozva a képbe, alapvetően kell elgondolkodnunk azon, hogy egyáltalán helyes-e poszt-covid, covid utáni világkorszakról beszélnünk.
Abban igencsak sokan és a legkülönbözőbb indoklással egyet tudnak érteni: hatalmas cezúrát, szünetjelet ütött a vírus az életmódunkban, a megszokásainkban, a lazításra, élvezetre berendezkedett fogyasztói életmódban. Abban, amivel lassan vagy egyre gyorsulóbban önmagunkat is kezdtük elfogyasztani, meg a jövőt. A mienkét és a gyermekeinkét. Milyen kapaszkodókat tudunk előhozni tehát az kulturális emlékezetből? Vannak-e minták? Mit is kell sürgősen elkezdeni megtanulni? Talán éppen a tanulást?
A régi latin közmondás ismét nagy hangsúlyt kapott, de tovább módosult. Nem az életnek tanulunk, hanem a túlélésért az életet kell újra tanulnunk. Nem csak a jó papnak kell holtig tanulnia, hanem az egész emberiségnek. És óhatatlanul eszembe jutnak a létezésbölcseleti tanítások, amit a keresztyén emlékezet Bibliája hordoz magában. Nem szójáték, hanem mély értelmű megállapítás, mielőtt fellapozzuk Bibliánkat, hogy egyre gyakrabban éli át a ma gondolkodni próbáló ember, hogy előttünk a múltunk, mögöttünk a jövőnk.
Pál ott van a hajón, amelyet Kréta magasában a veszélyes észak-keleti szél, az eurakviló által felkorbácsolt hullámok elsüllyedéssel fenyegetnek. Akkor elkezdték kidobálni a vitorlásból a hajóterhet és a hajó felszereléseit is, hogy megmeneküljenek.
Így fogalmazott: „Bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó” (ApCsel 27,22). Ismét az élet prioritása, elsőbbsége! Sok mindent ki kellé dobnunk a hajóból, lehet, az egész hajót is veszni kell hagyni. Azaz a megszokott, begyakorolt, természetes életformát, életmódunkat, szokásainkat, egy egész világot, ami eddig hordozott, amit eddig hordoztunk.
De a lélek, az ember nem veszhet el, még ha a hajó oda is van. Persze óriási kérdés, hogy nem azt kell-e tanulgatnia az emberiségnek, a hozzáértőknek és hozzá nem értőknek, hogy mindennél fontosabb az ember? Nem ez az első és utolsó lecke fő témája? Cantus firmus hominis? Tényleg egy lélek sem vész el közülünk – miattunk? Óriási figyelmeztetés ez a páli bölcsesség. Mi a fontosabb: a hajó, a szokások, az életmód, a keret vagy az ember?
Kezdjük felismerni, hogy a fenntartható fejlődési célok, angol rövidítéssel az SDG akkor lesz jövőmegtartó erőfeszítéssé, ha az a másik SDG, a Soli Deo Gloria, az Isten dicsőségének a keresése a jövőépítésben még fontosabb faktor lesz, mint ma! Mi másról beszélt Jézus, amikor arra figyelmeztet: az újbort nem szabad régi tömlőbe tölteni, mert szétrepeszti az erjedő újbor a régi tömlőt, s mindkettő tönkremegy.
Jővő-képessé gyógyítani. Hatalmas kihívás, feladat, köz-, és egyéni feladat, jövőpedagógia, amiért már most minden, kicsit is felelősen élő és gondolkodó embernek, közösségnek, nemzetnek össze kellene fogni.
Ugyancsak a régiek voltak azok, akik alapos, bölcs megfigyeléssel a görög ókorban már észrevették: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belépni. A tér marad változatlan, de ami folyik, az nem. Minden másodpercben más folyóvízbe lépünk. Tehát egyszerre van állandóság és változás jelen az életben, ez adja a lendületét, dinamikáját.
S milyen különös, hogy éppen száz évvel ezelőtt alkotta meg életfilozófiáját a francia Henri Bergson (1859-1941). Időszemléletében a nyitottságra hívta fel a figyelmet: minden pillanat újat, egyszerit, egyedit, megismételhetetlent gördít elénk.
A ránk következőnek, a közeli és távolabbi jövőnek a keresztrejtvényeit intuícióval lehet leginkább megérezni, megsejteni. Az élet, a jövő kibontakozása nem az anyagból történik, hanem a szellemből, ami az anyagot faggatja. S ami hajtja előre, az az elan vital, az életerő. Isten teremtő ereje.
Számára az élet mindent megelőző valóság és fogalom volt. Az élet, a létezés tiszteletének, védelmének a fontossága és elsődlegessége mindeneket megelőzött.
Az sem véletlen, hogy éppen Bergson svájci kortársa, Albert Schweitzer protestáns teológus, orvos, etikus a pusztító 20. század első évtizedében megalkotja az afrikai Lambaréneben a „Leben und leben lassen” elvét: élni és élni hagyni – élni és éltetni!
Dinamikus vallást és hitet vallottak mindketten, amivel a szembejövő életáramlást – a fentit és a lentit, a transzcendenst és az immanenst – lehet elkapni. A Lélek és a szellem dinamikájával lehet a jövőhöz eredményesen és jövőképesen viszonyulni.
Milyen válaszokat lehet adni a mai helyzetre, ami valóban kapaszkodót adhat embermillióknak? Hol van az új tömlő, ki mondja el ma a médiában és minden szinten: a hajó elveszhet, a hozadékunk olykor hordalékká válik, meg kel szabadulni ezektől, mert az ember fontosabb, mint a hajó?
Nincsenek kész válaszok, főként a jövőt illetően, de vannak kijelentett, eszkatológiai, Isten által elrendelt jövőtrendek. Ezeket kutatnunk kell, s minden válaszért egyre keményebben meg kell küzdenünk. És lesznek rossz válaszok, amit bátran el kell vetni.
S milyen nehezen megy a választalálás, hányan és hányszor megbukunk! Nézem a nyegleség és a felelőtlenség miden perces históriáit Budapest és környéke utcáin és buszokon, boltokban és plázákban, lakásban és lépcsőházban, kirándulóhelyeken és mindenütt. Se maszk, se távolságtartás. Nekem ilyen tapasztalataim vannak.
Féktelen könnyelműség, mit nekem a vírus gyakorlati tagadással flangálnak olykor egész családok a hétvégi tavaszban. Eszükbe sem jut, nem azért kell szabályokat betartani, mert megszegésüket büntetik, hanem azért, mert felelős, erkölcsi lények vagyunk. De miről is írok?
Tisztelet a kivételeknek: sokan sok mindent felülírnak. A felülírások és a deletek országa lettünk?
Bibliás őseink, már évezredekkel ezelőtt megtették, amivel egyre inkább szembemennek a maiak: magukba fogadták a Törvényt, az élet aranyszabályát, a szeretet parancsolatát. És ütközésmentes életrendet alakítottak ki. Volt is szavuk erre: áthatás, átitatódás, perikorészsisz azzal a jóval, ami másoknak és nekem is jó.
Ezt az őseredeti, gyönyörű és igaz életmodellt, a pozitív egymásban létet szellemileg, lelkileg választották Tertullianus óta kétezer éven át azok, akik az élhető és éltető élet létmodelljét és létezésmódját keresték.
Ha ezt a szentháromságos modellt emberi viszonyokra, sőt téridői viszonyokra fordítjuk át, immanens modellé, akkor világos: a jövőbe átível a múlt, a múltban pedig ott van a jövő. De mindkettő csak akkor igazán működőképes, ha a földi dimenzióból felível az égi dimenzióba, vagy még inkább: ha észrevesszük, hogy Isten minden bölcsességével, kincsével alászáll a múlt és a jövő dimenzióiba, hogy velünk legyen és Tőle-Benne-Általa életünk legyen és jövőnk.
Ez a szentháromságos, áthatásos, egymást éltető és felemelő, a földi létből felíveltető létezési modell felel meg az Isten által teremtett lét valóságának, Isten akaratának, amire kimondta teremtés hajnalán: Ez j. Próbáljuk kicsit magunkba emelve ezt a háromságos modellt, s a legjobb hétköznapi humán-közlekedési jelként értelmezve, segítségével betűzgetni a lehetséges jövőt, a megtartható múltat, és a mindenen túlemelő hitet.
Létfejtegetéssel, létezésértelmezéssel, új létezési szemlélettel és módszerekkel. Nem vagyunk annyira szegények, hogy ezt meg ne tudnánk tenni! A vakcinák is életjelekké válhatnak. Virológiai életmentő modellt, hatékony vakcinát már találtak a szorgos kutatók, a tudomány. A működőképes, jövőképes gyakorlati életmodell megtalálása mindannyiunk egyéni és közösségi feladata. Hogy a közösségi és egyéni méretű és erejű létfejtésnek, létértelmezésnek, ne pedig a drámai létfelejtésnek legyünk a munkálói…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
