A CNN szerint hasonmással akarták pótolni a meggyilkolt szaúdi újságírót

A CNN meg is szerezte a török nyomozásban is vizsgált felvételeket. Ezeken úgy tűnik, hogy az álruhába öltözött férfi a főkonzulátus hátsó bejáratán keresztül egy másik férfival együtt elhagyta az épületet. Aztán a híres Kék Mecsetnél is feltűnt, órákkal azután, hogy Hasogdzsi belépett a főkonzulátusra, ahonnan soha többet nem jött ki.

A török hatóságok Musztafa al-Madaniként azonosították az álruhás férfit, és a feltételezések szerint tagja lehetett annak a 15 fős szaúdi különítménynek, ami Hasogdzsi meggyilkolásának napján érkezett Isztambulba, hogy elhallgattassa az újságírót.

Hírdetés

A CNN-nek török források azt mondták, hogy a Hasogdzsihoz hasonló testfelépítésű és magasságú Madanit kifejezetten azért vihették Isztambulba, hogy átvegye Hasogdzsi helyét a meggyilkolása után. Egy videón látszott, ahogy négy órával korábban Madani még egészen más öltözékben, és szakáll nélkül érkezett meg társaival a főkonzulátushoz.

„Nincs szükség hasonmásra egy elfogáshoz, vagy kihallgatáshoz” – mondta a forrás. A török álláspont továbbra is az, hogy előre eltervezett gyilkosság történt, Hasogdzsi holttestét pedig aztán eltüntették a főkonzulátusról. Recep Tayyip Erdoğan török elnök keddre ígérte a gyilkosság részleteinek ismertetését, miután a török források az elmúlt hetekben többször is jelezték, hogy vannak különböző bizonyítékaik az ügyben.

atv.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »